Prágai magyar kulturális napok

Többen voltunk, és már majdnem elegen…

Panaszkodtam tavaly ilyenkor, hogy bár a prágai magyar kulturális napoknak nagyon gazdag és színes, mondhatni szinte minden igényt kielégítő volt a műsora, az érdeklődés mégis sajnálatosan alacsony volt. Most viszont megelégedéssel tölt el, hogy az idén a műsor választéka és a színvonala megtartotta a tavalyi magas mércét, s ami pedig a látogatottságot illeti, sokkal nagyobb volt az érdeklődés, mint egy évvel korábban. Ez pedig jó jel.

Az idén tehát jóval többen voltunk, mint tavaly, de még mindig nem elegen… Elsősorban hiányolom a Prágában tanuló főiskolások és egyetemisták nagyobb arányú részvételét. Állítólag 400-500-an is vannak, s az Ady Endre Diákkör pedig kollektív tagja szervezetünknek, tehát… Persze szerveztünk prágai tagjaiból is lehetett volna több, hiszen mindenütt, minden rendezvényen évek óta gyakorlatilag mindig ugyanazokat az arcokat, embereket látjuk. Mindezzel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az idén, a szövetség tagjai és a diákok mellett megfigyeléseim szerint elsősorban az „idegenekből” - magyarokból, csehekből, szlovákokból - volt a korábbi évektől eltérően jóval több a prágai magyar kulturális napokon. Ezt külön pozitívumnak könyvelem el.

A kétnapos rendezvényen már hagyományosan és teljesen érthetően a zenés-táncos műfaj aratta a legnagyobb sikert. A sort pénteken este az Igriczek együttes tagjai kezdték, akik nagyon szép és tanulságos bemutatót tartott a középkori magyar zenéből, s néhány moldvai csángó népdalt is eljátszott, elénekelt. Szombaton délután László Zsuzsanna és Vadkerti Imre szórakoztatta a nagyérdeműt magyar és külföldi operett és musicalmelódiákkal Kalmár Zsuzsanna zongora kísérete mellett. Megjegyzem: a trió Prágában legalább olyan nagy sikert aratott, mint egy nappal korábban Pilsenben, ahol fellépésüket a nyugat-európai turisták is vastapssal jutalmazták. A prágai kulturális napokat pedig a pozsonyi Szőttes kamara néptáncegyüttes zárta szlovákiai lakodalmasával.

Szervezési szempontból szerencsés döntésnek bizonyult, hogy a Szőttes fellépésére a Baráčnická rychta nevű kisoldali vendéglő báltermében került sor, ahol a parádés műsor után lehetőség volt a táncra, kötetlen szórakozásra. Egyébként teltház volt, sőt elég sokan be sem jutottak a terembe, illetve állva nézték végig a műsort. Az Igriczek előző napi, s a Szőttes fellépése is táncházzal zárult, s aki ott volt, tudja, a hangulathoz nem kell kommentár. Talán csak egy megjegyzés a Baráčnická rychtabeli szórakozáshoz: ha egy termet valahol Szövetségünk lefoglal egy bizonyos időpontig, akkor a „zárórát” illik részünkről betartani. Vagy, másképpen fogalmazva: ha valaki azon túl is szórakozni akar, szerintem - ha a helyiek belegyeznek - semmi probléma, illetve csak az, hogy állni kell a pluszköltséget…Voltak már ilyen vitáink a prágai magyar bálokon is, nem jó, ha ismétlődnek.

Rendkívül izgalmas és élvezetes volt Szabó András „Áldj meg vitézséggel” című előadása Balassi Bálintról, a magyar szerelmi líra jeles képviselője születésének 450. évfordulója alkalmával. Ez az előadás sokkal több volt, mint egy rendhagyó irodalomóra, minden percben érezhettük: Szabó András szereti Balassi Bálintot és korát, s mi, akik őt hallgattuk, szintén szerelembe estünk. Nagyon hiányoltam a nézőtérről az egyetem magyar szakos hallgatóit.

