www.pragaitukor.com - Prágai Tükör

2013/5 bemutatkozik

Beszéljük meg…

Akár tetszik, akár nem, megállíthatatlanul szalad az idõ. Két röpke év múlva már egy kerek negyedszázadot tudhat maga mögött a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége. Nagy idõ ez, emberéletben egy egész generáció.

Szervezetünk alapítóinak és tagjainak többsége az induláskor, 1990-ben alkotó ereje teljében volt, s megtette, amit az adott kor megkövetelt tõle: létrehozta a csehországi magyarok máig legnagyobb szervezetét, s kialakította a magyar társadalmi életet az azóta önállóvá vált Cseh Köztársaságban. Idõközben – hál’ Istennek - több magyar civil szervezet is alakult. A magyar szövetség tagjai ott bábáskodtak mindegyik megszületésénél. Megint azt tették, amit tenniük kellett.

Az idõ azonban könyörtelen. Szervezetünk tagjainak átlagos életkora egyre emelkedik, minek következtében egyre inkább elõtérbe kerül a generációváltás, a megfiatalítás követelménye. Nem könnyû feladat, mert ma már radikálisan megváltozott társadalmi körülmények között élünk, s az érdeklõdés a magyar közösségi élet iránt Csehországban nehezen hasonlítható össze az 1989/1990-es helyzettel. Szervezeteinknek pedig addig van létjogosultságuk, amíg közösségi igény van rájuk.

A magyar társadalmi élet alapjai Csehországban le vannak rakva, kár lenne ezeket az alapokat épület nélkül hagyni. S hogy ez is megy, arra jó példa Brünn, ahol a helyi magyar szervezet idén õsszel ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját. A jubileumi ünnepségen jó volt látni, hogy a fiatal generáció masszívan és aktívan jelen van az alapszervezetben. Az utánpótlás Dél-Morvaországban tehát biztosítottnak látszik. Magyar közösségünk számára jó lenne, ha a brünni tapasztalatokat lehetõségeik szerint más alapszervezetek is átvennék, s a brünni példát másutt is követnék.

Tisztelettel:

 

Kokes János