Magyarok priznicben

Avagy a gräfenbergi magyar fürdővendégek hétköznapjai

"Ha külföldi fürdőkön őgyeleg az ember azt kellene hinnie a magyarok mennyisége után, hogy otthon legalább ötvenmillió maradt még belőlük."- summázza tapasztalatait a gyógyfürdőket maga is gyakran látogató Mikszáth Kálmán 1895-ben. A 19. - 20. század fordulóján a gyógyfürdőre járás már a szabadidő eltöltésének legdivatosabb formája, mondhatjuk, polgári életforma volt. Honfitársaink ezrei indultak útnak, hogy bajaikra a Monarchia ismert fürdőiben találjanak gyógyírt, pihentessék a "hétköznapok taposómalmában felőrlődött idegeiket", vagy - a kritikusabb szemlélők szerint csak azért -, hogy eladósorban lévő leányaiknak megfelelő partit találjanak. A magyar fürdőközönség körében oly népszerű csehországi fürdőhármas (Karlsbad - Marienbad - Franzensbad) történetéről, a Karlovy Vary forrásainál gyógyuló magyarokról már a Prágai Tükör lapjain is olvashattunk cikket Lucie Szymanowská tollából.

Tanulmányomban most egy eldugott, ma már kevésbé ismert morva-sziléziai fürdő, Gräfenberg magyar vendégeit, ottani életüket szeretném bemutatni a 19. század közepén. Ha a fürdőt mai nevén - Jeseník - említeném, bizonnyal többen felkapnák a fejüket, hiszen nem olyan régen ünnepelték az alapító vízgyógyász, Vinzenz Priessnitz születésének kétszázadik évfordulóját, amelyről a Prágai Magyar Kulturális Központ is megemlékezett egy Jeseníkben felállított kis kiállításon. Hogy miért olyan fontos Jeseník a magyar művelődéstörténet számára?

Gräfenberg, a világ első hidegvizű gyógyintézete, 1831-ben nyitotta meg kapuit. A fürdő működésének első, 1831-1851-ig tartó időszakát Vinzenz Priessnitz, az alapító neve fémjelzi. Korszakunkban a gräfenbergi fürdőt betegek ezrei látogatták. A vendégek között elsősorban Európa nemességének, katonai és hivatalnokrétegének tehetősebb képviselőit találjuk. Az arisztokrácia, a grófok és bárók jelenléte olyannyira meghatározó volt a kezdeti időkben, hogy Gräfenberget sokszor csak "le monde des comtes", vagyis "a grófok világa"-ként emlegették. A betegség azonban alsóbb társadalmi rétegekből is Priessnitzhez kényszerített sokakat, és akadtak fürdővendégek a tengeren, sőt az óceánon túlról (Amerikából, Ausztráliából) is.

A vizsgált időszakban 1159 magyarországi beteg kereste fel Priessnitz gyógyintézetét. Számuk a teljes vendégszámnak körülbelül tíz százalékát teszi ki, így megállapítható, hogy Gräfenberg magyar látogatottsága korszakunkban meghaladta a Monarchia többi nagy csehországi gyógyfürdőjének (például Karlsbadnak) látogatottságát. Ez, tekintettel a távolságra és a korabeli utazási körülményekre igen tekintélyes szám. Gräfenberg volt a Magyarország határain kívülre irányuló első tömeges gyógyturizmus célállomása.

A gyógyfürdő rendkívül népszerű volt a magyar nemesség és polgárság körében. Az ismertebb gräfenbergi vendégeken (például Wesselényi Miklós, Reguly Antal, Tompa Mihály, Barabás Miklós) kívül megfordultak Priessnitznél olyan nagy családok tagjai is, mint a Széchenyiek, Esterházyak, Zichyek, Andrássyak stb. A magyarok ottlétéről rendkívül sok emlék árulkodik. Priessnitz három lánya magyar főurakhoz ment feleségül, a magyar vendégek hálából és nagyrabecsülésük jeleként emlékműveket állíttattak a nagy gyógyítónak, ezek közül az oroszlános emlékmű ma a jeseníki gyógyfürdő szimbóluma. Hogy kényelmüket fokozzák, szállodát alapítottak, kutakat, sétányokat építtettek a város számára. Casinót, vívótermet, közkertet létesítettek a társadalmi élet felvirágoztatása érdekében. Hazaírott leveleikben izgalmas beszámolókkal szolgálnak ottani életükről, a gyógykezelés folyamatáról.

