Költői lelkületű magyar alkotók a közép-európai Jihlavában

Október 27. és 31. között Jihlava a VIII. Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválnak adott otthont. A programnak tavaly óta része a Mezi moři (Tengerek közt) közép-európai versenyszekció is, melynek keretén belül a magyar újdonságokat is bemutatják. A szervezők, Marek Hovorka igazgató és Petr Kubica vezető dramaturg irányításával a filmek válogatásának fő kritériumaként a szerzők alkotói hozzáállását határozták meg. Az alkotó egyénisége a rendezők szerint kijelöli azt a potenciális teret, ahol „filmszerűen lehet gondolkodni”, ami a fesztivál jelszava. A rosta nem tematikus jellegű, de meglehetősen szigorú: „diszkriminálja” a televíziós dokumentarisztika szokásos „beszélő fejeit”. A szervezők fokozott figyelmet szenteltek annak, hogy a kinematográfia intellektuális reflexiói (beleértve az olyan kísérő-tevékenységeket is, mint például a publikálás) ne különüljenek el maguktól a filmektől. Az idei év újdonságának számított a fesztivál nemzetközi média-kooperációja a visegrádi négyek országaiban. A magyar partner a Népszabadság volt, mely október 9-én teret adott hasábjain Jihlavának és a magyar dokumentumfilmnek.

A Közép-Európához kapcsolódó filmek egyike a Přes hranice (Határokon túl) című alkotás volt, mely öt, az Európai Unióhoz frissen csatlakozott országból érkezett rendező munkája. A cseh-szlovén-magyar-szlovák-lengyel projekt ötlete osztrák producerek agyából pattant ki. A bemutatott filmek magas színvonalához hozzájárult a magyar Lakatos Róbert és a szlovákiai Kerekes Péter rendező opusa is (Kerekes remek filmjéről, a 66 szezonról ld. a Prágai Tükör 2004/3. számát). Ez a film tavaly a legjobb közép-európai dokumentumfilm díját kapta ex aequo Tomáš Hejtmánek Sentiment című alkotásával, s Kerekes az idén a Česká radost országos verseny zsűrijében is helyet foglalhatott. A Přes hranice című film Pomocník (Segéderő) című kompozícióját a 66 szezonhoz hasonló módszerrel forgatták. A dokumentumfelvételek és a nyíltan „amatőr” módon újrajátszott akciók, a múlt és a jelen bizonytalan határán s a fanyar humor pengeélén egyensúlyozva Kerekes olyan emberek portréit rakja össze, akik az elmúlt rendszerben a szlovák határvidéken önként részt vettek a határok őrzésében. Lakatos munkadarabja a Přes hranice kollekcióban, a Baxtalo! (Sok sikert!) más ugyan, de érdekes. A film román-magyar határvidéken élő hősei Bécsbe indulnak olcsó vásárfiáért. Autójuk Bécsben felmondja a szolgálatot, s a visszaút előtt nehézségek tornyosulnak. A jól kidolgozott narratív szerkezet miatt szinte hihetetlen, hogy a rendező a színészeknek adott instrukciók nélkül dolgozott. A Baxtalo! nagyon pontosan rámutat annak a Közép-Európának néhány aspektusára, amely ma egymásba vegyülések színtere, ahol mindennek következménye van, s ahol a természetellenesen éles politikai határokkal szabdalt világ nyalogatja sebeit. A filmben egy magyarul beszélő romániai cigány németül és törökül próbál szót érteni az osztrák Bécsben. Hazatérése után csillogó nyugati bóvlival örvendezteti meg kevésbé tehetős ismerőseit, cigányzene mellett ünnepel - ő a király „keleti komái” között.

A Mezi moři versenyszekcióban három önálló alkotással is szerepeltek a magyar filmesek. Szóljunk először Zsigmond Dezső Aranykalyibájáról, mely a zsűri különdíját kapta. A film a tizenhárom esztendős gyimesi Emilke életéről mesél. Emil hónapokat tölt egy hegyi kalyibában, saját magára viselve gondot, egyetlen társaságát az állatok jelentik. Többet dolgozik, mint a felnőtt városlakók zöme. A lelke azonban egy gyermeké: elmélyülten játszik a műanyag búcsús bóvlival, a kalyibába feljutó „legcivilizáltabb” tárggyal. Zsigmond filmje azonban nem Emil lelkében kutakodik. A fiúnak a filmben semmiféle kérdésre nem kell válaszolnia, semmivel sem szembesítik. A francia filmtörténész, Guy Gauthier vezette nemzetközi zsűri a cinema verité stílusú, alapos dokumentarista munkát értékelte elsősorban. Bálint Artúr kamerája dokumentálja Emilke napjainak múlását; türelmesen figyeli, hogyan igyekszik a csibéket a tojó közelében tartani, s hogyan keresi az elkódorgott állatot, nagyokat káromkodva közben. (A kevésbé türelmes fesztivállátogatók az Aranykalyibát unalmasnak tartották.) A film azt a félig elfeledett paraszti életmódot ábrázolja, ahol a beszéd maga az aktus, nem pedig beszámoló valamiről. A filmes módszer mintha inspirálódni szeretne ily módon; nem többé-kevésbé autonóm képeket akar alkotni, hanem létével megragadni a kétkezi munkát, melyet Emil végez nap mint nap. A film, többek között a minimális posztprodukciós módosításoknak köszönhetően, valóban „valami misztikus”, amint azt a katalógus mondja. Nem érvel az efféle életmód mellett, sem ellene, tárgyként akar létezni - filmszalagra írva teszi kézzelfoghatóvá a mai Európában immár ritka valóságot.

