a Prágai Tükör 2006/2. száma

A Prágai Tükör 2001/1. számának egyik cikkében a prágai magyarokról készült dokumentumfilm kapcsán a recenzió szerzője a „Mi a magyar itt?” kérdés köré fűzi gondolatmenetét. Most, öt évvel később a Prágai Tükör 2006/2. számában megjelenő írások túlnyomó részében (habár más kontextusban) ugyanez ez a kérdés köszön vissza. Illetve ha azt szőrszálhasogató módon pontosítani akarnánk, esetleg a „Mi nekik a magyar?“ változatból indulhatunk ki. Habár effajta kérdések feltevői feltételezik, az olvasó tudni fogja, mely tájakon van az „itt”, illetve kik rejtőznek a „nekik” mögött, esetünkben mégis szükségesnek találjuk megjegyezni, hogy Csehországról, illetve a csehekről van szó.

És itt eszünkbe juthat, milyen találó címet kapott lapunk az 1993-as indulásakor. Megpróbálunk tükröt tárni az olvasó elé, és megmutatni, hogyan vélekednek rólunk mások - mint ahogy ezt e számunk egyik írásának címe is mutatja. Lapunk 2006/2. számának központi témája a történelem, mégpedig a „mi” történelmünk. Olvasóink megtudhatják, hogyan mutatja be a magyar történelmet két, különböző korszakban, régiónk társadalmának más-más állapotában született cseh történelemkönyv. Az egyiket 1934-ben, a másikat tavaly adták ki, s a korábbi munkának egy korabeli kritikájából a kötet fogadtatására is következtethetünk.

Mennyire helytálló annak emlegetése, hogy a történelem tulajdonképpen egyéni sorsok összességéből áll össze? S állíthatjuk-e, hogy vannak olyan egyének, akik csekélyebb, vannak olyanok, akik nagyobb mértékben befolyásolták (illetve befolyásolják) annak alakulását? A Prágai Tükör 2006/2. számának lapjairól nem egy egyén sorsa köszön vissza. S a visszaemlékezéseket olvasva inkább arra a megállapításra juthatunk, hogy lám, a történelem az egyént magával sodorja, az ember sokszor akaratán kívül válik a „történelmi“ események részesévé.

Ezzel ellentétben az utóbbi hónapokban a médiákból vagy az utcai plakátokról ránk köszönő egyének mindjobban ennek ellenkezőjéről próbáltak meggyőzni minket, biztatva, hogy váljunk országunk sorsának alakítóivá. S - miközben adófizetőkből választópolgárokká avanzsáltunk - a rábeszélő szónoklatokat alaposabban figyelve vehettük csak észre: a kegyeinkért esengő frázisok mögött a magukat feddhetetlen „mi“-nek hirdető egyének napról napra hevesebb csatáinak vagyunk szemtanúi.

Sokan boncolgatták már, mennyire kézenfekvő és egyszerű megoldás - legyen szó pl. nemzedékekről, nőkről és férfiakról, vallásokról, pártokról, nemzetekről, államokról és államszövetségekről - a „mi” és az „ők” közötti antagonisztikus viszony felállítása. Akár úgy is, hogy ennek következményeképpen az egyetlen igaz „mi“-vel azonosulva szűkül látókörünk, s az árnyalatokban gazdag kép helyett fekete-fehéret látunk. Bár reméljük, ahhoz, hogy ez a kijelentés legalább két nemzet, a magyar és a cseh viszonylatában ne legyen helytálló, lapunk is szerényen hozzájárul.