A sziléziai vízgyógyintézetet elsősorban postakocsin lehetett megközelíteni, mivel a települést csak 1888-ban kapcsolták be Európa vasúthálózatába. A postakocsik megadott útvonalon és időben közlekedtek. A Hohenstadt-Schönberg vonal lehetett e rendszeres járatokat igénybe vevő magyarok által a legfrekventáltabb, hiszen ez a postakocsi gyűjtötte össze a Bécs, Brünn és Olmütz felől érkezőket. Korszakunk legelején ezek a menetrendszerű járatok valószínűleg még nem működtek, szervezett utakról azonban mindenképpen beszélhetünk.

A Magyarország felől érkező fürdővendégek útja nagyjából megegyezhetett a báró Wesselényi Miklós naplójában feljegyzett útvonallal. E szerint a postakocsi Bécsen keresztül, Nikolsburg érintésével ért Brünnbe, ahonnan Olmützön, Migliczen, Krumischon és Hansdorfon keresztül érkeztek Freiwaldauba. Az út, bár a biztonsági előírások miatt éjjel-nappal haladniuk kellett, Bécsből öt napon át tartott. A Gräfenbergbe jutás egy kevésbé előkelő módjáról számol be Hegedüs György, parasztember haza írott levele 1838-ból. "A bétsig való gyüvetel postakocsi átó zük helen szenvedilles vót, onnajd a Gyuri sógor kizsért áto az landstrázsa uutra, hunnajd 3 ügen szip zekeren mentünk summasan huzan fehirnipek emberek egyaránti. Iccakának üdejin kocsmákbo terétek, ügen szip idö vót nem ezsett ecer se (...) Zsok városson átó hun cseh nipek valának hatodnapra meggyüttünk Kravenbergabo." - írja családjának. Tíz évvel később, 1848-ban Tompa Mihály a "Ferenc Károlyon" (gőzhajón) hánykolódott Pozsonyig, majd Bécsből, feltehetőleg az 1839-41 között kiépült "ausztriai vonalon", vasúton jutott el Olmützön keresztül Hohenstadtig, ahonnan már valószínűleg a helyi postakocsijáratok valamelyikét vette igénybe.

A többnapos zötykölődést vállalók, ellentétben a Monarchia többi fürdőjére utazókkal, még abban sem lehettek biztosak, hogy Gräfenbergbe érkezve megfelelő szállást találnak. A kezdeti helyhiánnyal küszködő Gräfenbergben a szobafoglalás egy tipikusnak mondható módjáról olvashatunk Barabás Miklós életrajzi visszaemlékezésében. Barabás 1839 májusában érkezik meg a fürdőbe, ahol egy három deszka szélességű padlásszobát kap, melynek "három oldala az ajtóval együtt deszka volt, a negyedik oldala pedig zsindelyfödél. Világítása nagyon szerény volt, éppen nem műteremnek való, mert más ablaka nem volt, mint egy kiütött zsindely helyébe beillesztett üveglap. Arra, hogy az ember izzadjon és aludjék, elég volt, de sem írni, sem olvasni nem lehetett benne." A jobb körülményekhez szokott festő pár nappal megérkezése után, egy magyarországi fürdővendég, Friedrich May udvari titkár segítségével azonban gyorsan segít a helyzeten. Előbb önhatalmúlag elfoglalták egy elutazó ismerős szobáját, majd elmentek bejelenteni Priessnitznek a változást, aki, miután Barabás kimentette egy kellemetlen helyzetből, kivételesen szemet hunyt a szobaügy felett. A kevésbé szemfüleseknek jócskán kellett várakozniuk, mire jobb helyhez jutottak.

