Magyar katolikusok Csehországban

Idestova tizedik éve tartunk Prágában magyar szentmiséket. Talán érdekes lehet elmondanom, hogy az ötlet nem csehországi magyarok fejében fogant meg. Még felszentelésem előtt, 1991 végén az akkori tartományfőnök kérdezte meg tőlem, hol szeretnék szolgálni. Azt feleltem, hogy valamelyik magyarlakta vidéken, mert tudom, hogy kevés a magyar ajkú pap. Azt is tudtam, hogy az egykori Csehszlovákiában nem volt magyar kolostorunk (nem mintha Pozsonyban vagy Kassán erre nem lett volna igény, de a nemzetiségi problémák, sajnos, az egyházon belül is hagytak nyomokat). Dominik Duka tartományfőnök (ma püspök Hradec Královéban) bölcs pásztorként azt tanácsolta, hogy ne térjek vissza Olmützből a Felvidékre, szolgáljak Olmützben csehül, és időnként Prágában magyarul. Éppen ebben az időszakban mutatkozott igény magyar misék iránt a Magyar Nagykövetség és a Prágai Magyar Kulturális Központ részéről is.

Felszentelésem után kapcsolatba léptem az említett kulturális központtal, és segítségükkel 1992 december 6-án sikerült megszervezni az első prágai magyar szentmisét. A nagykövetség és a kulturális központ minden általuk ismert címre meghívót küldött, énekkart biztosított, én pedig a templomról gondoskodtam és meghívtam a magyar püspöki kar képviselőjét.

A templom kiválasztása több mint jelképes: Szent Adalbert templomában (Kostel sv. Vojtěcha), olyan cseh szent templomában kezdődhettek el a prágai magyar szentmisék, aki szorosan kötődik nemzeti történelmünkhöz. A hagyomány szerint Szent Adalbert keresztelte és bérmálta első magyar királyunkat, Szent Istvánt. És éppen a szent istváni hagyományok okán mondunk magyar szentmiséket Prágában nemcsak magyarokért, de mindazokért is, akik a magyar nemzetet és a magyar nyelvet kedvelik.

Általában minden hónap első vasárnapján, szerény, családi körben dicsérjük anyanyelvünkön az Urat, de vannak ünnepélyes megemlékezéseink is. A legjelentősebbre talán még sokan emlékeznek: első szent királyunk koronázásának millenniumi ünnepére, amelyet Břevnovban tartottunk, miniszterek, diplomaták, bíborosok, püspökök, apátok és hatalmas tömeg jelenlétében.

Istentiszteleteinket több alkalommal énekkarok részvétele is gazdagítja, sőt az apostoli nuncius is megtisztelt jelenlétével. Amint már említettem, a prágai magyar szentmisék nemcsak a magyarok, de a magyar szimpatizánsok előtt is nyitva állnak. Ehhez kapcsolódik egy kedves történet, melyet szeretnék az olvasókkal megosztani. Olmützben egy csoport főiskolással is foglalkoztam, akik nagyon megkedvelték a magyar dalokat. Megtanítottam velük a magyar misék rendjét, és néhány “gitáros templomi” magyar éneket is elsajátítottak. Mindez annyira megnyerte tetszésüket, hogy két alkalommal eljöttek Prágába is a magyar szentmisére énekelni. A magyar énekeket olyannyira elsajátították, hogy sokan nem is akarták elhinni, hogy nem magyarok. A sekrestyés egy alkalommal megszidta őket, mivel nem tudták, mit hirdettem, és egy ideig eltartott, amíg megmagyarázták, hogy nem voltak figyelmetlenek, egyszerűen csak nem tudnak magyarul.

A szóban forgó sekrestyéshez fűződik egy másik történet is. Amikor egy alkalommal a prédikációt a “Szállj, dalom, szállj!” énekkel kezdtem, a sekrestyés fölfutott a helyi plébánoshoz és panaszkodott: “Mannesz atya a prédikáció helyett fölült az oltár előtti rácsra, gitározott és énekelt.” A plébános bölcsessége aztán nemcsak őt lepte meg, de kellemesen érintett engem is: “Ha én tudnék gitározni, én is odaülnék, játszanék és énekelnék!”

A Szent Adalbert templomban hét évig dicsértük az Urat anyanyelvünkön, aztán átköltözködtünk Szent Bertalan templomába, a Bartolomějská utcába. A két templom ugyan nagyon közel van egymáshoz, talán csupán öt percnyire, a költözködés mégis cipekedéssé vált. Amikor megraktam az utazótáskát magyar misekönyvekkel, még nem sejtettem, mit veszek a vállamra... Jól megizzadtam, amíg célhoz értem. Így van ez az életünkkel is.

Hálával gondolok azokra az istentiszteletekre, amelyeken a szülőfalumból való énekkar énekelt, vagy magyarországi énekkar és orgonaművész kísérte imáinkat. Ugyancsak szép emlékeim kötődnek a virágvasárnapi passiókhoz és az ökumenikus istentiszteletekhez, amelyeken református testvéreinkkel együtt dicsértük az Urat. Éppen református teológus - barátaim neveztek el Juliánusz barátnak, utalva arra, hogy én is “idegen földön” kezdtem el magyarokat keresni. Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy magyarul nemcsak Prágában misézek, de Brünnben, Ostravában és Pilsenben is.

Jelenleg magyar szentmiséket a Szent Bertalan templomban tartunk, minden hónap első vasárnapján, 13.00 órai kezdettel. Szeretettel várunk istentiszteleteinkre minden jóakaratú embert.

P. Simák Mannesz