A Himnusztól Micimackóig

Néhány érdekes zenei kiadványról

A korábbiakban e rovatunkban csak frissen (viszonylag frissen) megjelent könyvekről esett szó. E tekintetben a következő ismertető több okból is rendhagyó lesz. Egyrészt nem könyvekről lesz majd szó, hanem kompaktlemezekről, másrészt nem is kizárólag friss hanghordozók kerülnek terítékre, hanem, bizony, relatíve régiek is (a legrégibb 1994-es kiadású!), harmadrészt pedig, ami a legmeglepőbb lehet - s itt most tessék nyugodtan mosolyogni -, olyan lemezekről fogunk beszélni, amelyeket a kedves olvasó talán sohasem, vagy csak hosszas hajsza után tehet majd be lejátszójába, ugyanis ezek a kiadványok nem kerültek lemezboltokba, hagyományos terjesztésre: valamennyi demonstrációs gyűjtemény, ha úgy tetszik, “ismeretterjesztő” kollekció. Hogy miért érdekelhetnek minket mégis ezek a lemezek? Talán azért, mert a magyar zenének egyfajta - teret és időt lazán kezelő - keresztmetszetét kívánják nyújtani. Talán.

Konkrétan öt albumról van szó, melyek közül három duplalemez. Az első négy voltaképpen egy sorozatot képez, amely The Gems of Hungarian Music - A magyar zene kiválóságai (az egyszerűség kedvéért a továbbiakban Kiválóságok) címmel jelent meg a Magyar Rádió és a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma (!) közös gondozásában. A sorozat első része 1994-ben látott napvilágot, a negyedik pedig 1998-ban. Sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy léteznek-e további részei a sorozatnak, bár elég valószínűtlennek tartom, tekintve, hogy kormányváltások után az egyes minisztériumok, ha nem muszáj, nem folytatják feltétlenül elődeik mindennemű tevékenykedését.

Az ötödik album címe Musiques de Hongrie - une mosa?que (a továbbiakban Mozaik), és a Hungarofest Kht. gondozásában jelent meg az idei franciaországi magyar kulturális szezon programsorozatának a keretén belül. A lemez megjelenését még féltucatnyi francia és magyar intézmény, köztük a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, és néhány magánszemély is támogatta. Ebben az esetben tehát mégis vadiúj kiadványról van szó, ennyiben tehát valamelyest mégis aktuálisak maradunk.

Mielőtt a tartalom elemzésére térnénk, előre kell bocsátanom, hogy lapunk keretei között egy alapos kivesézés nem nagyon férne el, mivel a nyolc darab CD-n kb. tíz órányi, rendkívül változatos (helyenként túlságosan is változatos... de erről a későbbiekben) zenei anyag kapott helyet, s a szerzemények puszta felsorolása is megtöltene néhány oldalt, így inkább csak érzékeltetni és jellemezgetni fogunk, esetleg csipkelődni.

A Kiválóságok sorozatában a heavy metalon és az igazán modernnek vagy posztmodernnek (?) számító popzenei irányzatokon kívül - kis túlzással - teret kapott talán minden zenei irányzat, minden zsáner, és persze minden kor. Ezt pedig úgy kell érteni, hogy nem külön-külön az egyes lemezeken, hanem minden esetben “egymás társaságában”, ami azt jelenti, hogy például a lemez Doppler Ferenc Kossuth-indulójával kezdődik el, majd egy tanulságos óra múltán Hajdú Sándor és Demjén Ferenc Iskolatáskájával fejeződik be. Közben némi lemezpattogás kíséretében (a felvétel a harmincas évek közepén készült!) elhangzik Liszt Ferenc Sursum Corda című zongoraműve Bartók Béla nagyszerű tolmácsolásában, vagy Kodály Zoltán Kállai kettőse, az ABC Szájharmonika Trio Boogie-woogie-ja, valamint a Szomorú vasárnap Seress Rezsőtől és Jávor Lászlótól. Ez a nem vitatható saláta-jelleg a sorozat minden egyes darabjára érvényes, némileg leszámítva az első és második részt, melyek esetében - duplalemezről lévén szó - mégiscsak beszélhetünk bizonyos osztályozásról. Az első, ’94-es albumon az A lemezre került a népzene, a cigányzene, a jazz, a rock és a könnyűzene, a B-re pedig a komolyzene, bár ez utóbbi sem minden vegyesfelvágott-szerű rendeződés nélkül: vannak itt szimfonikus művek, szólóhangszeres darabok, kórusművek, opera- és operett-részletek. A második, ’96-os albumon a két lemezhez alcímet is rendeltek: A Disc - A magyar zene évszázadai, de ne hagyjuk magunkat félrevezetni, nem időrendi sorrendről van szó, a lemez a Szózattal indít, hirtelen reneszánszra vált, majd két szerzemény után vissza a XIX. századba: Rózsavölgyi Márk, Erkel, Liszt, Mosonyi Mihály, majd egy kis ugrás a XX. századba: Bartók, Dohnányi Ernő, Kodály, Bárdos Lajos, aztán Kálmán Imre és Lehár Ferenc, hogy az operett se maradjon ki, végezetül pedig a Himnusz dallama csendül fel. Ha jobban belegondolunk, nem is olyan rossz szerkesztés: a kettes, illetve egyes számú nemzeti himnusszal keretezni be a magyar zene évszázadait. Persze a komolyabb évszázadokat. A B Disc alcíme magában foglalja a tartalmat: Magyar népzene, jazz, pop- és rockzene.