A fürdő befogadóképessége az évek során fokozatosan bővült. Sokan azonban, elsősorban a kevésbé "dühödt priessnitzisták", hogy Tompa elnevezésével éljünk, inkább lent a városban kerestek szállást, "távol a tűztől", egy kicsit szabadabb életet biztosítva maguknak. A szállás, az utazáshoz hasonlóan, pénztárcafüggő volt. Hegedüs György például hatodmagával, magyarok társaságában lakott, a földbirtokos Bezerédi Gergely cselédjével két szobát bérelt, míg Wesselényi Miklós a főtéri Korona Szállóban két szobáért 10 Forintot fizetett hetente. Barabás a betegkönyv bejegyzései szerint az aprócska padlásszobáért hetente 1 Forint 30 krajcárt, a később elfoglalt szobáért heti 2 Forint 30 krajcárt fizetett. A költségek, láthatjuk, elég eltérőek voltak, elvileg ki-ki megtalálhatta az anyagi lehetőségeinek megfelelő szállást, a gyakorlatban ez azonban attól függött, hol és mennyire volt hely.

A vendégek megérkezésük és szállásuk elfoglalása után rögtön látogatást tettek Priessnitznél. Ez, az alapvető udvariassági bejelentkezésen kívül, a freiwaldaui városi szabályzatban és a házirendben is elrendelt hivatalos kötelezettségük volt. Minden háztulajdonosnak, aki idegenek részére szállást adott, büntetés terhe mellett három órával a vendég megérkezése után a kitöltött bejelentőlappal kellett jelentkeznie a fürdőrendőrségnél. Az újonnan érkező vendégeknek útlevelükkel vagy valamely hivatalos írással kellett magukat igazolniuk, megnevezve jövetelük célját is. Adataikat - amelyekre a helyi fürdőrendőrség is számot tartott, továbbítva azokat Opavának, illetve a Morva-sziléziai Guberniumnak - a fürdőkre jellemző kurlistákon láthatjuk viszont. A freiwaldaui városi magisztrátus által hetente kiadott, 1840-től nyomtatott vendéglistákat a fürdő közönsége is láthatta, egy-egy példányát a vendégek által sűrűn látogatott helyeken, a kaszinóban, a gyógyépület nagytermében, esetleg a cukrászdában tették hozzáférhetővé. Így aztán mindenki időben értesülhetett az újonnan érkezettek kilétéről és szálláshelyéről, bár ezek, Gräfenberg méreteit tekintve, amúgy sem maradtak sokáig titokban.

A gyógyvendég első napja a fürdőn a vizittel kezdődött. Priessnitz igyekezett a beteg szervezetet hétköznapi állapotában vizsgálni, így a betegnek első éjszakáját az otthon megszokott körülmények között kellett eltöltenie, reggel úgy kelnie és reggeliznie, mint általában szokott. Ezek után kerülhetett sor a bőr hidegvízre való reakciójának vizsgálatára és a kúra elrendelésére.

A Priessnitzcel törtténő első komolyabb találkozás mindenkiben maradandó élményt hagyott, érdekes megfigyelni, ki hogyan reagált a szűkszavú vízorvos viselkedésére. Bezerédi Gergely, amint egy levelében beszámol az esetről, megérkezése után egyszerűen megszólította az utcán Priessnitzet és előadta neki panaszait. Priessnitz másnap reggel a szállásán kereste fel a költőt. "A kádban, melyben egy arasznyi langyosvíz vala, megdörzsölt kezeivel, s e kísérlet után rendeléseket tőn"- írja családjának Bezerédi. Hegedüs György sajátos helyesírású levele részletesebben számol be a vizit-élményről. "Füzettem előlegbe harminc váltóforéntot másnop begyött a Prigzics, nix dájcs asszontam, nevetett. E fenye nagy kádba ütet az szógávó pőregatyábo, kezét a hátomra tete meg lábominát fogta. Inakásámot tapogatta bévül má pözsgött a vir azondom má javulog is." - hangzik a beszámoló. Tompa Mihály már kevésbé volt elégedett, csalódottságát egy Litkei Tót Péterhez írott levelében így fogalmazza meg: "Míg jöttem ide, úgy gondolkoztam Priessnitz felől, mint aki Isten tudja, hogy összevissza nem tapogat, s mint elcsodálkoztam, midőn az első kezelésnél alig vetett rám egy futó pillanatot, bőrön nem nézte, nem tapogatta - mit nem tudom, hol olvastam róla,-- megmondta a fürdőszolgának, mit tegyen velem, s azzal elment. Innen barátom, kételyben vagyok: valjon lángész-é Priessnitz, ki csak ránéz az emberre s tudja, hányat ütött az óra, vagy a legegyügyűbb molnárként ráereszti a vizet organismusunkra, úgy szólván éltünk kerekeire: s a jó vagy rossz következmény magától fejlődik ki?".