Külön téma Szkukálek Lajos, komáromi festőművész, grafikus és illusztrátor kiállítása a Prágai Magyar Kulturális Központban. Jó lenne, ha érdekes és értékes művei más csehországi városokba is eljutnának. Tán más helyi szervezetet is érdekelne a dolog. Egyik képét a művész a CsMMSz prágai helyi szervezetének ajándékozta, ami véleményem szerint nemes gesztus.

A szervezőket - a CsMMSz prágai alapszervezetét és mindenkit, akinek a rendezvénysorozat létrehozásában valamilyen része volt - csak dicséret és köszönet illeti az elvégzett munkáért.

******

A szervezők és néhány résztvevő véleménye a rendezvényről, illetve arról, amit Prágában láthattunk és hallhattunk:

Šmejkal Magda

(a prágai alapszervezet vezetőségi tagja)

Eddigi tapasztalataink alapján az idén megpróbáltunk egy kicsit módosítani a programon, kissé műfajt váltani, s igyekeztünk inkább a szórakoztatásra helyezni a hangsúlyt. Ugyanakkor az első napot még kissé „népszerűsítőnek” , „ismeretterjesztőnek” terveztük. Balassi Bálintra azért esett a választásunk, mert Magyarországon egy egész évet szenteltek neki, s a megemlékezésekhez mi is szerettünk volna hozzájárulni a magunk lehetőségei szerint. A rendezvény második napjára már tudatosan szélesebb köröket megszólító, szórakoztatóbb programokat terveztünk. Tudjuk, hogy szervezetünk tagjai körében igen népszerű műfaj az operett, ezért egy ilyen műsort is beiktattunk, s reméltük, hogy vonzó lesz. Nem titkoltuk, hogy a mulatást is beterveztük, s nagyon örülök, hogy ez - úgy érzem - sikerült is. Köszönet illeti Bakó Katit, aki a Szőttes meghívását kezdeményezte, s ezáltal egy „hagyományos magyar lagzin” is részt vehettünk. Nagyon és külön örülök annak, hogy a nézők száma majdnem felülmúlta várakozásainkat.

Farkas Veronika

(művészettörténész)

Nagyszerű dolog, hogy lehetőség nyílik a hazai, a szlovákiai magyar képzőművészek bemutatkozására Prágában. A prágai magyar kulturális napokon sok mindenki megfordul - hazai és külföldi egyaránt - ezért számunkra nagy jelentőségű ez a kiállítás. Nagyon fontosnak tartom a rendezvény sokszínűségét. Ez a sok különböző művészeti ág egy nagyszerű egységgé áll össze azáltal, hogy mindenképpen egy kultúrát, egy életérzést hordoznak együtt. Számomra külön öröm, hogy a képzőművészet évek óta helyet kap a rendezvényen. Az idén Szkukálek Lajos figurális műveit, tájképeit mutattuk be. Nyilvánvalóan egy nagy életmű áll mögötte, hiszen 1980-tól van jelen a szlovákiai magyar képzőművészetben.

Szkukálek Lajos

(festő, grafikus)

Komáromban mindig is volt képzőművészeti élet, bár volt időszak, amikor eléggé elszakadtunk egymástól, alig találkozgattunk, s volt olyan időszak is, amikor rendszeresen összejártunk. Ma is létezik egy komáromi képzőművészeti társaság, több mint egy tucat taggal, akik között többen igen aktívak. Szeretjük, „elviseljük” egymást, de igazából ez a központhoz képest mégiscsak periféria. Prágából nézve mindenképpen. Jómagam jelenleg még a periférián is kívül, a Nagymegyer melletti Violin nevű halódó faluban lakom, dolgozom. Ott kezdődik a tanyavilág. Hát nagyon jó, s ugyanakkor nagyon rossz is ott lakni. Ha az ember meditálni, pihenni, alkotni akar, akkor igen jó, ha viszont az emberekkel akar társalogni, találkozni, akkor meg nemigen jó, mert emberek már nem nagyon vannak arrafelé. Ha valaki hozzánk jön, akkor az ünnep. Most, hogy itt voltam Prágában, nagyon feltöltődtem. Bementem több galériába, sok mindent láttam, s valószínű, hogy lesz mit csinálnom. Természetesen festeni és rajzolni fogok. Bár unalmas, de mégiscsak szeretem.

