Beszéljük meg

Mindössze néhány nap leforgása alatt - idén áprilisban -két fontos és meghatározó, a szélesebb magyar, cseh és szlovák körökben is jól ismert személyiséggel lett egyszerre szegényebb a csehországi magyar nemzetrész. Pos Katival, majd Zádor Andrással két olyan ember távozott sorainkból, akiket bizonyára nehéz, nagyon nehéz lesz pótolni. Mindketten még - a fiatalabbak által ma már alig ismert - közvetlen szomszédsági magyar-csehszlovák viszonyok közepette nőttek fel, s lettek közvetítői a kultúrának nemzeteink között. Miután mindketten röviddel lapzártánk előtt távoztak köreinkből, munkásságukra következő számunkban természetesen még visszatérünk.

A két személyiség távozása az élők soraiból óhatatlanul is felveti a kérdést: van utánpótlása a csehországi magyaroknak? Képesek vagyunk-e hosszabb távon fennmaradni, vagy elkerülhetetlen sorsunk az asszimiláció, a gyors beolvadás a többségi cseh nemzetbe?

A legutóbbi - 2001-es - népszámlálás eredménye, amely röpke egy évtized leforgása alatt a csehországi magyarok mintegy 25 százalékos apadását - 20 ezerről 15 ezerre - mutatta ki, különösképpen nem ad okot az optimizmusra. Tudjuk azt is, hogy alig van magyar vagy akárcsak magyarul is tudó kisgyermek Csehországban. A vegyes nemzetiségű házasságok, amelyek nálunk a demográfiai helyzet objektív következményeként többségben vannak, és minden bizonnyal lesznek a jövőben is, szintén nem kedveznek a magyarok száma gyarapodásának. Szerencsére a csehországi egyetemekre jelentkező szlovákiai magyar diákok száma folyamatosan magas, s ha egy részük tanulmányai befejezése után itt marad, itt alapít családot, az nekünk utánpótlást jelent. Hasonló utánpótlás a szlovákiai magyarok csehországi munkavállalása, s esetleges letelepedése.

Tudjuk azt is, hogy a 2001-es népszámlálásnál nem volt kötelező a nemzetiségi rovatok kitöltése, s az egyes választható nemzetiségek nem is voltak tételesen felsorolva, ami zavart keltett, kelthetett. A kisebbségi szervezetek bírálták ezt, és kérték, hogy a 2011-ben sorra kerülő új népszámláláson ezeket a hibákat orvosolják az illetékesek.

Reméljük, hogy ez meg fog történni. Ugyanakkor nem szabad elfeledni, hogy az eredmény mindezek ellenére is alapvetően attól függ, hogy mi magunk vállaljuk-e nemzetiségünket vagy sem. A tét nagy, de van még idő, s a kérdéssel minden csehországi magyar szervezetnek felelősen foglalkoznia kell. Mert a látszat ellenére egyáltalán nem mindegy, hogy az összeírás hányt magyar mutat ki. Számunk ugyanis egyben „súlyunkat” is jelenti az országban. S ha többen leszünk, akkor a szél is nehezebben fúj el minket!

Tisztelettel:

Kokes János