„Haza, a magasban”

Magyar nemzetismeret I-II.

írták: Alföldy Jenő, Bakos István, Hámori Péter, Kiss Gy. Csaba. Lakitelek 2002, Antológia Kiadó

2002 őszén egy újabb tankönyv jelent meg, amely magyar művelődéstörténeti áttekintést, illetve összefoglalást szándékozik nyújtani az érdeklődőknek. Az előszó - pontosabban az olvasó köszöntése - világosan leírja azokat a feladatokat és célokat, amelyeket a tankönyv teljesíteni hivatott. A tankönyv „a nyugati világ országaiban szórványban élő nemzettársaink, a magyarul tudó és tanuló diákok és tanítóik számára készült.” Kitér arra, hogy fontos tényező a magyarság megtartása, valamint a „másik” kultúra, más kultúrák elsajátítása, hiszen „Akik két kultúrában is otthon lehetnek, sokkal jobban megállhatják helyüket az életben…” A bemutató szöveg zárógondolata a könyv címére utal, megemlítve az Illyés-centenáriumot. A következő lapon az olvasó a könyv „mottójaként” magát az 1938-ban keletkezett (a dátum itt nem szerepel) verset ismerheti meg. Bár nem célom ebben az írásban a címadó verset elemezni, viszont - mivel szellemiségét a tankönyv egészére nézve a szerzőkhöz hasonlóan én is nagyon fontosnak tartom - legalább egy gondolatot szeretnék a vers kapcsán megemlíteni. A szellemi (vagyis nem földrajzilag meghatározott) haza képe a magyar irodalomban a XVIII. század vége óta van jelen - akár egyfajta költői attitűdről is beszélhetünk. S bár a „szellemi haza” különböző értelmezéseket, jelentéseket és formákat ölt(ött) magára, mégsem nehéz egy közös nevezőt találnunk. Ez pedig maga a nemzeti nyelv, amely képes a hazát a közös tudat, emlékezet stb. által „magasba” emelni. Az elmúlt két évszázad írói nyilvánvalóan - foglalkozásuknál fogva - főleg a magyar irodalomra céloztak, de rajta keresztül a magyar történelemre, képzőművészetre, néprajzra... - vagyis a magyar művelődéstörténetre.

Erre az eszmére épül a tankönyv, ezt tükrözi szerkezete.

Az első kötet nyitófejezete a „Magyarország: Európa kicsiben” címet viseli, amihez a következő magyarázat járul: „Németül írta meg országismertető könyvét Csaplovics János, melyben a fenti mondatot olvashatjuk a régi Magyarországról. A tudós író személyében is képviselte ezt az örökséget. 1829-ben szélesebb közönséghez kívánt szólni, ezért írt németül. Magyarországot tartotta hazájának, de szlovák származását sem tagadta meg.” Ennek szellemében a fejezet összefoglalja a történelmi Magyarország etnikai és vallási sokszínűségét. Ezután „A magyar őstörténetről”, a „Magyarok és szomszédaik”, majd a földrajzi jellegű „Kárpát-medence”, a „Magyar történelem a honfoglalástól az 1848/49-es szabadságharcig”, a „Magyar nyelv története”, a „Magyar irodalom”, az „Anyaországi, határon túli és külhoni magyarok” és „A magyar művészet panteonja” c. fejezetek következnek. A könyv szerzői láthatóan arra törekedtek, hogy példákkal, idézetekkel, illusztrációkkal is szemléltessék az egyes témákat, valamint arra is, hogy az egyes témakörök összefüggéseit kiemeljék Az őstörténettel foglalkozó részben például a magyarázó, ismertető szakszövegeken kívül népmondákat, a tárgyhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotások ábrázolását találunk, valamint számos utalást az irodalmi részre. Vagyis: a tankönyv fontos jellemzője, hogy a művelődéstörténet egyes ágait nem egymástól elkülönítve írja le, hanem mindig tágabb kontextusra támaszkodva - akár a belső utalásrendszer, akár egy konkrét szépirodalmi szöveg segítségével. Így a „Magyarok és szomszédaik” c. fejezet a történelmi Magyarország egyes etnikumainak szerepét az adott történelmi helyzetből kiindulva jellemzi, de szót ejt a néprajzi sajátosságokról is. A földrajzi és a történelmi fejezet után egy rövid nyelvtörténeti áttekintés következik. Az irodalmi rész népköltészettel indul, s a felhozott példa kapcsán kitér egy-két poétikai kérdésre és a magyar nyelvjárásokra is. A népdal változatairól szólva Weöres Sándor költészetét említi meg. Továbbá a magyar irodalom legfontosabb szemelvényeit is fellelhetjük ebben a fejezetben (pl. Himnusz, Szózat, János vitéz-részletek, Nemzeti dal, Toldi-részletek, Családi kör, ismertetéseket az Egri csillagokról és A Pál utcai fiúkról, Ady Endre és József Attila egy-egy versét). Természetesen minden szerzőnél szerepel egy rövid életrajzi összefoglaló is. Az „Anyaországi, határon túli és külhoni magyarok” c. fejezet a „Ki a magyar? Mi a magyar?” kérdésekkel kezdődik, embertani, néprajzi, genetikai álláspontokat ismertet, majd a hovatartozás tudatával, különböző nemzeti önértékelésekkel (Radnóti, Széchenyi, Kölcsey, Vörösmarty), a magyarok létszámának áttekintésével folytatódik. A „Honfitársak és nemzettársak” c. alfejezetben a történelmi korok híres magyar emigránsairól esik szó, ezt követi „A határon túli magyarok” alfejezet, illetve a Kárpát-medence tájainak, néprajzi csoportjainak áttekintése. A fejezet végén rövid ismertetés található a magyar szórványokról. „A magyar művészet panteonja” c. utolsó fejezet egyfajta összefoglalásként is értelmezhető, hiszen a magyar művészet remekeivel és kiemelkedő alkotóival, személyiségeivel ismerteti meg az olvasót. A gazdag képanyagon kívül meg kell említeni a belső borítón található térképeket is: az egyik a Kárpát-medence néprajzi tájait, a másik a művelődési és egyházi központjait ábrázolja.