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy mélységesen helytelenítem a kollekció zenei szerkesztését, védekeznem kell: nincs így! Nem vagyok a saláták ellenzője. Engem csak szórakoztat, mulattat az effajta összeállítás. Maguk a szerzemények néhány kivétellel - de a kivételezés is szubjektíve rám vonatkozik, mert ízlés kérdése - valóban a magyar zenei termés élvonalába tartoznak. Talán csak a könnyebb műfaj, az újabb dalok összeállítása sikerült meglehetősen konzervatívra: Szörényi Levente, Bródy János, Koncz Zsuzsa, Presser Gábor, Katona Klári, Kovács Kati, Demjén Ferenc, Máté Péter, Szécsi Pál, Varga Miklós dalai hallgathatók meg a kollekcióban, mely személyiségek közül többen is felbukkannak újra és újra, egyszer szerzőként, másszor előadóként, olykor mindkét szerepben. Az együttesek közül az Omega, az Illés, a V’Moto-Rock, az LGT, a Hungária (Yeah! Csavard fel a szőnyeget!!!) képviselteti magát, amely sor a fenti nevekkel elég nagy mértékben összeegyeztethető. Van viszont meglepetés is: a Solaris együttes a Marsbéli krónikák egy darabjával, nem mintha szimfonikus rockzenéjükkel nem férnének be a hagyományosabb keretbe, de mégis, kicsit mások. A fésületlenebb, táncdalfesztiválok világától hangszereiken távolabb matató csapatok nem igazán rúghattak labdába ezen a válogatáson, pedig például a Hobo Blues Band (amelynek egyébként nem vagyok annyira nagy rajongója) valamelyik “slágere” biztosan érdekesen hatott volna az egyik lemezen. Ha ugyan ők maguk beleegyeztek volna szerepeltetésükbe. A 80-as évek első felében nyomuló nagy kedvencem, a Bizottság együttes esetleges bemutatásának gondolatát meg sem merem kockáztatni. Fura érzés lenne pl. Bartók Béla valamelyik szerzeménye után azt hallani, hogy “már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem…”.

Folytathatnám még a dzsesszel, hogy mostohán bántak a műfajjal, és felettébb szűkösre szabták a helyét (bár remek szerzemények kerültek be a kollekcióba: Vukán Györgytől, Pege Aladártól, az ESP Grouptól, a Benkó Dixiland Bandtől)... de nem folytatom.

Tényleg jók ezek a lemezek. Biztosan a teljesség igénye nélkül készültek. Máshogyan nem is készülhettek. Nehéz átfogó képet nyújtani hat lemezen egy nemzet többszázados zenei múltjáról és jelenéről (vagy inkább közelmúltjáról, mert a sorozatban a zenei jelenből nem sok van jelen). És fontolóra kell vennünk azt is, hogy milyen céllal készült a kiadvány. Mivel a külügyminisztérium gondozásában jelent meg, és nem került kereskedelmi forgalomba, világosnak tűnik, hogy propagációs, prezentációs célzattal készült, és természetesen külföldre szánták, talán külhoni magyar képviseletekre, ajándékozgatni, ilyesmi: hadd terjedjen az a magyar zene! Mindegyik CD-hez tartozik egy füzetke, amelyben rövid ismertetés olvasható az egyes szerzőkről, előadókról, művekről, helyenként általánosan: a magyar zene mibenlétéről is, mindez angolul és magyarul. A sorozat vizuálisan egységes, egészen tetszetős.

