Tavasz Barcelonában

„Úti jegyzetek“ több tételben

Nyitány - Télből a tavaszba

Prágában hűvös volt a reggel, lábamra simult a téli csizma, nyakamba tekeredett a sál, kabátom zsebében megbújt a kesztyű. A gép is késve indult, fagyás elleni szerrel kezelték a kerekeket. A repülőút alatt a kinti szürkeség semmit sem láttatott Európából. Csak a leszállást megelőző percekben bontakoztak ki a Pireneusok havas csúcsai, majd a tengerpart és a célállomás - a katalán főváros, Barcelona.

Az útlevélkezelés lassan haladt, mintha már előrevetítette volna a néhány nap múlva bevezetendő szigorítások árnyát. De ez csak pillanatnyi megtorpanást jelentett, hisz megérkeztem, csomagjaimmal együtt. A helyi fogadóbizottság - lányom és a jövendő após - tavasziasan, pulóverben köszöntött. Körös-körül sütött a nap, mindenütt csupa zöld szín, pálmák, virágok, ragyogó fény. Sándor, József és Benedek itt már meghozta a meleget. Megjöttem a tavaszba!

Vezérmotívum 1.téma - A föld kincsei

Néhány napig Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari kiállítását, az Alimentariát jártuk. Az ismerkedést az új kiállítási területtel kezdtük - a városközpontba vezető Gran Via mellett kialakított hosszú csarnokokban. Rendezettség, nyugalom, tágas terek, barátságos kiállítók. Persze főleg akkor, ha a látogatóban komoly érdeklődőt látnak. A hazai borkiállítók termében egy-két standon részletes borbemutatón vettünk részt. Másutt érdeklődésünket csak mosollyal nyugtázták - látva, hogy nem mi leszünk a közeljövőben legfőbb partnereik. Mindenesetre a környzet eleganciát és nyugalmat sugárzott, a látogatók tömegétől mentes fórumot.

A város közepén, a Montju?c hegy lábánál húzódó másik vásárterület, a „FIRA“ már messze nem volt ilyen oázis. Mintha csak a Brünni Nagyvásár, a valamikori moszkvai Népgazdasági Eredmények Kiállítása és a holešovicei Kiállításterület ötvözetébe kerültünk volna. Már ami az építészeti hatást, a kiállítás nagyságát és a látogatók számát illeti. A hatalmas pavilonok belső kialakítása itt is reprezentatív volt, de a kiállítást megtekintő sokaság már a megszokott kelet-közép-európai zsibongást idézte. Talán csak a kiállítók tolerancia-foka mondható magasabb szintűnek, itt nem számított szégyennek kóstolót kérni, sőt, a standokon kínálták a vendégeknek a parányi sajtkockákat, sonkaszeletkéket, mártásokat; de kóstoltunk szójajoghurtot, tortillát, gulyást, likőrt, fagylaltot, mozarellát, pizzát is. Megismerkedtünk Beverley-vel, aki beszédünket hallva magyarul szólt hozzánk a walesi kiállítók standján, kóstoltunk argentin bort, ittunk csokoládés ostyában felszolgált olasz kávét, néztük az ezernyi élelmiszer kavalkádját és a sétáló, nézegető, ízlelgető emberek sokaságát. Megcsodáltuk a vásárdíjas termékek bemutatóját, a bioáruk pavilonjának számtalan termékét, a cukorkából kirakott Gaudí-motívumokat - egyszóval mindent, ameddig a szem, a gyomor, a fej és a láb bírta, ameddig el nem érkezett a „most már elég volt“ érzése - amit tapasztalt kiállításjáróként és aktív kiállítóként nagyon jól ismerek. Ilyenkor kell visszavonulni és elnapolni a látottakat-hallottakat-tapasztaltakat egy későbbi feldolgozásra a begyűjtött ismertetők, prospektusok, termékminták és névjegyek alapján.

Vezérmotívum 2.téma - Lét és tudat

2002. decemberében Barcelonában járva kedves ünnepélyen vettem részt. A Nobel- díjas kolumbiai író, Gabriel García Marquez magyar műfordítója, Székács Vera mutatta be fényképeit, amelyeket az író regényeinek színhelyén készített (az író „ Száz év magány“ című regénye bizonyára ismerős a budapesti és a prágai olvasóknak egyaránt). A találkozót, melyen kolumbiai táncosok is felléptek, a kulturális missziót is ellátó barcelonai magyar konzulátus szervezte a Pueblo Espa?ol Skanzen egyik házában.

