www.pragaitukor.com - Prágai Tükör

2008/4 bemutatkozik

Beszéljük meg

Megütheti a guta az embert, ha tájainkon manapság egyszerû paraszti ésszel megpróbálja értelmezni a magas politikai történéseket, döntéseket. A pozsonyi parlament a szlovák nemzetiek javaslatára - de szinte minden szlovák politikai erõ támogatásával - törvényt fogadott el arról, hogy a jövõben az országban zajló sportrendezvényeken tilos a nem létezõ, vagy egykori történelmi államok zászlóinak, jelképeinek a használata. Senki sem titkolja, hogy a döntés alapvetõen a magyarok ellen irányul, akik gyakran használják a legkülönbözõbb alkalmakkor - például focimeccseken - egykori történelmi hazánk zászlait, jelképeit. Szlovák értelmezés szerint: újra Nagy-Magyarországot akarnak, s ezzel megrontják a közép-európai nemzetek közti kapcsolatokat, konfliktust szítanak.

Kétségtelen, hogy akadnak a magyar oldalon szélsõséges zavarkeltõk, egyébként, mint minden oldalon. Ezt kár, hiba lenne tagadni. Ám az elõbb jelzett politikai döntés fényében több mindent nagyon nehéz megérteni. Egyebek között azt, hogy Pozsonyban és Prágában alig néhány nappal a botrányos DAC-Slovan mérkõzés elõtt (Most hagyjuk, hogy a szlovák kommandósok Dunaszerdahelyen máig sem hiteles és bizonyítható okokra hivatkozva agyba-fõbe verték a magyar szurkolókat, miközben a másik oldal garázdaságait észre sem vették) a legfelsõbb szinten és állami pompával emlékeztek meg egy szintén már nem létezõ országról: Csehszlovákiáról. Amelyet - talán kicsiség - éppen ez a mai vezetõ cseh-szlovák politikai garnitúra vert szét. S tette ezt anélkül, hogy kikérte volna a lakosság véleményét.

Tetszik, nem tetszik tény: Az úgynevezett Nagy-Magyarország - korrektül csak Magyarország - éppúgy történelmi államalakulat volt, mint egyik utódállama, Csehszlovákia. Ma már mindkettõ a múlté. Feltámasztani egyiket sem lehet. Nehéz azonban ép ésszel felfogni, megérteni, hogy (történelmi) Magyarország miért „nem”, s hogy Csehszlovákia, miért „igen”. Mi a különbség a kettõ között? Miért szabad jóban csak az egyikre, s miért nem szabad hasonlóan a másikra is emlékezni? Van ebben logika?

Tisztelettel:

 

Kokes János