Egy diplomataéleten edződött kedves ismerősöm szerint az ilyen gyűjtemények arra jók, hogy amikor külföldön egy rádió kitalálja, hogy készít egy Magyarországgal (vagy valami magyarral... mondjuk konyhával) foglalkozó műsort, és a legközelebbi magyar követséghez vagy kulturális képviselethez fordul segítségért: kellene valami tipikusan magyar zene, a háttérbe!, akkor ott legyen kéznél ez a kollekció, legyen rajta komoly is, meg népies is, meg “modern” is. Nagyon kézenfekvő magyarázat.

A Prágai Magyar Kulturális Központ könyvtárában minket is felkerestek egyszer a tévétől: a Gyöngyhajú lány kellett nekik az Omegától. Nem volt meg. Némi telefonálgatás után megszereztem valakitől. Ha meglett volna a Kiválóságok kollekciója, egyszerűbb lett volna. Rajta van. Azóta sincs meg a sorozat.

A gyűjtemény másik célja lehet az is, hogy a külföldön (főleg a távoli idegenben) élő magyaroknak, azok csemetéinek, akik annyira már talán nem is magyarok, egy kis “zenei túlélőcsomagot” szolgáltasson.

Ezek a lemezek hasznosak és szórakoztatóak, viszont éppen a sokrétűségük miatt nem igazán hallgathatóak egyvégtükben, mert ha a megfáradt ember este beteszi valamelyiket a lejátszójába, minduntalan kapcsolgatnia vagy cserélgetnie kell őket, ha nem akar eljutni pl. Erkel Ünnepi nyitányától Bródy (egyébként feledhetetlen) Micimackójáig. Ha viszont pontosan ilyen változatosságra vágyunk, ám legyen.

Amikor ma délután szépen, egymás után meghallgattam az összeset, egész jó kedvre derültem. A második rész B lemezének fogyasztása közben történt velem néhány, számomra is meglepő dolog. Egy-két népdal után Déki Lakatos Sándor és népi zenekara a gyerekkori jóebédhezszólanótás hangulatokat gerjesztette fel bennem, majd Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla és Berkes Balázs nyugis bluesa higgasztott le, s amikor kisvártatva - közvetlenül a Solaris instrumentális rockja után - Korda György hangja hasított a levegőbe a Szomorú vasárnappal, annyira meglepődtem, hogy féligszítt cigarettám majdnem kiesett a számból. (Egyébiránt kitűnő, konzum-dzsesszes ez a feldolgozás. A negyedik lemezen hallható egy régebbi változata is. Hiába, nagy evörgrín!) Ezt követte a Hold ragyog a Dunán Szulák Andrea előadásában, én pedig nem bírtam tovább, és felkértem egy táncra a kedvesemet, csak úgy a szobában. Aztán még felcsavartuk a szőnyeget, mert túl sokszor szólítottak fel minket erre. Később jött a Véneurópa stb. stb. Nagy örömöt szerzett (de tényleg) a hármas számú CD második, barokkos dala, melyben Hacki Tamás füttybajnok - akit magamban mindig csak “a magyar madár” titulussal emlegetek - produkciója hallható.

A másik album ismertetéséhez kissé kifogytam a szuszból, de szerencsére nem is lesz szükség annyira sokra. A Mozaik a Kiválóságokkal szemben a jelent mutatja be. Ezen az albumon viszont nincsenek komolyzenei darabok, de gondolom, hogy a franciaországi magyar kulturális szezon keretén belül komolyzenét (a mait is) képviselő kiadványok is napvilágot láttak, csak én nem találkoztam velük. Elégedjünk meg most a Mozaikkal.

A duplalemez borítóján a következő olvasható: “Ezzel a válogatással a teljesség igénye nélkül kívánunk ízelítőt adni az autentikus népzenétől, az alternatív zenei irányzatokon át, a legmodernebb elektronikus zenékig a mai Magyarországról. Reméljük, hogy ezzel a zenei mozaikkal sikerül hozzájárulni a magyar zene eddig kevésbé ismert dimenzióinak megismertetéséhez és kedvet csinálni további zenei barangolásokhoz Magyarországon.”

Én feltétlenül kedvet kaptam hozzá, ezért mindenkinek őszintén figyelmébe ajánlom ezt az albumot. A harmadfélórányi anyag huszonnyolc együttest vagy zenész-zeneszerzőt mutat be, sokan közülük nagyon fiatalok. A kiadványhoz tartozó füzetben minden együttesről, alkotóról van egy rövid leírás franciául és magyarul, valamennyiük címe fel van tüntetve, tehát a lemez egyrészt segíthet az együtteseknek esetleges külföldi (persze főleg a franciaországi) szereplés létrejöttében, másrészt külföldi (persze főleg francia) szervezőknek egyfajta menüt jelenthet, ha érdeklődnének a kelet felől fújdogáló zenei szellők iránt.