Idén márciusban Barcelonában a véletlenek ismét kedveztek irodalombarát lelkemnek. Most is egy Nobel-díjas író művének bemutatása volt az esemény, mégpedig annak kapcsán, hogy a mű megjelent spanyol és katalán nyelven is. A mű ezúttal a „Felszámolás“ című regény, az író pedig (akit személyesen is köszönthetett előbb a spanyol, majd a katalán főváros) Kertész Imre. Megérthetik örömömet, hogy ilyen lehetőségem adódott, hiszen sem Budapesten, sem Prágában nem állt módomban azt az írót személyesen látnom, aki a magyar irodalom, a magyar nyelv iránti érdeklődést a közelmúltban a 2002. decemberében odaítélt Nobel-díj kapcsán a művelt világ fókuszába helyezte (az 1998-ban a csehül kiadott Kertész-kötet, a „Kaddis a meg nem született gyermekért“ kapcsán rendezett prágai író-olvasó találkozón ugyanis nem tudtam részt venni). Boldog voltam és szerencsés ajándéknak tekintettem, hogy Barcelonában módom nyílt - sokadmagammal együtt - a találkozásra. Erre a helyi könyvklub (szó szerinti fordításban: „olvasókör“) előadótermében került sor, ahol mintegy 300 főnyi hallgatóság gyűlt össze. A beszélgetést Kertész Imrével - melyet némileg rövidítve, jegyzeteim alapján a Prágai Tükör … oldalán olvashatnak - Dés Mihály vezette. A találkozó méltó befejezéseként egy rövid felolvasás következett a regény katalán változatából, majd a tervezett gyors búcsú helyett dedikációk, gratulációk, fotózás. Ennek keretében tudtam néhány szót váltani Kertész Imrével, akinek átadtam a Prágai Tükör egyik számát és a csehországi olvasók nevében is tolmácsoltam azt az óhajt, hogy szívesen látnánk hasonló találkozó keretében Prágában is.

Vezérmotívum 3.téma - Szomorú tények

Másnap, március 11-én délelőtt egész Spanyolországot, de a világot is megrázta a madridi vonatrobbantások híre. A döbbenetet és a megrendülést általam még soha nem látott szolidaritási hullám követte. A házak balkonjain, üzletek bejáratain, TV-közvetítések hátterében azonnal megjelentek a piros-sárga csíkos spanyol és katalán lobogók, fekete gyászhurokkal díszítve. A merényletek napján délben néhány percre megállt az élet, másnap estére pedig országszerte hatalmas nagygyűlések szerveződtek - a médiák szerint a legnagyobbak, amelyeket a spanyol demokrácia valaha is látott. Madridban 2 millió, Barcelonában 1,5 millió ember vonult az utcákra a „mindannyian madridiak vagyunk“ érzés jegyében. A többi nagyvárosból is százezres részvételt jelentettek. A „11-M“ jelzésű gyásznap barcelonai menetének résztvevői között Kertész Imre is jelen volt.

Vezérmotívum 3.téma - Töprengések

Az élet megy előre. Barcelonában töltött további napjaimat sem csak a „11-M“ bánata határozta meg - az emberiséget ért veszteséget és figyelmeztetést a családi együttlét öröme, további szép és közös élmények tompították. De hazatérve is kutatom és próbálom megérteni, hol a szabadság, a demokrácia és az értelem találkozása, tehát az, amit a diktatúrától mentes társadalom adhat az embernek? Az embernek, aki mindenféle társadalmi fejlődés, tudás és jog ellenére a XXI. században is védtelen a terrorral szemben. Létezik demokrácia félelem nélkül? Vagy ha eddig hittünk ebben, megtarthatjuk-e ezt a hitünket? Hiszen a biztonsági intézkedések, amelyek létünket, szabadságunkat, demokráciánkat védik, egyben korlátozzák is azt. Hol a kiút?

Vezérmotívum 3.téma - Feloldódás a történelemben

Idén a március tizenötödikét lányom társaságában szerettem volna köszönteni a barcelonai magyarok által tervezett megemlékezésen. Az ünnepélyhez egy Petőfi-idézet felolvasásával szerettem volna hozzájárulni. Egy naplórészletről volt szó, ami az 1848. március 15-i keltezést viseli és a sajtószabadságról, illetve a szabadságról szól.

A március 11-i madridi terrorakciót követő spanyol állami gyász miatt azonban nem került sor a március 15-i ünnepségre. De a „szabadság“ mottója a fejemben motoszkál továbbra is. Ezért szeretném most (mintegy pozitív záradékként) Petőfi gondolatait idézni a szabadságról: „Élj boldogul! (...) Nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet fél halál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni! (…) Ha elalszom, jelenj meg álmaimban úgy, amilyen leszesz férfikorodban, amilyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek.“

Epilógus - Belső béke

A visszautazás napja. Csomagolás, búcsú a várostól, búcsú lányomtól. A gép sokáig vár a kifutópálya előtt, nagy a fel- és leszálló forgalom. Felszállunk. Az idő gyönyörű. Kirajzolódik a város, a tengerpart, ezüstfehér habfodrok villannak meg messze alattam, majd finom, sejtelmes pára borítja be a vizet. Mire az ebédet hozzák, már ismét a parti sáv fölött repülünk, ez itt a francia Riviéra, előttünk már az Alpok vonulatai. Csodás látvány, meseszép. Boldog vagyok, hogy láthatom. A végtelen büszkeség és a szeretet érzése tölt el. Legszívesebben felkiáltanék: „Az élet gyönyörű!“ Nem tudok elszakadni a látványtól, egész Európa az enyém!

Leszálláskor Prága felett kicsit borús az ég, de meleget jeleznek. Érkezés után, amíg a csomagjaimra várok, van időm, hogy minden családtagomat értesítsek szerencsés visszaérkezésemről. Kiderül, hogy milyen sokan aggódtak értem. Várakozás közben lekerül a kabát, a kendő, a csizmámtól is szabadulnék. Amikor beszállok barátnőm autójába, már tudom, hogy a rigmusbeli Sándor, József, Benedek meghozta a tavaszt Prágába is.

Prága, 2004.március 22.
Rónai Katalin