A vendégek napirendje, bár nagy vonalakban ugyanaz lehetett, meglehetősen egyénien alakult a Priessnitz által kirótt gyógykúra miatt. A házirend is figyelmeztetett arra, hogy az étkezések időpontja, elsősorban a reggelié és a vacsoráé, a kúra elsődlegessége miatt változhat. Bezerédi, akit köszvényéből próbáltak kigyógyítani, például hajnali 5 órakor kezdte a napot izzadással. Az inas hideg vízbe áztatott és kifacsart lepedőbe tekerte, majd alaposan betakarta pokrócokkal és egyéb ruhaneművel. Húsz percet tölt így, majd újabb vizes lepedőzés következett egy órán keresztül, hogy a teste kellőképpen felmelegedjen. Ezután a hidegvizes kádfürdő következett, majd viszonylag lengén öltözve, 7 óra körül egy közepes hosszúságú séta. Ekkor kellett mozgás közben elfogyasztania az előírt, Bezerédi esetében nyolc pohár vizet, amit a főforrásból vettek. A sétából való visszatérés után, körülbelül 9 óra tájban következhetett végre a reggeli, mely tejből, vajból és a speciális, sovány, gräfenbergi kenyérből állt, amelynek ízét Tompa Mihály igencsak sérelmezte, megjegyezvén, hogy néhány miskolci kenyérsütő könnyűszerrel meghódítaná a sziléziai fürdőt és környékét. A reggeli pihenő után folytatódott a sétálás és a vízivás, majd ennek újabb, 20 perces megszakítása hidegvizes kádfürdő formájában, hogy aztán ismét folytatódhasson a séta és az ivókúra. Ebéd után, 3 óra tájban újból Bezerédinél termett az inas, hogy a hajnali lepedőzést folytassa. A fürdés után "hegyen-völgyön lót-fut" este 6-ig, vacsorázni nem vacsorázhat, helyette hidegvizes lábfürdőt vesz és újra sétálni indul. A tortúra másnap hajnalban újra kezdődött, s ezen eredményes előkúra után pár nap múlva már a zuhany alá is állhatott az ember.

Wesselényi, aki a Tompa-féle beosztás szerint a "dühödt priessnitzisták" táborába tartozhatott, de, komolyra fordítva a szót, mindent megtett szembaja gyógyításának érdekében, hajnali 4-kor kezdte a napi kúrát, 5-6 órát is eltöltve priznicbe bugyolálva. A hatalmas testi és lelki erővel bíró férfi az előírt 2-3 perc helyett 10-12 percet is eltöltött a hidegvízben, majd hosszú, több órás sétákra indult, naponta kétszer zuhanyozott és a legszigorúbb diétával sanyargatta magát. Húst csak vendégségben evett, egyébként tejtermékeken élt. Naplójában egy helyütt megjegyzi, hogy a diéta már elérte hatását, "fent a gräfenbergi ebédnek nézője valék, az étkek és evés látványa már nem ingerel" - írja. Wesselényi tűrőképessége messze felülmúlta a többi vendégét. Bezerédi például beszámol egy szintén Priessnitznél gyógyuló rokonáról, aki a vizes lepedőkbe, priznicbe csavarást "nem tűrheti, nyomban rosszul lesz, és szorongatásban van, s kiáltoz a pokróc és ágyi ruha asztag alól, hogy eresszék ki, ő fogat és megy haza."