Mi is hallható a Mozaikon?

Mai, időszerű zene. A szerkesztés koncepciója jóval konkrétabb az előző lemezekénél. Az 1-es CD-n népzene és a népzenével organikusan összetartozó, kísérletező zenei alkotások hallhatóak. A Muzsikás az egyetlen zenekar, amely az előzőekben tárgyalt válogatáson is és a Mozaikon is helyet kapott, itt ők kezdik a sort. A továbbiakban olyan nevek szerepelnek a lemezen, mint az Ökrös, a Ghymes, a Tatros, a Vujicsics együttes, a kiváló romafolk zenét játszó Ando Drom és Kalyi Jag (a cigány folklórt képviselő együttesekből több is van még… kicsit talán aránytalanul sok is), az etnodzsesszes Dresch Quartett vagy a nagyon nehezen kategorizálható Lajkó Félix. Az említettek szinte valamennyien megfordultak már Prágában is. Ezen a lemezen helyenként dzsesszes köntösbe bújnak a népi motívumok, máshol elektronikus hangzás, gépi ritmusvonulatok vegyülnek a folklórral, mint például a kitűnő Besh o droM szerzeményében.

A 2-es CD-n az alternatív (nem nagyon szeretem ezt a kifejezést, de nincs jobb) rock- és popzene, a progresszív elektronikus zene képviselői szerepelnek. A Quimby és a Másfél a magyar zenei élet ifjú titánjainak számít. Szemző Tibor értelmiségi zenei experimentációja is közel áll hozzám, a Kampec Dolores és az Egy Kiss Erzsi Zene etno-alapokra építő produkciója szintúgy. A kissé Bizottságos hangoltságú, bár valamivel nyersebb megoldásokkal operáló Tudósok zenekart is kedvelem. Kicsit sajnálom, hogy dr. Máriás angolul énekel ezen a felvételen, mert “dadaista-filozofikus” szürrealista szövegeit magyarul élvezem igazán. Az Anima Sound System elektronikus zenéjével Prágában is nagy sikerrel szerepelt már több alkalommal. Sőt, egy időben a Rádio 1 15-ös slágerlistáján is megvetették lábukat. Az ő zenéjük is sok népzenei motívumot tartalmaz. Legutóbbi lemezük címe Gipsy Sound Clash, már a cím is sugallja, hogy telítve van cigány népzenei elemekkel. Érdekes - állapíthatjuk meg minden rossz szájíz nélkül -, hogy a cigány folk (nem a cigányzene, különbség!) mennyire hatással van a mai magyar progresszív könnyűzenei életre.

A lemez végén lemezlovasok (?) alkotásai hallhatóak. A Dj-ség ma már távolról sem azt jelenti, hogy majd jön egy srác, aki cserélgetni fogja a lemezeket a lemezjátszón. Sokkal többről van szó. Szememben ők (de nem csak ők) a könnyűzenei élet posztmodernistái: régi és új alkatrészekből rakják össze szerzeményeiket, újraértelmeznek zenei irányzatokat. Messzemenően kreatív munkát végeznek, legalábbis a jobbak. A kor technika adta lehetőségei mellett sok dilettáns is felbukkan, akik belekontárkodnak a műfajba, mert manapság már műfajról beszélhetünk, sőt, a műfajon belül is egyre több irányvonal alakul ki: drum’n’bass, jungle, no skool… bocsánat, nem folytatom tovább. Mindenesetre a hagyományosabb eszközöket használó zenészek mellé mára már felnőttek a remixeket, zenei kollázsokat készítő alkotók is, akik gyakran együttműködnek hangszeres zenészekkel is, sőt, sokan közülük maguk is azok. A lemezünkön hallható Dj Palotai, Dj Mango vagy Yonderboi a mai magyar zenei élet megbecsült alkotóinak számítanak progresszív tánczenéjükkel.

Természetesen ezen az albumon is hiányolok néhány jelentős csapatot: a Kispál és a Borzot, a Pál Utcai Fiúkat vagy a ColorStart, hogy csak néhány nevet említsünk. Hiányuknak biztosan megvan a maga oka… de a bevezető szerint, ez a kiadvány is a teljesség igénye nélkül készült. Hogy másként?

Nem maradt más hátra: kellemes szórakozást kívánok minden érdeklődőnek, előtte pedig izgalmas keresgélést. Jó hajszát!

Gál Attila