Kertész Imre műveinek csehországi fogadtatása

Feltett szándékom szerint csupa szívderítő, kedves és kedvező dologról óhajtottam e helyütt beszámolni, hiszen Kertész Imre Nobel-díjának első cseh reakciói ugyanarról a felszabadult, önzetlen és boldogító érzésről tanúskodtak, amely a magyar közvéleményt is jellemezte - legalább is az első napokban. S nem csupán a médiában: alighanem nem én vagyok az egyedüli csehországi magyar, akinek azokban a napokban cseh barátai, ismerősei telefonáltak, meleg hangon gratuláltak, mintha legalább is személy szerint nekünk osztották volna ki a díjat. S mi tagadás - bocsátassék meg nekem ezúttal a szokottnál is személyesebb hang - jó okom volt, hogy én magam is önfeledtebben érezzem át Kertész Imre örömét: minden műfordító tudja, hogy a fordítói munka során a mű elbeszélője, narrátora, szerzője, hőse szinte kézzelfogható közelségbe kerül, mondhatnám családtaggá válik, s innen már csupán egy apró lépés, hogy belássuk, általában a műfordítók férjei/feleségei is úgy érzékelik, új taggal bővült a rokonság...

Érthető hát, ha az örömbe vegyített üröm ilyenkor a szokottnál is keserűbb, s ha nem hallgattam el a cseh közvélemény elől egy minap megjelent írásomban az egyes ("bizonyos"?) magyar médiumokban megjelent - eufemisztikusan szólva - "fanyalgó" hangokat, nem tehetem meg azt sem, hogy elhallgassam a magyar olvasó előtt emez - jóllehet kultiváltabb - cseh pandanját sem.

De lássuk előbb Kertész Imre "cseh útját". Kertész a cseh köztudatba - mint megannyi magyar írótársa - Rákos Péter révén került, aki a cseh Literární noviny folyóirat 1992/9. számában közölte Egy imádság, melynek első szava "ámen" c. recenzióját az író Kaddis a meg nem született gyermekért c. művéről. Az Auschwitzot megjárt Rákos Péter Kertész első regényével, a Sorstalansággal kapcsolatban a recenzióban ekként fogalmaz: "E régebbi műnek a színhelye és tárgya a náci koncentrációs táborok: Auschwitz, Buchenwald. Sokáig azt hittem, sokakkal együtt, hogy erről a tárgyról nem lehet hatásosan és meggyőzően írni; csak nemrégen ingatott meg ebben a meggyőződésemben az olasz Primo Levi és győzött meg teljesen az ellenkezőjéről Kertész Imre". Rákos recenziójában afelől sem hagy kétséget -mintegy előre látva a mű lehetséges félreértelmezéseit, bármely oldalról -, hogy Kertész Kaddisa rendkívüli művészi erővel megformált egyetemes mondanivalót hordoz: "Kertész Imre lenyűgöző - milyen tehetetlen ez a szó is! -, porig sújtó és egyben katartikusan felemelő könyve meggyőző érvet szolgáltat, hogy a teljes és igazi nem sohasem lehet csak zsidó nem, nem lehet csupán részleges, partikuláris nem, hogy minden - ismételjük nyomatékosan - minden holocaust, légyen volt tervezetten végbevitt vagy tervtelenül elkövetett, nemcsak az áldozatok végzete, hanem az egész emberiség csődje, kudarca, hogy minden partikuláris nem-től törvényszerűen eljutunk az egyetemes emberi nem-hez, ami nem ám a recenzens egyéni, szubjektív vélekedése, hanem igazolhatóan Kertész könyvének alapeszméje". A recenzió zárómondatai nem kevésbé tanulságosak: "Ha bármit érdemes és lehetséges cselekedni, hogy a vészkorszak visszamenőleg el ne évüljön és a jövőben ne ismétlődhessen, az semmi esetre sem a történtek unos-untalan való felhánytorgatása, szemléltetése. Az antiszemitizmus csak urával együtt áll vagy bukik: az egyetemes és mindenkit illető emberi ostobasággal és gonoszsággal." (A recenzió magyarul Rákos Péter: Prágai őrjárat c. kötetében olvasható)

Kedvező volt tehát a csehországi rajt, s nem maradt el a folytatás sem. Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért c. művének cseh fordítása 1998-ban jelent meg, egy éppen akkor induló világirodalmi sorozat, a Spektrum egyik első darabjaként, a legigényesebb szépirodalmat kiadó Hynek Könyvkiadónál, Dana Gálová fordításában, Rákos Péter utószavával. A viszonylag zárkózott cseh irodalomkritikai életben szép sikerként könyvelhető el, hogy több cseh lap is foglalkozott a művel, részleteket közölt a fordításból (pl. a Právo Salon c. kulturális melléklete, vagy az új könyveket bemutató Nové knihy), majd a prágai könyvbemutatón megjelenő Kertésszel interjút készített és közölt a Lidové noviny is. Külön is kiemelendő Josef Chuchma recenziója, amely a legnagyobb példányszámú Dnes c. napilapban jelent meg (Imre Kertész vydal svědectví o jedné bezedné noci, 1998.11.25), melyben a recenzens a művet olyan igényes olvasói feladatnak látja, amely ugyan fáradsággal jár, és a fáradságért sem jár "édes jutalom", de "kétségtelenül megéri". Összefoglalva pedig olyan műnek tekinti, amely "azon a hiten nyugszik, hogy a szó ereje képes megóvni az embert a Semmi elől".

