Őszi (Tü)körkérdés - hogyan beszéljen a gyerek?

A PMKK óvodájában sok mindent hallottam már. Többek között azt is, hogyan beszélnek a mamák-papák a gyerekekhez. A “hogyan” ez esetben a “milyen nyelven”-t jelenti. A magyar alapnyelv, s a másodikként jelenlévő cseh mellett hallottam már dél-amerikai fiatalasszonyt magyarul, s magyar mamát angolul szólni csemetéjéhez. S eszembe jutott a (történet idején) kétéves Ilona, a magyarul és lengyelül egyaránt jól beszélő krakkói gyerek, amint azt mondja a legízesebb palóc tájszólással: mama lába. S teszi mindezt az említett mama, vagyis nagyanya megjelölt testrészére csimpaszkodva, aki rövid látogatása alatt “megfertőzte” a gyereket egyik anyanyelve zamatos változatával.

Szóval a gyerek beszél. Amelyik nyelvileg heterogén környezetben nő fel, az is, de esetleg többféleképpen. S hogy hogyan? Szóljanak helyettünk a megkérdezettek, akik valamennyien saját tapasztalatuk alapján ítélhetik meg a kérdést:

A vegyes házasságból születő gyermek:

1. először az egyik szülő anyanyelvét sajátítsa el tökéletesen, s fokozatosan ismerkedjék meg a másikkal, vagy
2. tanulja egyidejűleg mindkettőt?

Veszelei Viktória, a Károly Egyetem ötödéves joghallgatója

Egyértelműen a kétnyelvűségre teszem le a voksomat. Néhányan ugyan azt állítják, hogy a gyereket ez csak összezavarja, nem kell erőltetni a dolgot. Erőltetésről szó sincs, hiszen a gyermek mindennel a maga egyedi módján kommunikál: beszélget az állatokkal, kövekkel, számunkra láthatatlan mesefigurákkal - s mindegyikkel másként. Azt is a világ rendjébe tökéletesen beleillő ténynek fogja felfogni, hogy apához így, anyához meg amúgy beszélek. A két nyelv közötti tényleges választás csak később következik be, s akkor sem a gyermek, hanem a szülők döntenek: milyen tanítási nyelvű iskolába íratják őt.

Sviták Karin, tolmács-fordító

Saját tapasztalatomból kiindulva úgy gondolom, hogy két nyelvet kell használni. Nagyon sajnálom, hogy ebben nem voltam eléggé következetes - ha a férjem esténként hazajött, akkor bizony gyakran csehre váltottam én is. Ennek az lett az eredménye, hogy míg otthon voltak a gyerekek, addig természetesen magyarul beszéltek velem, de amint cseh óvodába kerültek, már egyetlen magyar szót sem tudtam belőlük kicsikarni. Mostanra azért javult a helyzet. Rájöttek, hogy a két nyelv párhuzamosan is működhet. Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy találkoztunk magyar rokonokkal, ismerősökkel, hetente egyszer elmentünk a magyar óvodába. Ebben a gyerekközösségben éreztek rá, hogy ez a nyelv társadalmilag is ugyanolyan fontos a saját mikrovilágukon belül, mint a cseh. Így a két nyelv most már valóban szinte egyenrangú odahaza. Ebben nem kis része van annak, hogy a férjem is egyre inkább tudatosítja, mennyi pluszt ad a gyerekeknek az újabb nyelv, az újabb kultúra, s most - alapfokú tudásával - ő is szól hozzájuk magyarul. Azt hiszem azonban, hogy ha a kritikus ponton feladtam volna a küzdelmet, akkor ma nem itt tartanánk...

