Prágai Magyar Kulturális Napok

Ősszel is tavaszt hozott a Nyitnikék

Komolyan mondom, ezúttal elégedettek lehetünk, de mégis… Először talán az „elégedettségről”, aztán pedig néhány szó arról, hogy emellett miért „de”…

Mindjárt az elején szeretném leszögezni: Nagyon változatos és magas színvonalú műsort láthatott az, aki az idén megtekintésre méltónak találta a Prágai Magyar Kulturális Napokat, amelyekre október 24-25-én a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének prágai helyi szervezetének rendezésében került sor a Prágai Magyar Kulturális Központ (PMKK) épületében.

A kétnapos rendezvény legnagyobb hozománya számomra az, hogy leírhatom: mintegy harminc év elteltével ismét van magyar néptáncegyüttes Prágában. Szombaton este, a Prágai Magyar Kulturális Napok záróeseményeként ugyanis megtartotta első „hivatalos”, bemutatkozó fellépését a Nyitnikék néptáncegyüttes, amelyet a Prágában tanuló szlovákiai magyar egyetemisták és főiskolások hoztak létre, illetve alakítottak újra. Emlékeztetőül: a hetvenes években egy ideig a Moldva partján már nagyon sikeresen működött egy Nyitnikék, amelynek nevét - mintegy felvállalva a hagyományt - az új csapat is felvette.

Bakó Katalin, az együttes vezetője és lelke, a hatalmas (és kétségtelenül megérdemelt) tapsot kapott rövid fellépés után - még láthatóan lámpalázasan, de igen boldogan - elmondta: a fellépés több hónapos kemény munka eredménye. Jelenleg mintegy 15-20 személlyel dolgozik, számolhat, de reméli, hogy ez fokozatosan bővülni fog. Az együttes tagjai részben egyetemisták, részben a cseh fővárosban dolgozó magyarok, de nyitottak más nemzetiségűek iránt is. „A néptánc mellett szeretnénk elérni, hogy hangszeres muzsikát is szolgáltathassunk a közönségnek. Repertoárunkat a jövőben természetesen bővíteni kívánjuk” - nyilatkozta Bakó Katalin, s már a közeljövőben meglepetést is ígért a prágaiaknak. Szakmai segítséget elsősorban Richtarcsík Mihálytól és nejétől kaptak. Premierként erdélyi, vajdaszentiványi táncokat mutattak be.

Végre! Végre ismét van egy olyan magyar kezdeményezés Csehországban, amely a jövő szempontjából komoly súllyal esik latba. Ha ugyanis meg akarjuk őrizni nemzeti azonosságtudatunkat, hagyományainkat a saját köreinkben is ápolni kell. Ennek egyik formája a folklór. A Nyitnikék ma kétségtelenül egy olyan alap, amelyre építeni lehet, és építeni kell. A kezdeményezés - hasonlóan a Moravcsík Tímea által elindított „óvodával” - minden támogatást megérdemel a szövetség, valamint a kulturális központ részéről is. Most leginkább arra lenne szükség, hogy a „Nyitnikékbe” a Prágában tanuló szlovákiai magyar egyetemistákon kívül minél több csehországi magyar is bekapcsolódjon.

A kétnapos rendezvény kiemelkedő művészeti színvonalú eseménye volt a Sapszon Ferenc vezényelte Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának fellépése, amelyet többször is visszatapsolt a közönség. A Szózat meghallgatása minden csehországi magyar számára vitathatatlanul különleges élmény volt. Elsősorban egyházi művekből adott szintén magas színvonalú ízelítőt a Törökbálinti Kamarakórus (Boros Tibor vezényletével), amely az első nap, pénteken este lépett fel. Az idei gazdag program a gyerekekről sem feledkezett meg: az apró prágai magyarokkal a Puntigán József irányította losonci Csiribiri Játszóház foglalkozott. Nem hiányzott a humor sem, Berecz András budapesti előadóművész Félbevágott pipafüst című műsora sokszor fakasztotta nevetésre a közönséget.

