Štefunko Szabó Erzsi különös világa

Štefunko Szabó Erzsi (*1941) képzőművész nevével már nem egyszer találkozott a csehországi magyar közönség, főleg a Prágai Magyar Kulturális Központban rendezett kiállításai révén (egyéni kiállításai 1996-ban és 2001-ben, a prágai Concordia csoportos kiállítása 2000-ben).

Mint a csehországi magyarok legtöbbje, ő is Dél-Szlovákia szülötte, pontosabban mátyusföldi származású.

Pályakezdése akadálymentes volt. Képzőművészeti tanulmányait 14 évesen kezdte a pozsonyi Iparművészeti Középiskola grafika szakán, utána a könyvillusztráció és grafika szakot végezte el a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán a kitűnő szlovák grafikus, Vincent Hložník osztályában. Túrócszentmártoni származású férjével, a szobrász Milan Štefunkóval 1966-ban ebben az észak-szlovákiai városban telepedtek le. Házasságuk rövid ideig tartott, de Szabó Erzsi itt élt lányával egészen 1992-ig.

Művészete a hetvenes évektől van jelen a szlovákiai képzőművészeti életben. Több műfajban dolgozik - mint grafikus és könyvillusztrátor, majd később színes pasztellek és murális gipszdomborművek alkotójaként vált ismertté. Művészi fejlődésének első két évtizedében sajátos egyéni világot teremt - ihletet főleg a természetből merít - de ezt nem ábrázoló módon jeleníti meg, hanem saját fantáziájával, sejtelmeivel , érzéseivel transzponálva. A növények, indák, virágok szinte burjánozva borítják finomrajzú karcait, a szecesszió növényvilágának dekorativizmusát idézve. Az indák között karcsú, törékeny női alakok jelennek meg. Bár ez a világ első pillanatra meseszerűnek tűnik, szimbólumaiban valós emberi problémákkal foglalkozik. Formavilágának könnyedsége, légiessége kontrasztot és egyben egységet képez gondolatvilága jelképeivel. Ez a felfogás mind illusztrációiban, mind pedig szabad grafikáiban megjelenik. Elsőrendű rajzkészsége és karcainak, hidegtűinek cizelláltsága ebben az időszakban már teljes egészében kibontakozik. Alkotásaival jelen volt minden jelentősebb hazai grafikai és illusztrációs kiállításon, valamint a szlovákiai grafika külföldi bemutatkozásain. Több egyéni kiállításon is bemutatkozott. Illusztrátori munkássága gazdag - a szlovák könyvek mellett Gál Sándor Csikótánc, Simkó Tibor Tikirikitakarak, Koncsol László Színmuzsika, fényvarázs, valamint A mullók városa című gyermekkönyveket is illusztrálta (Madách Könyvkiadó, Pozsony).

Művészetének jelentős változása a nyolcvanas években kezdődött. Eltávolodik az illusztráció irodalmi inspirációjától és egyre inkább előtérbe jut saját világszemlélete és fantáziája.

Egyre nyíltabban és merészebben tárja elénk megérzéseit, asszociációit, álomszerű látomásait. Ezzel együtt kifejezésmódja is megváltozik - háttérbe szorul a grafika, az illusztráció, gazdagabbá válik viszont rajzművészete és színes kompozíciói. Nemcsak a növények és emberek világát fonja össze, hanem perszonifikálja az állatokat, vagy állati jelleggel (macska, róka) jeleníti meg női alakjait . Szinte tapinthatóan hangsúlyozza ki az anyagok felületét a prémek, pihék lágyságától a különböző durva, érdes struktúrákig - így fejezi ki megérzéseit a felszín és az alatta elrejtett lényeg közötti feszültségekről.

1992-től Uherské Hradiště, egy számára ismeretlen és idegen város lesz a választott otthona*. A szakítás Túrócszentmártonnal, a hosszú évek óta bizalmasan ismert várossal és sok jó baráttal sosem lehet fájdalommentes. Évekig tartott, míg kialakult a kapcsolat közte és új környezete között. Nagyon értékes és inspiráló volt pedagógiai működése a hradištěi Iparművészeti Középiskolában, ahol 1996 és 2002 között ő tanította a cipő- és bőrdíszműtervezést. Ebben a látszólag gyakorlati szakmában is megnyilvánult egyedülálló inspiratív hozzáállása. Megismerte és megszerette a morva táj és műemlékei szépségeit. Művészete ebben az időszakban saját belső fejlődésének törvényei szerint változott, megtartva belső kontinuitását.