Pechrová Judit, aktív édesanya

Születésüktől kezdve találkozzanak mindkettővel, tanulják őket párhuzamosan. A Karin által említett következetesség nagyon fontos, s akár kemény viták árán is meg kell a gyerekektől követelni, hogy mindkét nyelvet használják. Ha ez alól ki akarnak bújni, az részben az iskolai leterheltség eredménye is, mert legalább otthon az egyszerűbb utat szeretnék választani. A szülőknek azonban ki kell tartaniuk. A cseh nyelv kizárólagos használatával mindkét gyerekünk megpróbálkozott: Marika, amikor iskolába került, Judó pedig nagycsoportos óvodássá érvén. Nem akartak magyarul beszélni, de szerencsére a férjem, aki a kezdetektől fogva fontosnak érezte, hogy a családi harmónia kedvéért megtanuljon magyarul, teljes mértékben segíti a kétnyelvűségre irányuló törekvéseimet. A társalgás nyelve véletlenszerű: amelyiken kezdjük, annál is maradunk a téma lezárásáig - ügyelve az egyensúlyhelyzetre.

Kocsis László Attila, a csehországi Együttélés Politikai Mozgalom alelnöke

A mi esetünkben a két nyelv bevált. Szlovák feleségemmel, aki magyar-francia szakos egyetemista volt, itt, Prágában ismerkedtünk meg. Később megszületett Kati lányunk, akihez Zsuzsa szlovákul, én pedig magyarul beszéltem. Mikor a gyerek iskolába került, a szlovákot a cseh nyelv miatt tudatosan elhagytuk, a magyar azonban maradt - olyannyira, hogy cseh férjével együtt fontosnak tartják, hogy az ő gyermekeik is bírják ezt a nyelvet. Ez számomra is jelentős szempont, mert véleményem szerint magyarnak az tarthatja magát, akinek az unokái is tudnak magyarul. Az sem baj, ha ez a “tudás” hagy némi kívánnivalót maga után - a lényeg, hogy mégis megmarad egy kötelék, egy kapocs a magyar kultúrához.

Fehér Jekatyerina - Kati, a Károly Egyetem másodéves matematika szakos hallgatója

A két nyelv egyidejű befogadása lenne helyes, de a gyakorlatban ez nehezen kivitelezhető, mert a helyzettől és környezettől függően az egyik mindig felülkerekedik. Édesanyám orosz, édesapám szlovákiai magyar. Én oroszul kezdtem el beszélni, s egy ideig nem is szólaltam meg másképp. A magyar akkor került előtérbe, s szorította ki viharos sebességgel az oroszt, amikor anyám - tanulmányait befejezendő - két évet Szentpétervárott töltött, s én erre az időre egyedül maradtam apámmal. Tulajdonképpeni anyanyelvem mára passzív tudássá korlátozódott; édesanyámmal odahaza az egyszerűség kedvéért - vagy csupán kényelemből? - szlovákul beszélgetünk.

Kiss Szemán Róbert, a Prágai Magyar Kulturális Központ igazgatója

Egészen közelről, a húgom házasságában figyelhettem meg a kétnyelvűség alakulását: a magyar és szlovák szülők, akik Pozsonyban éltek, azt sajnálták, hogy nincs a közeli családban még valaki, aki németül beszélhetne a gyermekeikhez - igazi pressburgereket szerettek volna nevelni belőlük. Az elmélet és a gyakorlat között azonban minden esetben óriási a szakadék. Családjukban megfigyelhető volt, hogy a gyerekek annak a szülőnek a nyelvét beszélték jobban, aki többet foglalkozott velük, akihez erősebben ragaszkodtak. Mindaz, amit mondtam, csak az iskolás kor eléréséig igaz. Az iskolában használt nyelv - nézetem szerint - végképp eldönti a kérdést: a maga javára.

Aki kérdezett: Mészáros Tünde

Ha a kedves Olvasó úgy érzi, hogy egyetért, vagy véletlenül sem ért egyet valamelyik véleménnyel, s helyeslését vagy rosszallását nem szívesen fojtaná magába - kérjük, ragadjon tollat, s írjon nekünk; a legérdekesebb gondolatokat, tapasztalatokat örömmel közöljük.