Éjszakai utak Prágába

Hujber Ferenc cseh filmben

Eddig csak nézőként ismerte a cseh filmet, most cseh színészekkel játszik a Vladislav Vančura regénye nyomán készülő Szökés Budára című filmben, amelyet cseh-szlovák-magyar koprodukcióban Miloslav Luther rendez. Szövege nagy részét csehül mondja, de mert Boráros Attila, a történet egyik kulcsfigurája a Felvidékről utazgat Prágába, Hujber Ferenctől magyar szavakat is hallanak a nézők. A cseh nyelvvel eddig semmiféle viszonya nem volt. Az első leckéket Budapest és Prága között, a tolmácsától kapta a kocsiban. Vígszínházi előadásai, a Lóvá tett lovagok, a Sok hűhó semmiért, valamint a Bűn és bűnhődés után ugyanis kocsiba ül, és másnap reggel már cseh szavakkal zsonglőrködik Vladimír Hollóš kamerája előtt. Remek nyelvérzékének köszönhetően Hujber Ferenc teljes értékű alakítást nyújt a filmben. Cseh partnerei tisztelik és szeretik őt. Miloslav Luther is úgy érzi: Boráros Attila szerepe a lehető legjobb kezekbe került.

A magyar néző, a magyar színész általában Jifií Menzel nevével kezdi, ha a cseh filmről kérdezik. Önnél is ő az első?

- De nem a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal és nem a Sörgyári capriccióval, hanem Az én kis falummal. Azt még otthon, Szombathelyen láttam a tévében.

Főiskolás korában?

- Nem, akkor még nem jártam a színművészetire. Akkor még a Bán Janit sem ismertem. Később láttam egy magyar filmben, és el is csodálkoztam, hogy nálunk forgatott ez a cseh színész. Tizennégy-tizenöt éves lehettem, nagyon jól szórakoztam a történeten. Nem kellett hozzá szakmai szem vagy filmes tudás. Élmény volt. Nagyon szerettem.

A főiskolán, gondolom, tananyag volt a hatvanas évek cseh filmiskolája.

- Nekünk már nem. Kikölcsönözhettünk néhány filmet, de a legendás nagy vetítések korát én már csak hírből ismerem. Miloš Forman rendezésére, a Fekete Péterre például Ascher Tamás hívta fel a figyelmemet. De ő is csak annyit mondott, hogy “olyan dolgok vannak benne, amik miatt érdemes színésznek lenni”. És igaza volt. Néztem a filmet a könyvtárszobában, és végig egyetlen szót ismételgettem magamban: igen, igen, igen! Bennem a strandos kép maradt meg a legerősebben, amikor a fiúk próbálnak közel férkőzni a két lányhoz.

Nekem meg az a kedvenc képsorom, amikor a pult körül csellengő Fekete Péter nem tudja eldönteni, mit vegyen, az üzletvezető meg lesve figyeli, nehogy zsebrevágjon valamit.

- Igen, ezek a képsorok is lenyűgözőek. Az egész filmnek olyan a hangulata, hogy imádom!

Věra Chytilová nevét hallotta a főiskolán?

- Nem. Kimaradt. Nekünk már nem voltak filmes óráink.

Ivan Passer?

- Passz.

Akkor térjünk vissza Formanhoz. Amerikában készült filmjei közül melyiket szereti a leginkább?

- A Hairt. Attól még ma is odavagyok. Annyira szabados! Nincs olyan jelenete, amelyet ne tudnék szó szerint idézni. A zenéje is nagyon közel áll hozzám.

Kivel azonosult, amikor először látta a filmet? Bergerrel vagy Bukowskival?

- Bukowskival. Egyértelműen. Teljesen olyannak éreztem magam, mint ő. Várja a buszt, valahol Isten háta mögött, aztán elmegy, katonai behívóval a kezében, és soha többé nem látják őt a szülei. Elképesztő élmény volt!

Amadeus?

- Nem szégyellem bevallani: az nem fogott meg annyira. Az már nagyon olyan Made in America.

A cseh írók közül ki áll a listája élén?

- Kunderától olvastam a legtöbbet. Elsőként A lét elviselhetetlen könnyűségét. Ez még Szombathelyen volt. Aztán felkerültem Budapestre, a főiskolára, megláttam egy barátom polcán a Kundera-”összest”, és sorra elkértem tőle minden kötetet.

Hašek Švejkje kimaradt?

- Olvastam azt is. Nagyon sokat nevettem rajta, de igazából az tetszett, ahogy bemutatta az akkori világot.

