Mi újság a Nyitnikéknél?

A Prágai Tükör 2004/1. számának mellékletében megjelent Nyitnikék a (közel)múltban c. cikk végén beharangoztam, hogy a mai Nyitnikék néptáncegyüttesről is írok idővel egy összefoglaló helyzetjelentést. Örömmel tudatom, hogy ennek eljött az ideje.

A néptánccsoport 2003 tavaszától számított létezése óta mostanáig szerencsére sok dolog történt. Nem fogok kitérni minden eseményre, inkább kiemelek egy-egy fontosabbat. Ezenkívül szeretnék betekintést adni munkánkba, amiből megtudhatják, mi áll egy látszólag rövidke - hét-nyolc perces - fellépés mögött, továbbá hogy hogyan működik egy szórványmagyarsági néptánccsoport, mi miatt vagyunk itt Prágában különlegesek, illetve miért nem lehet csoportunk a magyarországi együttesek mércéjével mérve még csak közepes színvonalú sem.

A csoport indulását 2003 márciusában egy elektronikus levél jelentette, amit Bakó Katalin írt az AED-levelezőlista tagjainak. Ez elegendő volt arra, hogy a megbeszélt helyen összejöjjön 14-15 táncolni vágyó fiatal, többségükben diákok. Azóta is Kati vezeti a csoportot (változó, de a fennmaradáshoz mindig elegendő lelkesedéssel). Bevallom, az épp alakulgató Nyitnikék tagjainak nagy részét „sajnos” ismertem, ezért eléggé szkeptikus voltam a csoport jövőjét illetően... A gondjainkat csak tetézte, hogy kezdetben a csoport próbáira egy általános iskolai tantermet béreltük ki, mégpedig eléggé borsos összegért. Később néhány lelkes biokémia-hallgató elintézte, hogy használhassuk a Budeč kollégium tornatermét, mai is ez a próbáink színhelye. Bár több (nyomdafestéket nem tűrő) szóváltás, egyeztetés, ígérgetés és esemény kellett ahhoz, hogy a helyiek megszokjanak és hagyjanak minket itt hetente kétszer próbálni. A kezdeteknél jelenlevő embereknek mára már csak a fele maradt a csapatban. Szerencsére szájról szájra járt a Nyitnikék megalakulásának híre, így fokozatosan nőtt a létszám, akkorára, hogy érdemes legyen kezdeni valamit a tánccsoporttal.

Mintegy két-három hétig a próbákat Bakó Kati vezette nagy lelkesedéssel. Ő táncolni és írni egyszerre kezdett tanulni, így nem meglepő, hogy prágai tartózkodása alatt is szükségét érezte a néptánc folytatásának. Bár az igyekezet kétséget kizáróan megvolt, bebizonyosodott, más dolog népi táncokat táncolni és más ugyanezt oktatni. Ezért - kihasználva kapcsolatait és ismeretségeit - Prágába hívta Richtarcsík Mihályt, hogy egy hétvégén gömöri táncokat tanítson a Nyitnikéknek. Róla kiderült, hogy személyében Közép-Európa egyik legjobb, legismertebb néptáncoktatója jött el hozzánk (a vele készült riportból kiderül, nem túlzok, amikor ezt írom).

Később aztán általános gyakorlattá vált, hogy Richtarcsík Mihály és neje, Zsóka kétnapos összpontosításokon tanítják a Nyitnikéknek a néptánc fortélyait. Az összpontosításon tanultakat már tudtuk szinte önállóan, illetve - pontosabban - olyan táncosaink vezetésével gyakorolni, akik már régebben is foglalkoztak a néptánccal, népzenével.

Körülbelül egy hónappal az első összpontosítás után újra nálunk járt Misi, ekkor vajdaszentiványi (erdélyi) táncokat oktatott. Itt-tartózkodásához a CsMMSz nyújtott anyagi segítséget. A Szövetséggel való kapcsolatfelvételt egyrészt a csoport működésének finanszírozása, másrészt önmagunk „reklámozása” indokolta. Az együttműködés azóta is tart, és mindkét fél számára gyümölcsöző. Magunk biztosítjuk az együttes működéséhez és szakmai fejlődéséhez szükséges eszközöket, s a Szövetség által több teret kapunk a motiváció szempontjábol oly fontos fellépésekre. Ráadásul így a Szövetség rendezvényein általunk megjelenhet az egyik legfontosabb identitás-megőrző, a magyar népi kultúra szerves részét képező népzene és néptánc.

A csoport első bemutatkozására a Prága a Nemzetek Szíve (Praha srdce národů) folklórfesztiválon került sor, ahol gömöri táncokat táncoltunk. De ezenkívül folyamatosan próbáltunk, a vizsgaidőszak vagy a nyári szünet nem jelentett akadályt.