Szabó András

(irodalmár)

Az első ok, amiért szeretem Balassi Bálintot, hogy Balassagyarmaton születtem. Abban a kisvárosban, ahonnan a Balassák előnevüket kapták - nagy költőnk tehát Gyarmati Balassi Bálint. Persze ez még önmagában nem közvetít Balassihoz, de máris egy kapaszkodó. A mélyebb ok az, amit az előadásomban is megpróbáltam kifejteni, hogy az a fonémákban, szókapcsolatokban, szóképekben gazdag magyar nyelv az Balassiban tetőzik érzésem szerint a legmagasabb fokon. Kiterebélyesedik benne az élet drámaisága, ahogy Németh László kitűnően megfogalmazta: élete hányatott volt és fájdalommal teli, de lelkében mindig megőrzött egy kis zugot az áhítatnak. Balassi az élettel teli reneszánsz főurat, a katonát, és azt az embert testesítette meg, aki megrendült pillanataiban is a haza sorsával tudott mindig azonosulni. Ez a legnagyobbakra jellemző - Zrínyi Miklósra vagy a Széchenyiekre. Én ennek előképét látom a 16. században Balassi Bálintnál.

S miért érdemes ma költészetet olvasni? Igen-igen szegények lennénk, ha nem élnénk a költészet adta lehetőségekkel. Azért beszélek dadogva erről, mert annak megmagyarázni, aki nem ebben él, nem tudom, nem lehet. Ezt érezni kell, át kell élni.

László Zsuzsanna

(operaénekes, zenetanár)

Műsorunk ötlete tulajdonképpen élettársamtól, Tibortól származik. Megkérdezte, mi lenne, hogyha Prágában is énekelnék ezen a rendezvénysorozaton. Rábólintottam. Megszólítottuk a vezetőséget, amely kapott is a lehetőségen, csak azt kérte, hozzak magammal még egy tenort is, akivel együtt énekelnénk, hogy egy kicsit szélesebb, színesebb, változatosabb legyen a fellépés. Így esett a választás Vadkerti Imrére, akivel valamikor a komáromi Jókai Színházban együtt énekeltünk a Mária evangéliuma c. rockoperában. Én akkor Máriát énekeltem, játszottam, s ő volt a Gábriel arkangyal, az egyetlen férfi, aki képes volt elénekelni azt a szerepet. Mivel ő egy rockszínházban énekel, inkább ilyen könnyedebb műfajt választott, míg én a klasszikus operettet. Hozzám valójában az opera áll a legközelebb, a komolyzene érdekel a legjobban. De hát Komárom szülöttje Lehár Ferenc is, akinek emlékére Lehár-versenyt rendeztek, ahol én is felléptem. Így kerültem kapcsolatba Lehárral, az operettel. Egy énekes ugyanis nemcsak a saját kedvteléseinek él, hanem elsősorban az embereknek, a közönségnek, azt kell énekelnie, amit az emberek kérnek. Most egyre több operettet énekelek, s újakat is tanulok. Úgy tűnik, tetszik a közönségnek, van rá kereslet.

Hanusz Zoltán

(a Szőttest kísérő zenekar brácsása)

Remekül éreztük magunkat Prágában, a zenekar és a táncosok is egyaránt. Remek itt a sör, jó volt a vadgulyás, tehát minden feltétel adva volt ahhoz, hogy jó hangulat kerekedjen a a színpadon, s az utána következő táncház is hasonló hangulatban zajlott le. Örülünk, hogy mindenki ropta a táncot, a nézők és az itteni magyar táncegyüttes, a Nyitnikék tagjai is. Mi ugyanis a nagy szavak helyett jókedvet csinálni, muzsikálni jöttünk Prágába, s ha ez sikerült, akkor ez számunkra a legfőbb öröm, a legnagyobb elégtétel.

Ehhez csak annyit tennék hozzá: a jókedvből nem volt hiány, s ez így van jól. Csak azt kívánom, hogy ez a jókedvünk tartson ki a jövő évi prágai magyar kulturális napokig. Aztán majd újra feltöltődünk…

Kokes János Zoltán