Švejkkel azonosulni tudott?

- Annak idején igen, ma már más vagyok. Nincs bennem annyi naivitás, bárgyúság, mint benne.

Hrabal?

- Őfelsége pincére voltam. Az elevenembe vág. Tudom, honnan indult a fiú, és mit csinált végig. Szállodában dolgoztam én is. Csak nem kifutófiúként, hanem szakácssegédként. Körülbelül ugyanaz a szint, csak nem az emberek közt mozogsz, nem a pezsgőt viszed, hanem a húsokat trancsírozod, vagy zöldségekkel szaladgálsz. Ugyanakkor láttam a pincéreket, mit csinálnak, hogyan bánnak a beosztottakkal, ki a főnök, hogy jön be a konyhára, rettegsz tőle, nagyon kicsinek érzed magad, és tudod mi vár rád. Sok mindent felfedeztem a Pincérben, ami velem is hasonlóképpen történt. Amikor megvan az első szerelmi élménye, akkor már könnyebben válogat, később pedig visszatér ebbe a furcsa gyereklétbe, és megint utolsó senki lesz.

Hogyan került a szállodába? Nyári munkát vállalt?

- Gimnázium helyett vendéglátóipari szakmunkásiskolába jártam. Egy hét elmélet, egy hét gyakorlat. Az elméleti órákon etika, élelmiszerismeret, főzéstan, receptek...

...száz recept fejből?

- Száz? Ezerkétszáz!

Akkor nagy szakács lehet.

- Szeretek főzőcskézni. Persze előfordul, hogy a legalapvetőbb kajákkal nem vagyok tisztában. Olyankor felhívom apámat, aki igazi konyhamágus, és telefonon keresztül navigál.

A gyakorlat heteit hogyan élte meg a szállodában?

- Sikálás és felmosás. Nem állítom, hogy élveztem. Ott is van egy hierarchia. Végigcsináltam.

Balekként?

- Nem. Ez engem mélyen nem érdekelt. Az volt csak a jó, amikor beküldtek két zsák hagymával és kétszer ötven kiló krumplival, hogy “ezt pucold meg!” Kézzel! És állva! Nem ülhetsz le.

Két zsák hagyma után...

...bűzlesz, mint a fene! A kezedet kimarja a hipó, a zsír, a konyhaszag beleivódik a hajadba, felszállsz a buszra, és elfordulnak tőled az emberek. És másnap megint mész. Engem mégsem aggasztott olyan nagyon ez az egész. Tulajdonképpen örültem, amikor elküldtek hagymát pucolni. Olyankor úgy elszállhattam. Ábrándozhattam. Úgy ment el két óra, hogy legálisan álmodoztam. Járt a kezem, dolgoztam, közben nem voltam ott. Megpróbáltam a lehető legrövidebb kontaktusba kerülni az emberekkel. Félrehúzódtam. Szerettem egyedül lenni. Vagy elmászkáltam, és nézegettem a munkáslányokat. Egy idő után tudták is rólam, hogy akkor érzem magam a legjobban, ha egyedül vagyok és gondolkozom. Olyankor mindig az járt a fejemben, hogy mit kellene tennem, milyen úton kellene elindulnom, hogy színész lehessek. Egyébként két szállodában dolgoztam. Az egyikben csak sikáltam, a másikban inkább pucoltam. Igazából sem itt, sem ott nem tudtam beilleszkedni. Kiakasztottam mindenkit, mert olyan dolgaim voltak, amiket nem lehetett megmagyarázni. Soha nem tudtak betörni. Még a katonaságnál sem. Ott se tagadtam meg magam, ezért kiközösítettek. Ugyanez történt a szállodában is. Azért örültem, hogy egyedül vagyok, mert nem kellett beszélgetnem senkivel. Nem kellett foglalkoznom az emberekkel. Később természetesen megtaláltam azokat, akikhez közöm lett. Hrabal tehát nekem húsbavágó élmény. Amikor az ezüstkifőzésről ír, pontosan tudom, hogy egy pincér számára az a horror. Mint a szakácsnak a sikálás. Minden pincér azzal kezdi. Ezüstöt főz. A pikolófiú ugyanaz, mint a konyhalány. Mindig a legutolsó helyen áll.

Vančura nevét hallotta valaha?

- Igen. De nem olvastam tőle semmit. Most tudtam meg, hogy a Szeszélyes nyarat és a Vége a régi időknek című filmjét Menzel az ő írásai alapján forgatta.

A Szökés Budára is szép történet.

