Straka-konferencia Budapesten

Idén júliusban a budapesti Cseh Centrum és a Bohemia Baráti Kör tudományos konferenciát rendezett az egykori csehszlovák kultúrattasé, Anton Straka születésének 110. évfordulójára. A két világháború között, amikor Straka Budapesten működött (egészen pontosan 1925-től 1936-ig), nem volt hálás dolog egy csehszlovák állami tisztviselő számára Magyarországon irodalom- és kultúraszervező tevékenységet folytatni. A kassai születésű, magyarul anyanyelvi szinten beszélő joviális férfi azonban elkötelezett híve volt a közép-európai megértésnek és megbékélésnek, s a barátságtalan külső körülmények dacára sikerült egy olyan kapcsolatrendszert kiépítenie, amely a határokon átívelő, nemzeteket összekötő szellemi élmények erejével a cseh-szlovák-magyar kulturális közeledést szolgálta. Művészeket hívott Prágából és Pozsonyból, irodalmi esteket, teadélutánokat szervezett, melyeken megfordult a korabeli fiatal magyar értelmiség számos, többnyire baloldali tájékozódású ismert alakja (József Attilától Szabó Lőrincig, Illyés Gyulától Kassák Lajosig). Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű cseh és szlovák költői antológia kiadása, amelynek jelentőségét csak növeli, hogy a fordítói munkára sikerült megnyernie a magyar irodalom élvonalbeli képviselőit. (Elég csak utalni József Attila nevezetes Wolker-fordításaira.) Straka régi ismerősünk, a cseh-magyar kulturális kapcsolatok jelképes alakja, akinek életútjával már a Prágai Tükör is foglalkozott (legutóbb Rákos Péter írt róla a lap 1993/2-es számában, és neve azóta is gyakorta előbukkant különböző témájú cikkekben).

A konferencián nyolc cseh, szlovák és magyar meghívott előadó beszélt Straka kassai és budapesti éveiről, tevékenységének irodalomtörténeti és kultúrpolitikai részéről. Az életút kezdetéről Dagmar Takácsová tartott adatgazdag előadást, amely a szegénysorból származó fiatal kassai papnövendék erőteljes szlovák nemzeti érzését dokumentálta. Mészáros Andor, a piliscsabai katolikus egyetem tanára a Gál István szerkesztette Apollo című folyóirat közép-európai „megbékélési kísérletét” méltatta. Berkes Tamás az Apollo köréhez tartozó Sárkány Oszkár bohemisztikai munkásságát Straka életútjával vetette egybe. (Lásd a következő cikket.) A csehszlovák diplomata szlovák vonatkozású tevékenységét emelte ki Karol Wlachovský és Tóth István előadása. Különleges érdeklődés kísérte Martin Palan beszámolóját, aki a családi hagyomány és a fennmaradt hagyaték alapján dédapja utolsó éveiről emlékezett meg. A börtönből és a koncentrációs táborból írt leveleiben Straka nem szűnt meg hinni az élet magasabb igazságainak végső érvényességében, sőt diadalában, s jellemző módon Kollár eszméit idézte fel a „szláv” és az „emberi” öntudat lényegi azonosságáról.

A konferencia nevezetes pillanatai közé tartozott Csoma Borbála Straka budapesti éveiről írt kétnyelvű kismonográfiájának bemutatása. („Hidat verj, ne éket”. Anton Straka kulturális és irodalomszervező tevékenysége a budapesti tíz év tükrében. Bp., Korma, 2003.) A szerző eredetileg szakdolgozatnak készült munkája rendszerezi és összefoglalja az eddigi szakirodalom eredményeit, de emellett új, eddig még nem használt források bevonásával lényegesen gazdagítja is tudásunkat. Elemzésének középpontjában a diplomata Budapesten töltött tíz éve áll, amikor kiterjedt kapcsolatot épített ki a magyar szellemi élet különböző csoportjaival, kiemelve a harmincas évek elején kiteljesedő „péntek esték”, illetve a költői antológia vajúdásának történetét. Nem lenne igazságos a fiatal kutató szemére vetni, hogy a téma iránti lelkesedésében némileg idealisztikus képet fest Strakáról, s elnagyolja a harmincas évek roppant bonyolult eszme- és politikatörténeti folyamatait. Könyve így is nagy nyereség a magyar bohemisztika számára.

S tegyük rögtön hozzá, nem is könnyű kivonnunk magunkat Straka mélyen átélt közvetítői hivatásának emberi kisugárzása alól! Egyik vallomásértékű, szenvedélyes kifakadását nem véletlenül választotta a tanácskozás szorgos szervezője, Csoma Borbála a konferencia mottójául: „Üssön érte, aki akar! Nem bánom! S tovább dolgozom, ahogy eddig is dolgoztam. Ha más valaki csinálja, jobban, szebben, tehetségesebben, félreállok, tapsolok neki! Ez a munka nem a szakmám, nem vagyok költő, de nagyon szeretem! Szeretettel csinálom, szívvel, örömmel. Éreztem, hogy meg kell kezdeni! Nem cikkezni, szónokolni, ankétozni kell a kulturális közeledésről, de csinálni!”

Az utókor szerencsére nem teljesen érzéketlen. A konferencia végeztével került sor a diplomata tiszteletére emelt háromnyelvű emléktábla felavatására. Annak a háznak a falánál, az Amerikai út 37-ben, ahol péntek esténként József Attila és társai előtt kinyílt az ajtó.

B. T.