A második kötet hasonló felépítésű, egyes témakörökkel folytatólagosan és/vagy valamivel mélyebben foglalkozik. A következő részek alkotják: „Mi a magyar”, „Földrajz, néprajz, honismeret”, „Magyar történelem a kiegyezéstől a 3. ezredfordulóig”, „Magyar nyelvismeret”, „Magyar irodalom 2.”, „A külhoni magyar diaszpóra”, „Magyar iskola”. „Magyar Panteon”, „Nemzeti intézmények”, „Magyar intézmények külföldön”, „A külföldi egyetemi és főiskolai magyar oktató- és kutatóhelyek és a magyar diaszpóra intézményei”. A „Mi a magyar” c. fejezet a nemzeti jelleg, típus kérdését feszegeti, és a nemzeti jelképeket ismerteti. Az irodalmi részben Janus Pannonius, Balassi, Csokonai, Petőfi, Jókai, Vörösmarty, Arany János, Mikszáth, Ady, Móricz, Babits, Füst Milán, József Attila, Radnóti, Illyés Gyula és Nagy László egy-két művét/művéről olvashatunk. A következő rész az egyes földrészeken élő magyar diaszpóra helyzetét tekinti át, összefoglalva kialakulásának és létezésének történelmét, valamint ábrázolva a mai állapotot. (Az utóbbit a belső borító egyik térképe is szemlélteti.) Ezt követi az oktatás történelmi áttekintése a Kárpát-medencében. A „Magyar Panteon” a világhírű magyar tudósok bemutatásával méltó lezárása a két kötetnek.

Mindkét kötetről elmondhatjuk, hogy gazdag képanyag - számos illusztráció, térkép, stb. - egészíti ki, és egy utalásokkal, átjárásokkal megtűzdelt szerves rendszert alkot. A szövegek egyszerű nyelvezeten íródtak, rövidek, könnyen áttekinthetők, és - amit szintén nagyon fontosnak tartok - alaposságuk, tényszerűségük ellenére megőrizték olvasmányosságukat. Ezért nemcsak külföldön élő magyaroknak, hanem a magyar kultúra iránt érdeklődőknek, a magyarul tanulóknak is bátran ajánlhatom. A tankönyv a magyar művelődéstörténetből azt az alapot fogja át, amire támaszkodva el lehet indulni, és az egyes területeket mélyebben megismerni.

Simona Kolmanová