- Nekem is nagyon tetszik. Boráros Attilát persze senki sem fogja megtalálni benne. Ezt a szerepet Miloslav Luther ékelte a történetbe. Én tehát a rendező agyszüleménye vagyok. Luther úr egyszerűen kiegészítette a történetet Boráros Attila alakjával.

Ritkán van példa ilyesmire. A rendező beleír egy klasszikus regénybe.

- Én csak örülök ennek. “Ék” még sosem voltam.

Boráros Attila az én olvasatomban egy belevaló pálinkakereskedő.

- Ha nem lenne pálinka, akkor lenne más. Boráros Attila egy fiatal Kurázsi papa. Bármiből megélne. Most a pálinka a jól jövedelmező forrás. Felfedezte. Ettől zseniális ez a pasas! Időben rájön, mire van szüksége az adott kornak. Hogy mi az, amiből a lehető legkényelmesebben a lehető legtöbb hasznot húzhatja. Sok pénzt keresni úgy, hogy közben remekül érezzem magam. Nekem mindegy, csak kamatozzon. És lavírozik. Iszonyúan lavírozik. Olyan srác, mint a Schindler listájában a fiú, aki mindenfélét el tudott adni. A jég hátán is megél. Ismerősei, kapcsolatai vannak. Mindenhova tartozik, és mégis szabad. Ettől persze szenved is olykor. A szó jó értelmében túlélő alkat. Soha, semmilyen helyzetben nem veszik el. Mindenkivel jóban van, és mégis magányos. Hülyeségeken felhúzza magát, mert ott tör ki belőle az egyedüllét. Én mindig minden szerepben találok valamit magamból. Boráros Attilában is ott vagyok.

Bár a szerep már “írva vagyon”, a forgatás során dagad és dagad. Gazdag játéka láttán Miloslav Luther ugyanis újabb és újabb mondatokkal toldja meg a szövegét.

- Szeretem, hogy ilyen rendező. Meglát benned valamit, és rögtön tudja, mivel egészíthetné ki a figurát. Mintha készült volna rád egy ruha, amelyet aztán rád igazítanak. Hogy mindenki lássa, milyen jól áll rajtad. Szinte rád álmodja. Az alap, a stílus adva van. De a lelkét csak akkor tudja belelehelni, ha te mögötte vagy. Ezért kell erősnek lennie a színész-rendező kapcsolatnak. Forgattam már néhány filmet, dolgoztam okos, tapasztalt rendezőkkel, de Miloslav Luther az első filmrendező az életemben, akiben feltétel nélkül megbízom. Elkezdtük a forgatást, és azt mondtam, igen, ez az, ő kell nekem! Mostantól fogva ez az alap. Ami ezután jön, már csak erre épülhet. De remek az operatőr is, Vladimír Hollóš. Értékes kezekben vagyok. Mintha hangszer lennék, amelyet a kedvük szerint hangolnak.

Cseh partnerekkel már színpadon is játszott, az Eszenyi Enikő által összekovácsolt Sok hűhó semmiért magyar-cseh ötvözetében a prágai Rendi Színházban. A Szökés Budára új kollégákkal hozta össze. Milyennek látja az ő színészetüket, az ő játékstílusukat?

- Amit azonnal leszűrtem: nagyon figyelnek a másikra. A technikájuk csiszolt, de nemcsak azzal játszanak. A lelküket is beleviszik. Nálunk a cinikus, böködős, szurkálós színjátszás dívik, ezt szeretjük, a csehek sokkal vidámabbak, csapkodóbbak - a Sok hűhó...-ból legalábbis ezt szűrtem le. Tetszett a sintér szerepében Miroslav Donutil, de Filip Blažek és Ondřej Pavelka is kitűnő színészek.

Boráros Attila magyar fiú, de csehül és szlovákul egyformán jól beszél. Eleinte félt a szerep nyelvi súlyától, hiszen egyik nyelvet sem ismerte, mára viszont valósággal issza a cseh és a szlovák mondatokat.

- Én csak azért izgultam, mert tudtam, minden szónak íze, zamata van. Amint kimondod, már el is indít benned valamit. Én egyszerűen rabja vagyok a nyelvnek. Szeretek választékosan beszélni, minden helyzetben a megfelelő szavakat használni. Szeretek keresgélni, kutatni. És ugyanez a vágy működtet akkor is, ha idegen nyelven kell megszólalnom. A cseh nyelvvel pedig egyik napról a másikra nagyon szoros lett a kapcsolatom. Érzem, hogy jól ül az ajkamon.

Szabó G. László
Dömötör Ede felvétele