Göröngyösebb az útja Kertész Sorstalanságának, melynek cseh fordítása Kateřina Pošová, azaz Poš Katalin jóvoltából ugyancsak 1998-ban készült el, s ugyanabban az évben, a Kaddissal párhuzamosan kellett volna megjelennie a Slovart kiadó gondozásában. Az anyagi gondokkal küzdő kiadó végül elállt tervétől, a kéziratot a Hynek Könyvkiadó vette át, amely azonban hasonló problémái miatt ugyancsak kénytelen volt lemondani a megvalósításról. A fordítás végül az Academia kiadóhoz került, s előreláthatólag még ez év végéig megjelenik a cseh könyvpiacon.

Mindazonáltal a Sorstalanság mégiscsak eljuthatott a cseh közönséghez: a Souvislosti c. cseh folyóirat 1998-as 3. és 4. (összevont) lengyel-magyar tematikus száma a kötet 9. fejezetét teljes terjedelmében közölte, az igényes kulturális műsorai miatt kedvelt cseh Vltava rádió pedig folytatásos műsorban sugározta az egész művet.

A Nobel-díj teljes cseh visszhangját nincs módunkban teljes terjedelmében áttekintenünk, már csak azért sem, mert újabbnál-újabb visszhangok jelennek meg mindmáig, s a díj átadásáig aligha lesz ez másként. Nem volt napilap, amely ne foglakozott volna valamilyen formában - a hírügynökségi tudósításokon túl is - Kertész életművével, jelentőségével, s a cseh közszolgálati rádióban a Vltava, a cseh nyelvű BBC és a Szabad Európát felváltó 6. adás is interjúkat sugárzott Kertész csehországi népszerűsítőivel, fordítóival, illetve szemelvényeket sugárzott művéből is. Ezek végkicsengése - ha eltekintünk a szórványos (és makacs) tévedésektől - egyértelműen pozitív volt, jóllehet szigorúan vett "objektivitásukból" az némileg kétségtelenül levon valamit, hogy riportalanyaik maguk a fordítók, vagy magyar illetőségű személyek voltak. Annál is érdekesebb a cseh közszolgálati televízió 2. adásában sugárzott Síto (Szűrő) c. adás (november 9-én), amellyel el is érkeztünk a bevezetőben ígért "fanyalgó" cseh visszhanghoz.

A szóban forgó műsor amolyan "kritikusok klubja", melynek készítői a műsorvezető Martin C. Putna (mellesleg a Károly Egyetem orosz szakos docense) szerint "meg vannak győződve arról, hogy műkritikával nyájas és közérthető módon is lehetséges foglalkozni". Ám lássuk, hogyan is tették mindezt Kertész Imre kapcsán, akinek művével "a világirodalom Csehországban és a cseh irodalom a világban" téma keretén belül foglalkoztak…

"A cseh irodalmat ismét megszégyenítették a világban ... mikor a díjat nem a világhírű cseh Josef Škvoreckýnak ítélték oda" - hasonlóan, mint ahogyan a múltban nem kaphatta azt meg Jaroslav Vrchlický, Alois Jirásek, Otakar Březina és Karel Čapek sem - hallhattuk a műsorban. "S azt kérdezik, hogy ki kapta az idei Nobel-díjat? Azt várnánk, hogy ha már nem Škvorecký, akkor legalább valamilyen valóban jelentős író …. Szó sincs róla. A jelentős díjat egy teljesen ismeretlen magyar, Kertész Imre kapta, a Kaddis a meg nem született gyermekért c. könyvéért (sic!), melyet nálunk senki sem olvasott" - hallhattuk a műsort felvezető riportban, melyben - amint azt a riportot követően a műsorvezetőtől megtudtuk - a riport készítői "egy icipicit tréfáltak".

E bevezető után azt vártam, hogy a meghívott szakemberek, az anglistaként, amerikanistaként, műfordítóként, valamint az olmützi egyetem volt rektoraként bemutatott Josef Jařab professzor, Jiří Pelán, az olasz szak és a romanisztika docense, a műfordítói cseh állami díj idei kitüntetettje, illetve az irodalomkritikusként és publicistaként jelenlevő Radim Kopáč a műsorvezetővel együttesen helyre teszik a bevezető "humoros" riportot, alapos elemzés tárgyává téve Kertész művét. De nem ez történt. A beszélgetésből gyorsan kiderült, hogy a jelenlévők közül csupán Jiří Pelán olvasta Kertész csehül megjelent fordítását. Azt azért tegyük hozzá, hogy Pelán szakavatottan szólt a regényről, az ő hozzászólását követően vita indulhatott volna a résztvevők között. De szövegismeret nélkül nehéz a kritikusok klubjában vitatkozni, ezért aztán a műsor további részében amolyan általános csevegés folyt arról, vajon a Nobel-díj történetében mindig a legmegfelelőbbek kapták-e az elismerést, vajon nem politikum-e a Nobel-díj, és sorolhatnám.

Szerencsére a műsor végén a betelefonáló és emilező nézők ankétja azt mutatta, ők ellenkező véleményen vannak, és egyetértenek a Nobel-díj odaítélésével.

Mi is így vagyunk vele.

Gál Jenő