A fürdőre járást, a külföldi gyógykezelést már ebben az időben is csak nagyobb anyagi áldozatok árán engedhették meg maguknak a rászorulók. Nem csoda hát, ha a Magyarországtól oly távol eső, nehezen megközelíthető Gräfenbergben, néhány kivételtől eltekintve, elsősorban a vagyonosabb társadalmi rétegek képviselőivel találkozunk. Priessnitz vízgyógyintézetét már a harmincas évek elejétől többen (elsősorban a konkurencia) igen drágállták, magát Priessnitzet pedig pénzsóvársággal vádolták. A vízdoktor és intézetének hívei azonban részletes replikákban igyekeztek ezt cáfolni. Példul Karl Munde több helyen védelmébe veszi a gräfenbergi gyógyítót, példákat hozva fel annak nagylelkűségére, önzetlenségére. Priessnitz, hogy elejét vegye a fizetési problémáknak, minden szobába kifüggesztette a szállás, a fürdőkúra egyes elemei és a koszt árlistáját, így aztán senkit nem érhetett meglepetés. A vendégeknek hetente, vasárnap este kellett befizetniük a gyógykezeléssel járó költségeket. Az összeg természetesen egyénekre szabva változott, egy körülbelüli összeget azonban Munde könyvéből megtudhatunk, eszerint 7 forintból lehetett fedezni egy felnőtt ember heti minimális szükségleteit. Ha ezt az összeget vesszük alapul, valóban megfizethetőnek tűnik a gräfenbergi élet. Munde azonban ehhez nem számolta hozzá a pokrócok, dunyhák, ágybetétek, ágyneműk bérleti díját és a "Szépítő és pénzre ügyelő bizottságnak" fizetendő féléves adót. Ezek a tételek durván 10 forintra emelték a 7 forintos összeget.

Munde megjegyzi, hogy a szobák szegényes, puritán berendezése sokszor váltja ki a megérkező vendégek nemtetszését, egyesek még az újságok hasábjain is hangot adtak elégedetlenségüknek. A fürdő feltétlen híve azonban rámutat arra, hogy a kúra egyrészt alig fél órás szobában tartózkodást enged a betegnek, így aztán még azt a kevés bútort sem igen tudja az ember kihasználni, másrészt a szobákban való fürdés, izzasztás és a kúra további, szobához kötött elemei csak kárt tennének a szebb, elegánsabb bútorzatban, amelyeknek egyébként sincs semmi befolyásuk a gyógyulásra, és csak feleslegesen drágítanák meg a gräfenbergi életet. Az ágybetét nem tartozott szorosan a szoba felszereléséhez. Ágyneműt, dunyhát, párnát, törölközőt pénzért kölcsönözhetett a rászoruló, ám áruk elég borsos volt, ráadásul senki sem garantálta tisztaságukat. Nem volt tehát ritka, hogy a Gräfenbergbe érkezők ezekkel az alkalmatosságokkal a hátukon toppantak be a fürdőbe, az útikönyvek illetve ismerőseik tanácsát megfogadva. Így tett Hegedüs György is, levelében megjegyezve, hogy "Dunyha, pakaróc ügen komotos hogyhát hoztam". A Gräfenbergben hosszabb időre berendezkedő, tehetősebb Wesselényi helyben csináltatott magának ágytakarót. Új pokrócokat, ha szükséges volt, Priessinitztől is be lehetett szerezni 5 illetve 8 forintért. Láthatjuk tehát, hogy nem volt haszontalan dolog, ha az ember gondoskodott még otthonról az ágyneműfélékről. Tompa Mihály is felhívja erre a figyelmet egyik fürdőlevelében. "Gräfenbergbe, kivált a férfi ne hozzon sok ruhát, de annál több fehérneműt és ágybelit. Ne ijedjen meg a duzzadt párnázattól, ha kétszáz mérföldnyiről jön is, gőzösön és vaspályán csekélységet fizet érte, s ösment tiszta ágya lesz, ellenben ha nem hoz, Isten tudja hány beteg által használt ágya lesz."