Štefunko Szabó Erzsi nem kiáltotta és nem kiáltja világgá egyetlen izmushoz való tartozását sem. A fantázia, a poetizmus, az álomszerűség viszont olyannyira sajátja, hogy akkor is megtalálta volna önálló kifejezésmódját, ha a huszadik században nem létezett volna a szürrelizmus kapunyitogató áramlata (hiszen más évszázadokban is megnyilvánultak ilyen lelkivilágú művészek.)

Itt meg kell említeni, hogy a művésznő jó barátja volt a nemrég elhunyt Karol Barón, az ismert szlovákiai kortárs szürrealista alkotó. Ez azonban nem befolyásolta formavilágát - mindketten saját útjukat járták. Štefunko Szabó Erzsi művészetén sosem lett úrrá semmiféle modorosság. Sőt. Napról napra gazdagabbá, érzékenyebbé, találékonyabbá vált.

Miroslav Zykmund ezt írta 1967-ben Chagall önéletrajzának utószavában: „Chagall egyszer kijelentette, hogy képén a kémény mögött ülő és hegedülő férfi semmi mást nem jelent azon kívül, ami látható - ezzel azt akarta kifejezni, hogy műveiben nem létezik szimbolizmus. Csak azt festette, amit átélt. Azonban - és itt találkozunk Chagall festészetének sajátos problémájával - az, amit átélt, mentes volt-e a szimbólumoktól?” „Bármilyen módon fogjuk is fel Chagall viszonyát a tárgyhoz, felfogása minden esetben nyugtalanító lesz számunkra, mivel vásznain a tárgyiság egyértelműsége az álom többértelműségét váltja ki.”

Hasonló a kulcs Štefunko Szabó Erzsi művészetéhez. Minden képe konkrét élményből született - vegyük pl. A vadludak c. sorozatát. Horizontálisan húzó vadludak - a több egymás mellé komponált képen számuk megsokszorozódik. Sokan hordozunk magunkban ilyen emléket. Štefunko Erzsi festészetében ez egy megrázó sorozattá válik: tömör forma, komor színskála, egyszerűség. A vágynak, vágyódásnak, de egyben az elválásnak, a kérlelhetetlen belső parancs szigorának, fájdalmának és reményének szuggesztív kifejezése. Emberi érzésekről szól, a vadludak - szimbólum.

1994-ben festett monumentális triptichonján szintén hiába keresnénk az emberi alakot. Az első: „Több napot” - mondta a buchlovicei hercegnő. Ez már morvaországi inspiráció, mind a témát, mind pedig a konkrét vizuális élményt illetően. Geometrikus kompozíció, felfelé törő mértani formák, szinte kozmikus látvány. Még egy kis barokk angyal is belelóg a bal sarokba. A hercegnő hajdani kastélyában és parkjában járva-nézelődve „megfejtettem” a kép minden elemét. De a mű mondanivalója valami másban rejlik, a realitásban gyökerező motívumok itt is szimbólumokká válnak és mindenki számára más egyéni háttérrel olvashatók. Ugyanez vonatkozik a Csodaszép Morvaország diptichonra.

Juraj Mojžiš szlovák műkritikus szerint nálunk ,„ a valóság mágikus felfogását viszonylag sok művész vallja magáénak, így az imaginációból és fantáziából táplálkozó művészet ellentmondásos tájain nem szűnt meg az élet.” Jelenleg az efféle művészet csekély mértékben érvényesül. Nem tartozik sem a szakmailag előnyben részesítettek, sem a műtárgypiac kedvencei közé. Nem egyeztethető össze rohanó életünkkel, a technicizmussal, a minden területen, tehát a művészetben is jelen lévő versennyel. A reális és imagináris kölcsönös átfedései másfajta összefüggéseket jelenítenek meg, melyek nyíltságukkal és különös igazságukkal modernek, gyökereik viszont nagyon mélyen rejlenek - az emberi lét és tudat folyamatosságánának ritka megtestesülései, művészi kifejezései.

Štefunko Szabó Erzsi művészete egyre monumentálisabb, egyre koncentráltabb. Témáinak többsége drámai, de meg kell említeni finom humorát is. Legújabb műveit szinte szobrászi fegyelemmel alkotja. Rajzain már nem érdekli a sík egész felülete, inkább az alapvető és kihangsúlyozott részlet. Művészete folyamatosságának egysége női világszemléletében rejlik, a természet és az emberi lény összetartozásának és összefüggéseinek érzésében. Feleleveníti az ember ősi helyének emlékét a világban, képességét a több szinten való kommunkációra, „más” világok és saját tudatalatti kozmoszának sejtését.

Kubička Kucsera Klára