Beszéljük meg

Húszéves lett a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége. Komoly, fontos határkő ez, olyan jubileum, amelynél érdemes megállni, kissé elidőzni, hogy kiértékelhessük az elmúlt két évtized eseményeit. Munkánk sikereit, de hiányosságait is, hogy a realista mérlegvonás alapján meghatározhassuk a jövőbe vezető utat, nemzeti megmaradásunkat szolgáló, elősegítő feladatokat.

Az önvizsgálatra mindig szükség van. Nekem szilárd meggyőződésem: szövetségünk mindig olyan lesz, mint amilyenné mi tesszük, mi alakítjuk. Alapvetően ugyanis csak saját erőnkre támaszkodhatunk. Ez még akkor is igaz, akkor is érvényes, ha hálával és köszönettel tartozunk mindenkinek, aki segítséget nyújtott és nyújt nekünk. Itt elsősorban a magyar államot és annak intézményeit, prágai diplomáciai képviseletét kell megemlítenünk, de hasonló módon nagy köszönet illeti a cseh államot is, mert segítségük nélkül sok-sok mindent - például a Prágai Tükör kiadását - nem tudtuk volna folyamatosan bebiztosítani.

Egy-egy ilyen évforduló mindig a mérlegkészítés ideje is. Van mit tennünk a serpenyőbe: új helyi szervezetek alakultak az utóbbi években, kezdjük megvetni a lábunkat a nyugati határvidékeken, országos művelődési táborunk és a prágai magyar bálunk tartósan színvonalas és népszerű, énekkaraink, tánccsoportjaink vannak, s lehet folytatni a sort. Mindez szép és jó, szívmelengető.

De minden éremnek két oldala van. A napfényes után, lássuk az árnyékosat. Megfogyatkoztunk, elöregedünk, klubtalálkozóink iránt megcsappant az érdeklődés, hiányzik az utánpótlás, a fiatalok, rendezvényeinkhez egyre nehezebb biztosítania a hátteret, a szervezőket, s mindenki tudja, hogy mindehhez egyre nehezebb bebiztosítani az anyagiakat.

Vallom, hogy ne legyünk kishitűek, bízzunk önmagunkban, a jövőnkben, a csehországi magyar jövőnkben. Húsz év alatt hatalmas utat tett meg a Cseh-és Morvaországi Magyarok Szövetsége. Országos hálózat lettünk. Budapesten és Prágában is nyilvántartanak már minket. Persze, mi nem ezért dolgozunk. Hanem azért, hogy fennmaradjunk, hogy magyarok maradjunk. Ezért továbbra is kötelességünknek érezzük mindent megtenni annak érdekében, hogy megőrizhessük magyar nemzeti identitásunkat és édes anyanyelvünket.

Ebben kívánok mindenkinek sok sikert!

Tisztelettel:

Kokes János