Beszéljük meg…

Generációváltás! Ez a szó jutott eszembe, amikor összeállítottam a Prágai Tükör idei harmadik számának tartalmát. Emlékeztetőül: meghalt Pálffy Sándor és Burián László, egy éve távozott el közülünk Bajnok István, Csémy Lajos tavaly töltötte be 90. életévét, a következő számunkban írunk arról, hogy Bredár Gyula is belépett a 90 évesek klubjába.

Ezek a nevek – minden további pontosítás és magyarázat nélkül - a cseh- és morvaországi magyarok szempontjából fontos, nagyon fontos nevek. Mindegyikük a maga aktív korában történelmet írt, csehországi magyar történelmet, ha szabad ezt a kifejezést használni. Távozásuk a közéletből veszteség a csehországi magyar közösség számára, amelyet pótolni kell. Nyilván nem könnyű dolog ez, de az élet könyörtelen, s akár akarjuk, akár nem akarjuk, megy tovább a maga útján. Ez olyan törvény, amit senki sem tud megszegni.

Ha körülnézünk berkeinkben látjuk, hogy a csehországi magyar közéletben résztvevők többsége főleg a korosabb, élete kenyerének javát már megevő emberek köreiből kerül ki. Az aktív középkorúakból már jóval kevesebb van, s a fiatalok száma még ennél is szerényebb.

Minden sopánkodás ellenére fiatalok is vannak, szót kérnek. Jól teszik, mert égető szükség van rájuk. Erre is a Prágai Tükörben találtam példákat. Az egyik korábbi számban például Folk Zsófiának, az AED új elnökének voltak érdekes meglátásai, s ötleteiről – ígérete szerint - később a lap hasábjain is beszámol. Az új hungarológus tehetségekről pedig H. Tóth István ad hírt a mostani lapszámban.

Mi cseh- és morvaországi magyarok nem vagyunk sokan, de az 1989-es rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban sikerült kialakítanunk valamiféle magyar társadalmi életet a Cseh Köztársaságban, közös érdekünk, hogy ez továbbra is fennmaradjon, s ha lehet, terebélyesedjen, erősödjön. Ehhez aktív közéleti személyiségekre van szükség, akik képesek megmozgatni az embereket, s megszervezni közös tevékenységüket. Mindez persze csak akkor lehetséges, ha továbbra is lesz igény a csehországi magyar társadalmi életre, szervezetekre. Meggyőződésem, hogy minden probléma ellenére is ez az igény még ma is létezik. Nézzünk szembe tehát a kihívással, s merjünk továbbra is erősek, magyarok lenni. Ne feledjük: ezen a téren alapvetően mindig minden csak rajtunk múlik.

Tisztelettel:

Kokes János