Lakatos László jószolgálati útja Prágában

Az elmúlt évszázad gazdag hírlap- és folyóiratirodalma mindmáig tartogat meglepetéseket, melyek kicsillanva az érdektelennek tetsző kásahegyből a kései utókornak is szolgálnak némi tanulsággal. Nem úgy persze, hogy valamiféle közvetlen útmutatást remélhetnénk az elsárgult lapok olykor nehezen követhető ténybeli közléseitől, de szerencsés esetben a régi írások bája, a forgandó történelem fintorai előhívják azt a megértő gondolkodást, amely a rácsodálkozás erejével felnyitja a jelenbe vezető múlt kapuját.

Ilyen, a cseh-magyar kapcsolatok elfeledett dokumentumait idéző írás Lakatos László 1917 decemberében kelt útibeszámolója, amely a budapesti Esztendő című folyóirat 1918/1-es számában jelent meg, s amely tárgyánál fogva is most induló sorozatunk élére kívánkozik. Mintegy bevezetőül olvasható a csehszlovák köztársaság kikiáltásával felszikrázó cseh-magyar konfliktusok érzelmi történetéhez. Pillanatkép. Egy jótollú újságíró személyes benyomásait rögzíti az államfordulat előestéjén. Köti a magyar közgondolkodás jobbik, liberális felét is irányító hagyomány, amely a történelmi magyar állam fenntartását magától értetődő célnak tekinti. Nem is célnak ? megváltozhatatlan adottságnak! Láthatóan helyteleníti a magyarországi szlovákok nemzeti emancipációjának elnyomását, de a kibontakozást a szociális reformoktól várja. Radikális demokrata, aki a háború mielőbbi lezárásához szövetségest keres a cseh politikában. Nyitott és érdeklődő, de szükségképpen csalódnia kell. A monarchia népei immár saját nemzeti céljaik megvalósítását keresik. A nemzetiségek időközben felnőttek, a háborús válság végóráiban nem akarják elszalasztani a nemzeti kiteljesedés kecsegtető lehetőségét. A magyar újságíró zavartan döbben rá, hogy amit Pesten még senki sem akar elhinni, Prágában már tényként kezelik.

Lakatos László (1881-1944) a liberális Pesti Napló ismert újságírója volt, a külpolitikai rovat vezetője. Kávéházi ember: író, tehetséges színpadi szerző, aki a legjobb értelemben vett „hírlapíró” minősítést szerette magára használni. Beállítottságára jellemző, hogy publikált a Jászi Oszkár vezette radikális demokraták lapjában, a Huszadik Században is. Ekkor Károlyi és Jászi hívének számított, miként Hatvany Lajos is, aki egyszerre volt a Pesti Napló és az Esztendő tulajdonosa. Feltételezések szerint Lakatos Hatvany buzdítására Károlyi Mihály nem hivatalos követeként utazott Prágába.

Az Esztendőt Hatvany a Nyugat riválisának szánta, miután személyes okokból szakított korábbi lapjával. Modern, minőségi esszéfolyóiratot akart kiadni. A címlapon Hatvany neve alatt szerkesztőként Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes neve volt feltűntetve, de még a segédszerkesztőt is Tóth Árpádnak hívták, akihez a kéziratokat kellett címezni. A lapnak összesen tizennégy száma jelent meg 1918 januárjától 1919 februárjáig, amikor a kommunistákkal szemben álló Hatvany kénytelen volt a kiadást beszüntetni. Lakatos a Horthy-éra kezdetén emigrálni kényszerült, de néhány év múlva ismét a Pesti Napló belső munkatársa. A lap végleges betiltása után, 1939-ben Franciaországba távozott és Nizzában telepedett le. 1944-ben szívroham végzett vele, amikor a németek megszállták az olasz ellenőrzés alatt álló francia várost.

Lakatos László prágai útibeszámolója elfeledett, értékes dokumentum, amelyen nem lenne szerencsés számon kérni mindazt, amit a cikk születése óta jobban vélünk tudni. Kétségtelen, hogy időnként eltéved a nemzeti sztereotípiák útvesztőjében. Érzékeny, intelligens útirajza a megbékélés szellemében íródott, amikor az önös nemzeti célok kibékíthetetlenül feszültek egymásnak.

Berkes Tamás