a Prágai Tükör 2003/5. száma

Kedves Olvasó, feltételezzük, hogy az elkövetkezendő hetekben számtalan alkalommal hallja, olvassa, látja, esetleg mondja saját maga is, hogy: „már megint eltelt egy év”. (Esetleg: „hogy elrohant!”) Hiába tudjuk, milyen közhely, mégis nagyon nehezen bírunk ellenállni a kísértésnek, hogy legalább gondolatban ne mondjunk ki hasonló szavakat. Visszaemlékezünk az elmúlt időszakra, és úgy érezzük, „mintha tegnap lett volna”, ami jó pár éve történt vagy kezdődött. Pszichológusok bizonyára képesek kifejteni, hogy miért van így, mint ahogy arra is van magyarázatuk, hogy miért tűnik néha az egy héttel ezelőtti történés olyannak, mintha „ezer év” telt volna ez azóta.

Mindenesetre mi most az előző - remélhetőleg még nem pszichiátriai - kategóriába tartozunk. Pontosan tudjuk, de furcsa érzés, hogy már három év eltelt, amióta a többé-kevésbé mai szerkesztőbizottság elkezdte a munkát, hogy már 15 Prágai Tükör jelent meg közreműködésünkkel. Márpedig ennek a ténynek nemcsak cáfolhatatlan bizonyítékai vannak, hanem például olyan következményei is, hogy egyre erőteljesebben tudunk kötődni az előző évek - kézbe vehető, olvasható - eredményeihez, a koncepciónkból és gondolkozásmódunkból adódó valamiféle egységesség mellett mind több és több közvetlen kapcsot találhatunk a „ma” és a „múlt” között. Röviden: egyre több mindenhez tudunk visszanyúlni a saját közelmúltunkból is, nem csupán a „régi Tükörökhöz”.

*

Elég, ha csak ezt a számot nézzük. Márai Sándor remekével, az Egy polgár vallomásaival kapcsolatban például 2002-ben írtuk, hogy milyen jó lenne, ha megjelenne cseh nyelven - most, hogy ez megtörtént, örömmel utalhatunk akkori óhajunkra, és talán a mű méltatása is hitelesebben hangzik így tőlünk. Szintén tavaly (és még régebben is) foglalkoztunk csehországi magyar fürdővendégekkel - igazán van mihez kapcsolódnia tehát annak az írásnak, amely a 19. században a balatonfüredi gyógyfürdőben megforduló cseh vendégek jelenlétének írásos nyomait mutatja be.

A többi fontos témánk is (nem először írjuk) beleillik eddigi tevékenységünkbe: a nacionalizmus és a rasszizmus bírálata soha nem lehet elég gyakori és erős, az ezeket tudatunkban jelentősen befolyásoló, média által sugárzott kép vizsgálata különösen figyelmet érdemel. Majd a kultúra, természetesen, benne ezúttal (érdemes lenne megszámolni, hogy bemutatkozásaink hányadik leggyakoribb szava az „ezúttal”...) a színház kapja a legnagyobb teret; biztosak vagyunk benne, hogy minősége okán megérdemelten.

A (Tü)Körképre természetesen minden ugyanúgy érvényes, amit a lappal kapcsolatban bármikor leírunk. Nem véletlen, hogy a két szerkesztőség munkája szinte kettéválaszthatatlan, tagjaik mindig együtt jönnek össze, mindent együtt vitatnak meg. A rovatok és a témák itt is jól ismertek, legyen szó az alapszervezetek életéről vagy csehországi, illetve magyarországi figyelmet érdemlő tájakról, műemlékekről. A tartalomból említsük meg a legörömtelibb hírt, hogy újra van magyar néptáncegyüttes Prágában, és a Nyitnikék már túl van első hivatalos fellépésén is.

*

Ahogy azt fentebb oly bölcsen megállapítottuk, „az idő rohan”. Igaz ez a Prágai Tükör életére is, és valóban furcsa érzés, hogy már három éve dolgozunk, tulajdonképpen ugyanúgy. Ugyanúgy, de nem változások nélkül - azok mindig vannak. Amikor 2002 nyarán - előre eltervezve - új főszerkesztő kezdett dolgozni, a váltásnál sokkal nagyobb változás volt a lap életében, hogy szinte azzal egy időben elhunyt Rákos Péter - aki a mai napig nagyon hiányzik a szerkesztőbizottságból. Akkor azt írtuk, hogy „... a közelmúltban minden megváltozott és semmi nem változott. Folytatjuk.” Az akkorihoz képest semmiféle jelentős változást nem jelent, hogy a jövő évtől - egy ideje tudva és tervezve - megint másra hárul a legtöbb munka, új név jelenik meg a „Főszerkesztő” elnevezés (és a kettőspont) mögött. Folytatjuk.