Ami a gräfenbergi életet valóban megdrágította, az a kiegészítő szolgáltatások ára volt. Ahogy a kiemelt üdülő-, és fürdőhelyeken ma is többszörös árakkal számolhatunk, úgy 150 éve sem volt ez másként. Freiwaldau városa - textilgyára mellett - a Gräfenbergbe özönlő betegekből élt. Tompa Szemere Miklósnak írt levelében elkeseredetten panaszkodik a minden képzeletet felülmúló drágaságról, amely így lehetetlenné teszi, hogy hosszabb időre maradjon Priessnitznél. Fürdőlevelében már kissé higgadtabban vázolja az ottani viszonyokat. "Kivévén néhány tehetős ember, el lehet mondani azt, hogy az itt lakók Priessnitz után élnek. A mesteremberek, kereskedők, gazdasszonyok, fuvarosok, tej és vajáruló gazdákban a gyógyvendégek tartják a lelket. (...) Minden csekélységnek három ára van itt, a mesteremberek készítményei felette rosszak és méregdrágák. A bőrt nyúznák le a gyógyvendégekről, ha lehetne. Így aztán nem csoda, 40-50 pengő Forintból alig jön ki az ember havonként." - mondja. Ezt, a havi 40 pengőnyi összeget jelölte meg Bezerédi is mint a fürdőn való tartózkodás legalacsonyabb költségét.

Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon. Budapest, 1980. 28.

A vízkúra nem 19. századi találmány, gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza. Priessnitz módszere mégis újdonságként hatott a kortársak körében és nagy tömegeket vonzott Gräfenbergbe. Gyógymódjának sikere többek között egyszerűségében rejlett: elképzelése szerint a betegséget a rossz nedvek okozzák, amelyeket az egészséges szervezet könnyen ki tud lökni magából. A szervezet harmonikus állapotát volt hivatva visszaállítani az organizmust mint egészet igénybe vevő vízkúra. Ehhez Priessnitz a vizet mind külsőleg (zuhanyok, lemosások, ülőfürdők, priznic, izzasztás, stb.), mind belsőleg (ivókúra, beöntések) alkalmazta, az eredményesség fokozására aktív mozgást és diétát írt elő. Ebben rejlett a gyógymód komplexsége és egyben újdonsága, valamint hatásossága is. A kúra egyik legfontosabb eleme a fürdőkön általánosan elterjedt ivókúra volt. Mivel a gräfenbergi víz nem gyógyvíz a szó hagyományos értelmében, a vendégek bátran ihattak bármelyik nekik szimpatikus, útjukba kerülő forrásból. A hangsúly itt a mennyiségen és persze a mozgáson volt. Priessnitz gyógymódja szerint ugyanis csak a "megemésztett", vagyis az aktív mozgás által feldolgozott, kiizzadt víz használ az embernek. A vendégek kedvelt szórakozása volt, hogy újabb és újabb utakat fedeztek fel az erdőkben, addig ismeretlen források után kutatva. Saját forrásukat, amelyet aztán kitisztíttattak, és vagyonuktól függően kisebb-nagyobb emlékművekkel láttak el, a vízdoktornak, kúrájának ajánlották, és maguk nevezhették el. Forrástól - forrásig kirándulva "megemészthették" az elfogyasztott vizet is, eleget téve a gyógymód előírásainak. Azoknak is mozogniuk kellett azonban, akik betegségüknél fogva nem tudták kihasználni a környék adta lehetőségeket. A találékony Priessnitz erre is megtalálta a megoldást. Nem volt ritka látvány Gräfenbergben a lucernát, vagy éppen füvet kaszáló báró, az építkezéseknél segédkező, fát aprító gróf vagy katonatiszt. Akik pedig végképp nem tudták elhagyni szobájukat, hát ott fűrészeltek, a szoba közepére beállított fűrészbakon. Ezeknek a munkáknak, azon túl, hogy időnként praktikus segítséget nyújtottak, jelentős szerepük volt a gyógyterápiában. Priessnitz nagy fontosságot tulajdonított a diétának, a minél egyszerűbb ételeknek, amelyek nem terhelték túl, nem izgatták feleslegesen a szervezetet, akadályozva annak tisztulását.