A kulturális napok alkalmával nyílt meg a magyar intézetben Gyulai Líviusz grafikus és illusztrátor műveinek kiállítása. Sokatmondó, hogy a műveket a világhírű cseh festő, Alfonz Mucha leszármazottai is megtekintésre méltónak találták.

Az immár tízéves múltra visszatekintő rendezvény egyik legfontosabb célkitűzése a prágai magyarok nemzeti identitásának és kulturális azonosságtudatának megerősítése. A kulturális események mellett így minden évben egy-egy történelmi előadás is elhangzik, amely idén a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulójának volt szentelve.

És most következzék a „de”…, az, amivel az alulírott nagyon elégedetlen, illetve egy kérdés, amire már jó ideje választ keres: őfelsége, a néző, a közönség, aki nélkül még a legjobb rendezvény sem ér semmit. Az első nap ugyanis a rendezőkön kívül gyakorlatilag nem volt prágai magyar a nézők között. A második napon már voltunk vagy kéttucatnyian. Többen, de mégsem elegen. (Persze ez mindig nézőpont kérdése.) Ezért akarva-akaratlanul is fel kell tenni a kérdést: mi értelme van létrehozni és finanszírozni egy ilyen, mégoly színvonalas rendezvényt, ha azt szinte senki sem nézi meg? És ezt nem csak az idei kulturális napok, hanem már a korábbi évfolyamok „hazai” látogatottsága is mondatja velem. Ne feledjük: a rendezvény megszervezésének költsége jóval meghaladja a százezer koronát, s ezért felmerül kérdést, hogy lehet-e, szabad-e ilyen hatalmas összeget szó szerint alig néhány ember szórakozására elkölteni, nem lehetne-e azt okosabban felhasználni, hiszen mindnyájan tudjuk, mi mindenre nem futja?

Nyilvánvaló: a legkézenfekvőbb válasz az, hogy ha valami iránt nincs megfelelő érdeklődés, akkor arra nincs szükség, tehát nem kell megrendezni. Ha azonban egy kicsit is elgondolkodunk, rájövünk, hogy más válasz, válaszok is lehetségesek. Fiala Jaroslav, a prágai alapszervezet elnöke az egyik lehetőséget már jelezte: olyan programokat kell rendezni, amelyek vonzani fogják a közönséget. Tudomásul kell venni azonban, hogy ez a közönség a mi helyzetünkben, magyar vonalon sosem lesz túlságosan népes. Kevesen vagyunk, s látjuk azt is, hogy a Prágában tanuló szlovákiai magyar egyetemistákat, főiskolásokat nemigen érdekli az ilyesmi. Ők más világban élnek. Ami nekünk „itthon”, az nekik csak „otthon”. Ez vonatkozik Magyarország prágai képviseleteire is: a PMKK-n kívül nem nagyon képviseltették magukat. Saját nagyobb aktivitásunk, a rendezvény jobb propagálásán kívül egyetlen lehetőségünk van: a nyitás. Nyitás a prágaiak felé, mégpedig nemzetiségre való tekintet nélkül. Meggyőződésem, hogy ezen az úton vannak lehetőségeink, esélyeink. Meg kell találni a módját annak, hogyan szólítsuk meg a magyar kultúra iránt érdeklődő cseheket, a más nemzetiségűeket, hogyan propagáljuk a médiában rendezvényünket… Ha ez sikerül - márpedig megvannak rá a lehetőségeink -, akkor bizonyára van jövőnk.

A magyar szövetség soraiban is találunk erre jó példát. Ha a brünniek vagy az ostravaiak valamilyen komolyabb eseményt szerveznek, arról ismereteim szerint mindig hírt ad a helyi média, sőt egy-két országos napilap is… A Prágai Magyar Kulturális Napok is van olyan színvonalas rendezvény, amelyben a jóval szélesebb közönség is bizonyára örömét lelné. Persze, ha tudna róla…

Ezért azzal zárnám soraim: jöjjünk össze jövőre ismét a Prágai Magyar Kulturális Napokon, de nagyobb számban, mert megéri…

Kokes János Zoltán