Vladimír Páral

Azok közé a szerencsés cseh írók közé tartozik, akik alkotói munkásságukat aránylag kedvező (de sajnos nem sokáig tartó) politikai időszakban és ennek megfelelő szellemi légkörben, a hatvanas évek derekán kezdték. Azt, hogy már első művét, a Veletrh splněných přání-t (1964), amely még ugyanabban az évben Teljesült kívánságok vására címmel magyarul is megjelent, mind a közönség, mind a kritika egyöntetű elismeréssel fogadta, nemcsak ennek a kedvező politikai és szellemi légkörnek, hanem a mű éles és egyéni társadalombírálatot tartalmazó témájának, merőben újszerű alkotómódszereinek és sajátos stílusának köszönheti.

Ez a kisregény első része egy előre megtervezett pentalógiának, amely a szocialistának minősített társadalom fejlődésének negatív kísérőjelenségeit, az újsütetű kispolgárságot, a fizikai és szellemi kényelemnek a boldogsággal való azonosítását és a társadalmi körülményekhez alkalmazkodó sznobizmust állítja pellengérre. Hőse, a műszaki értelmiség kategóriájába tatozó fiatal férfi világában nincsenek nagy élmények, nincsenek igazi érzések, a ténykedések megszokott körforgásában mindennek megvan a maga biztos helye, és a legfőbb jónak a biztonságérzet és a kényelem számít, úgyhogy kíméletlenül el kell távolítani mindent, ami ezt a két tényezőt veszélyezteti, beleértve a rokonszenves, ártatlan, szép fiatal lánynak a hős iránt felébredt tiszta szerelmét is. Nem szép világ tárul az olvasó elé: az elgépiesedett élet sztereotípiáiban sínylődő, de sínylődését nem tudatosító ember világa.

A pentalógia második része, a Soukromá vichřice (1966 - magyar kiadásban: Vihar a lombikban, 1967) szereplőinek száma nyolcra, négy férfira és négy nőre szaporodik, akiket bízvást az előző mű hőse nyolc pandanjának minősíthetünk. A nyolc ember napjai szintén a szükséges életfunkciók programjával betáplált automata gépek pontosságával telnek feladatok és álfeladatok teljesítése közben. De nemcsak a vegyi laboratóriumban végzett munka, hanem a társadalmi érintkezés, viselkedés, beszédtémák és beszédformák, a házastársi és szerelmi kapcsolatok is automatikusak. Ám a Vihar a lombikban hősei valamelyest előbbre jutnak az előző mű hősénél. Vannak pillanataik, amikor rádöbbennek életük egyhangúságára, sivárságára, és ki akarnak törni belőle. De csupán addig jutnak el, hogy rövidebb vagy hosszabb időre élettársat cseréljenek. Ám az új kapcsolatok hamarosan szintén elgépiesednek, a vihar elcsitul, és voltaképpen minden marad a régiben.

A Katapult (eredetiben 1967, magyar kiadásban 1969), a ciklus harmadik részének ugyancsak vegyészmérnök hőse mindjárt az elején fellázad az élet, különösen a családi élet rendezett nyugalma ellen, és apróhirdetések révén kapcsolatot teremt szolgálati útjainak Ústí nad Labem - Brünn szakaszán lakó hét különböző korú és típusú nővel, akik mind valami újat ígérnek, de végeredményben mindannyian ugyanazt akarják: a család élet meleg kelepcéjébe csalni lovagjukat, amiből ő éppen menekülni szeretne. A bonyolult helyzetekből a kiutat végül is a voltaképpen szeretett feleségéhez és kislányához való visszatérésben keresi, de a repülőgép, amelyen ez után az elhatározás után szolgálati újáról hazafelé tart, lezuhan vele.

A ciklus negyedik, talán legértékesebb része a Milenci a vrazi (1969, magyar kiadásban Gyilkosok és szeretők, 1970) az előző írások szintézisét nyújtja, széles teret nyitva a társadalom kíméletlen bírálatának, amelyben itt jut el a legmesszebbre. Az író valamiféle “világmodell” megteremtésére törekszik, s az eredmény egy csaknem kilátástalan világkép, amelyben a törekvők és becsvágyók tért hódítanak, és hamarosan átveszik jóllakott elődeik jellemvonásait, tehát minden marad a régiben, a világkép nem változik.

A pentalógia utolsó részében, (Profesionální žena, 1971, magyar kiadásban: A száz százalékos nő, 1976) Páral alkotói eszköztára már felhígul, stílusának tömörsége meglazul. De ennél nagyobb hiba a mondanivaló logikátlansága. A cselekmény vonzó, “ellenállhatatlan” női hősöket választó “művészi termékeket” parodizálva oda jut el, hogy a kispolgári fogyasztói életmód elleni gyógyírt meglepő módon éppen az ilyen életmódban véli megtalálni.

A pentalógia nemcsak a tárgyalt problémák társadalmi jelentőségének és időszerűségének köszönheti páratlan sikerét, hanem művészi megformálásának is. Az eseményeket gyors egymásutánban közlő vagy csupán jelző távirati stílus, a hivatalos szövegeket és a bürokrata zsargont mesterien reprodukáló kifejezésmódok, a színházi-rendezői utasításszerű sűrítés és az élet sztereotípiáit, valamint gyors ütemét, de egyben ürességét jelképezni kívánó ismétlések rendkívül egyénivé és expresszívvé teszik az alkalmazott közlési módot. Ezek a prózák nemcsak az író hazájában, de külföldön is nagy sikert arattak.

De mint a pentalógia utolsó része is mutatja, Páral társadalombíráló energiája lassan kimerült, sőt meglepő módon úgyszólván ellentétes pólusra lendült át. Új sorozatba kezdett, amellyel azt a célt tűzte maga elé, hogy pozitív hőseivel, akik életre tudják rázni közönyös társaikat, tettrekészségre változtatni passzivitásukat, megpróbálja az élet naposabb oldalát olvasói elé tárni. De a várt eredmény nem következett be, az új emberi portrék mintha kisiklottak volna alkotójuk kezei közül. Nem sokkal több szerencsével jártak a sci-fi-zsánerrel való próbálkozásai, majd később hangsúlyozottan erotikus színezetű művei sem.

Vladimír Páral 1932-ben született, vegyészmérnökként több csehországi vegyi üzemben és laboratóriumban dolgozott, leghosszabb ideig Ústí nad Labemben, melyet legjobb művei színhelyévé avatott. Jelenleg Marianské Lázněban él.

Zádor András