Beszéljük meg…

Úgy vélem, nem sokan tudatosítjuk, hogy amikor átlépjük a mai cseh-szlovák államhatárt, tulajdonképpen a történelmi és évszázados cseh-magyar államhatárt lépjük át, pontosabban fogalmazva az egykori Cseh Királyság és a Magyar Királyság közti határt.

Hosszú évszázadokon át ugyanis a csehek és a magyarok közvetlen szomszédok voltak, tehát az 1993-ban megalakult Cseh Köztársaság jelképes döntése, miszerint Magyarországot tiszteletbeli szomszédjának tekinti, nem volt éppen alaptalan.

A szomszédság az egyik magyarázata annak, hogy ezer évvel ezelőtt például a cseh és a magyar uralkodói dinasztia, a Přemyslek és az Árpádok, aránylag gyakran kerültek családi, rokoni kapcsolatba egymással. Az sem véletlen, hogy a mai Dél-Morvaországban több olyan település is van, amelynek nevében megtalálható az „uherský”, tehát a „magyar” jelző.

A prágai Károly Egyetemnek szinte megalakulásától kezdve voltak magyarországi hallgatói. Tavaly ősszel ünnepeltük azt, hogy a méltán nagy hírű egyetemen 160 éve megindult a magyar nyelv oktatása is. A „népek tanítójának” nevezett dél-morvaországi születésű Jan Ámos Komenskýnek sem esett nyilván nagyon nehezére, hogy Sárospatakra menjen tanítani, nevelni.

Ez a peregrináció a mai korban is folytatódik. Prága és Brünn ma minden túlzás nélkül fontos magyar felsőoktatási központnak minősíthető, hiszen napjainkban a felvidéki magyarok százai járnak az ottani egyetemekre és főiskolákra. Bizonyítéka ennek, hogy a prágai Ady Endre Diákkör és a brünni Kazinczy Ferenc Diákklub már több évtizedes sikeres tevékenységet tudnak maguk mögött.

A magyarok és a csehek tehát szomszédnépek, sőt a bécsi központú Habsburg-birodalomban hosszú ideig egy államalakulaton, államszövetségen belül is éltek.

Meggyőződésem, hogy a mai gyorsan mozgó, gyorsan változó világban érdemes néha erre a múltra is gondolni, hogy ne csak azt vegyük észre, ne csak azt lássuk, ami elválaszt, hanem azt is, ami összeköt.

Tisztelettel:

Kokes János