Miroslav Hofmeister MUDr.: Vincenz Priessnitz vodní doktor na Graefeberku. Olomouc 1958. 13.

Emanuel Kapper: První vodoléčný ústav Gréfenberk a jeho okolí lázeňským hostům a turistům. V Praze 1871. 98.

Báró Wesselényi Miklós naplóbejegyzése 1839. április 13-17-ig. Wesselényi Miklós naplója 1814-1843-ből, (MOL, Mikrofilmtár. (A továbbiakban lsd. W:N))

Bencze József : A magyar nép mesterséges gyógyfürdőiről, a füstölésről és gőzölésről. Communicationes ex Bibliotheca historiae medicae hungarica 1959. 12. szám. 35.

Tompa Mihály: Gräfenbergi levelek. Kézirat. (SOKAJ, Osobní fond Priessnitz-Ripper. Kracice č. 5. Gräfenbergi levelek.) 1. levél

Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza. Kolozsvár, 1944. 163.

Bezerédi Gergely levele Gräfenbergből 1840. november 24. Bencze József: i. m. 32.

Uo.

Hegedüs György levele Gräfenbergből 1838. augusztus 20. Bencze József: i. m. 35.

Tompa Mihály levele Litkai Tóth Péternek Freiwaldauból, 1848. május 16-án. Bisztray Gyula: Tompa levelezése. Budapest, 1962. I. kötet. 81. Érdekes megfigyelnünk, hogy Tompa 1848-ban már a terápiára gondosan előre felkészülve érkezik, a kúra menetéről viszonylag pontos információi és elképzelései vannak, köszönhetően a sziléziai fürdőről megjelent irodalomnak.

Bencze József: i. m. 32.

Tompa Mihály: i. m. 7. levél

Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós. Budapest, 1965. 449.

W:N 1839. július 9.

Újfalvy Sándor, Wesselényi barátjának emlékirataiból megtudjuk, hogy a báró zsibói birtokára hazatérve is szigorúan betartotta a priessnitzi kúrát. "Minthogy a háziúrnak Priessnitz által a szoba is, főleg a fűtött lég meggyengült szemeire ártalmas hatásúnak jelöltetett, a nap nagyobb részit a szabadban mulatására utasíttatott. Ez pedig orvosa tanácsát valódi karthauzi szigorral teljesíté. Egyebek közt estvénként a vadászatról hazajővén, a nagyterembe, melynek szemközti ablakai s kétfelé nyíló óriási ajtai végignyittattak, gyűltünk vacsorára, s ott kelle ülni a terem közepén felterített asztal körül csikorgó hidegben, borzasztó légvonat alatt övig juhbőr lábzsákban, fejünkön hatalmas kucsma, juhbőr bundával nyakig beburkolva. Az étel párája hajunkon, bajuszunkon s szakállunkon rögtön zúzmarává fagyva, mind megannyi vad eszkimó a fagyos tenger jéghegyei közt. A csiklandós vacsora után pedig a házigazdát rendesen ki kelle kísérni a magas nyílt áltányra, s ott a hideg északi szél vágása alatt órákig társalogni."- festi le Wesselényi vacsoravendégeinek sanyarú sorsát a szemtanú. Újfalvy Sándor: Emlékiratok. Budapest, 1990. 315.

Bezerédi Gergely levele Gräfenbergből 1840. november 24. Bencze József: i. m. 34.

Munde, Karl: A Graefenbergi vízgyógyintézet és a Priessnitzi gyógymód körülményes leírasa mind azon betegek számára, kik Graefenbergbe menni szándékoznak, a vagy a gyógyitast otthon végbe vinni szándékoznak. Kolozsvárott, 1838. 42

Uo.

Karl Munde: i. m. 23.

Uo.

Uo. 42.

Bencze József: i. m. 35.

Karl Munde: i. m. 43.

Tompa Mihály: i. m. 5. levél.

Tompa Mihály Szemere Miklósnak írott levele 1848. május 5-én, Freiwaldauból. Bisztray Gyula i. m. 80.

Tompa Mihály: i. m. 12. levél.

Bencze József: i. m. 32.

Csoma Borbála