Nagy közönségsikert aratott Silló Sándor Mozi zongorára (Mikrokozmosz) című alkotása. A Bartók-etűdök mintájára Silló filmetűdöket alkotott a kép történetéből. A Mozi zongorára kizárólag archív, nagyrészt 1945 utáni anyagot felhasználó, vágással készült film. Az élet legkülönbözőbb motívumai alapján oszlik apró fejezetekre: traktor, masnis kislány, bicikli és egyebek. A címadó témákra „írott” etűdvariációk gyakran szinte komikus módon rímelnek a népi motívumokra épülő modern zenére. Silló az egyes tárgyakon elsősorban a kor patináját emeli ki; a részletek szerinte roppant társadalmi jelentőséggel bírnak. Nem írja meg a hétköznapok alternatív történelmét, és nem ír alternatív történelmet a hétköznapok segítségével, hanem mai szemszögből vizsgálja a dolgoknak hol érdekesebb, hol kevésbé izgalmas történelmi veretét, az egyes témákhoz kapcsolódó képzeteink árnyalatairól fellebbenti a fátylat. A Jihlavában vetített harmincnégy perc csak a Mozi zongorára hosszabb változatának legjobb részeit tartalmazó esszenciája. A módszer további motívumokra is kiterjeszthető, hol a melankóliára, hol pedig kínosabb nüánszokra fektetve a hangsúlyt.

Oláh Lehel Guberája tulajdonképpen valamiféle szimfónia, képekben. Oláh 2003-ban forgatta a filmet Dobóczy Balázs operatőrrel a budapesti lomtalanításokon, ahol a lakók megszabadulnak feleslegessé vált tárgyaiktól, majd közelharc folyik a kidobott holmiért. Oláh a népszerű néma Super 8-as nyersanyagra dolgozott, a zene utólag került a filmbe. Költői naplót ír, melyben az addig a házak gyomrában rejtőző tárgyak egyszer csak az utcára kerülnek, kiszolgáltatva mindenki kénye-kedvének. A hulladékká vált holmi halmain a legkülönbözőbb emberek találkoznak, bár természetesen nem minden társadalmi réteg képviselteti magát. A Gubera közben óhatatlanul eszünkbe jut Hrabal, s valljuk be, hozzáállásával Oláh Lehel valóban méltóbb örököse, mint egyes cseh filmesek, akiknek a cseh kritika ezt a helyet ítélte meg.

Jindřiška Bláhová filmszakíró a következőket mondja a Lidové Novinyban: „Ezek a filmek választ adnak azoknak a kétkedőknek is, akik a nemzeti identitás szertefoszlásától tartanak az unióban. Az egyes kinematográfiák megőrizték egyedi vonásaikat: A lengyelek társadalomkritikai beállítottságukat és a realista kegyetlenséget, a magyarok a költőiséget, a csehek pedig az iróniát és a távolságtartást.” Az említett három magyar film valóban igazolni látszik ezt az állítást. Nem ennyire egyértelmű azonban a kortárs magyar dokumentumfilm megítélése, ha egy más, nem szorosan dramaturgiai szempontokon alapuló aspektust veszünk figyelembe. A fesztivál szakmai része, tehát a közép- és kelet-európai filmek piaca, az East Silver az idén egyebek mellett huszonöt ország filmjeit tartalmazó gazdag videotékával is büszkélkedhetett. A huszonkilenc magyar film között a már említett versenyművek mellett lényegesen gyengébb minőségű alkotások is szerepeltek.

Az ausztráliai magyar Hegedűs Péter filmjét, az Inheritance - a Fisherman Storyt már a prágai Jeden svět fesztiválon is láthattuk. A szegény tiszai halász története a romániai környezeti katasztrófa következtében beálló szörnyű helyzetben a polgári társadalom természetes gyökereiről szól. A határozottan érdekes téma azonban a film gyengülő ritmusával együtt fokozatosan szertefoszlik. Andits Petra és Béres Dániel Menjünkjének kivonatos ismertetője megragadta a figyelmemet: a fiatalok kötetlen utazása, az interrail-menetjegy proklamált szabadsága fölötti elmélyedést ígért. A Menjünk amatőr munka, melynek ahhoz, hogy a legcsekélyebb mértékben is elgondolkodtasson, legalább némi operatőri érzékre és néhány évnyi türelmes utazásra lenne szüksége a kamerával. Az Akác utca (Varga Ágota) és a Zárt karokkal. Filmszociográfia 1997-2002 (Kóthy Judit) a magyarországi cigány kisebbség helyzetébe nyújt bepillantást. Ezek az alkotások romológiai szempontból nem kifogástalanok, filmes oldalukat tekintve pedig - finoman szólva - képileg jellegtelenek, minden ambíciót nélkülözőek.

Ezek a gyengébb munkák is igazolták azonban a jihlavai fesztivál fontosságát Közép-Európa számára. A régió legnagyobb dokumentumfilmes eseményének számító rendezvény lehetőséget ad az elkészült filmek komolyabb megvitatására, s újak készítésére ösztönöz. A dramaturgia támogatja a művészi, alkotói hozzáállást, s azzal fejleszti a dokumentumfilmes műfajt, hogy azokat a műveket emeli ki, melyek nemcsak kis képernyőn, hanem filmvásznon is megállnák helyüket. Propagálja és ösztönzőként használja őket, s ezzel mind az alkotóknak, mind pedig a nézőknek jó szolgálatot tesz - mint ahogy ezt az idei magyar példák is bizonyították.

Pavel Sladký