www.pragaitukor.com - Prágai Tükör

2008/4 bemutatkozik

Beszéljük meg

Megütheti a guta az embert, ha tájainkon manapság egyszerű paraszti ésszel megpróbálja értelmezni a magas politikai történéseket, döntéseket. A pozsonyi parlament a szlovák nemzetiek javaslatára - de szinte minden szlovák politikai erő támogatásával - törvényt fogadott el arról, hogy a jövőben az országban zajló sportrendezvényeken tilos a nem létező, vagy egykori történelmi államok zászlóinak, jelképeinek a használata. Senki sem titkolja, hogy a döntés alapvetően a magyarok ellen irányul, akik gyakran használják a legkülönbözőbb alkalmakkor - például focimeccseken - egykori történelmi hazánk zászlait, jelképeit. Szlovák értelmezés szerint: újra Nagy-Magyarországot akarnak, s ezzel megrontják a közép-európai nemzetek közti kapcsolatokat, konfliktust szítanak.

Kétségtelen, hogy akadnak a magyar oldalon szélsőséges zavarkeltők, egyébként, mint minden oldalon. Ezt kár, hiba lenne tagadni. Ám az előbb jelzett politikai döntés fényében több mindent nagyon nehéz megérteni. Egyebek között azt, hogy Pozsonyban és Prágában alig néhány nappal a botrányos DAC-Slovan mérkőzés előtt (Most hagyjuk, hogy a szlovák kommandósok Dunaszerdahelyen máig sem hiteles és bizonyítható okokra hivatkozva agyba-főbe verték a magyar szurkolókat, miközben a másik oldal garázdaságait észre sem vették) a legfelsőbb szinten és állami pompával emlékeztek meg egy szintén már nem létező országról: Csehszlovákiáról. Amelyet - talán kicsiség - éppen ez a mai vezető cseh-szlovák politikai garnitúra vert szét. S tette ezt anélkül, hogy kikérte volna a lakosság véleményét.

Tetszik, nem tetszik tény: Az úgynevezett Nagy-Magyarország - korrektül csak Magyarország - éppúgy történelmi államalakulat volt, mint egyik utódállama, Csehszlovákia. Ma már mindkettő a múlté. Feltámasztani egyiket sem lehet. Nehéz azonban ép ésszel felfogni, megérteni, hogy (történelmi) Magyarország miért „nem”, s hogy Csehszlovákia, miért „igen”. Mi a különbség a kettő között? Miért szabad jóban csak az egyikre, s miért nem szabad hasonlóan a másikra is emlékezni? Van ebben logika?

Tisztelettel:

 

Kokes János