Nyáron az egész csoport Vajdaszentiványba látogatott egy egyhetes néptánctáborba. Annak ellenére, hogy Richtarcsík Misitől már megtanultuk e tánc alapjait Prágában, a táborban szembesültünk először azzal a ténnyel, hogy bizony van még mit tanulnunk. A tábor fő programja ugyanis a helyi néptáncok tanulása a helyi adatközlőktől, illetve profi néptáncosoktól, akik lépésekre bontva tanítják mindazt, amit az adatközlők könnyedén eltáncolnak. Emellett természetesen a tábor egy nem néptáncosnak is ad elegendő lehetőséget a szórakozásra. A napi hat óra táncoktatáson kívül népzene és népdaltanítás, népi mesterségek oktatása folyik a táborban, továbbá esténként különféle, a folklór kincseihez kötődő műsor ad lehetőséget az igényes időtöltésre. Ezenkívül minden odalátogatónak felejthetetlen élmény a helyi kirakodóvásár (ne feledjük, egy erdélyi falunak a tábor jelentős bevételi forrás még akkor is, ha számunkra ott minden nagyon olcsónak tűnik). Kiemelendő a helyszín, az erdélyi falu, ahol külön élmény a helyi emberek és életformájuk megismerése. Erdély ma is egy különleges világ. Bennünket megdöbbentett, hogy Budapestről a tizenegy órányi utazás után olyan világba érkeztünk, ahol a közlekedési eszközök jó része Dacia, a többi pedig rendszámmal ellátott(!) lovaskocsi.

A néptánctábort Prágában egy újabb összpontosítás követte októberben, melynek célja a táborban tanultak tökéletesítése volt, majd a hónap végén még egy, ahol Misi segítségével a vajdaszentiványi táncok egész sorát bemutató koreográfia született meg. Ezt a koreográfiát mutatta be az első „hivatalos” fellépésén az „újkori” Nyitnikék a Prágai Magyar Kulturális Napokon.

Azt hiszem, érdemes összefoglalnom, mi kellett ehhez a hét percig tartó, lámpalázasan, nagy összpontosítással előadott fellépéshez. Az ott bemutatott vajdaszentiványi táncokat három összpontosításon, azaz hat napon keresztül reggeltől estig táncolva, továbbá egy héten keresztül Erdélyben napi hat órát táncolva tanultuk, ezenkívül körülbelül fél évig gyakoroltuk a koreográfiát. Az összpontosítások vezetői, Misi és felesége erre fordították három hétvégéjüket, ennek velejárója (mivelhogy Kassáról utaznak Prágába) az összesen hatvan óráig tartó buszozás volt. Ezenkívül a CsMMSz-től, a Magyar Kulturális Központtól és a tevékenységünket támogató magánszemélyektől kaptunk segítséget.

A fellépés után egy rövid „lazább” időszak következett, szükség is volt rá, hiszen mindenkit kifárasztott az intenzív tánctanulás. Ki gondolná, hogy a tánc az agyat legalább annyira igénybe veszi, mint a lábat?!

Decemberben Prágában járt Furik Rita néptáncoktató és -koreográfus (mellesleg Misi első felesége), aki az Iglice gyerkőceinek készített koreográfiát. Éltünk az alkalommal, igénybe vettük tudását - a lányok sok-sok népdalt és egy leánytáncot tanultak tőle. Elmondhatom, hogy a 2003-as év vége felé a csoport már túl volt az „újjászületés” komolyabb megpróbáltatásain.

A 2004-es év legfontosabb eseményeit már csak dióhéjban említem:

• Felléptünk a 13. prágai magyar bálon.
• Májusban újabb, a gömöri táncokat bemutató koreográfiát tanultunk, ezzel szerepeltünk az Óváros téren a Prága a Nemzetek Szíve fesztiválon.
• Nyáron a csoport ismét Erdélybe látogatott, ezúttal a mezőségi Válaszútra. Itt magyarpalatkai táncokat tanultunk - ennek a táncnak az elemeiből épül fel a 2005 tavaszán készített koreográfia.
• Az ősz nagy eseménye, hogy a keleti végekről egy „életmentő”, Nagy Péter érkezett a Nyitnikékbe. Életmentő egyrészt szakmájából kifolyólag (mentősként dolgozik), másrészt a csoport számára - hosszú ideig ugyanis a Szőttesben (illetve más néptánccsoportokban) táncolt. Peti munkájának eredménye a vasvári legényes koreográfia, ezenkívül nagy segítséget nyújtott Katinak a próbák vezetésében.
• Novemberben a CsMMSz teplicei alapszervezetének meghívására a csoport a helyi Katalin-bálon mutatta be az addig tanult három koreográfiát.

Ezenkívül álljon itt egy rövid vázlat a csoport idei munkájáról:

• Márciusban volt egy különösen sikeres fellépésünk mintegy 300 néző előtt a Baráčnická Rychtában.
• A tavaszi hónapokban a magyarpalatkai táncokat gyakoroltuk. Áprilisban tartottunk egy „toborzó” összpontosítást, melyen új tagok is jelentkezhettek a Nyitnikékbe. A (sokaknak már ismerős) magyarpalatkai táncokat Misiék oktatták, különös tekintettel azokra, akik addig még nem találkoztak ezzel a tánccal. Két héttel később ismét összpontosítást tartottunk, itt tanultuk meg a Misi által készített magyarpalatkai koreográfiát.

Habár a Nyitnikék 15-20 állandó taggal működik, a próbákat és az összpontosításokat ennél jóval több, mintegy 50 fiatal látogatta hosszabb-rövidebb ideig. Mindenki más miatt jár a próbákra. Van, aki a mozgást igényli, van, aki a népzenét szereti, és persze sokakat a jó hangulat vonz a próbákra. A néptánc nem magyar nemzetiségű rajongói érdeklődésük fő tárgyaként általában a zene másságát, a tánc virtusát jelölik meg. A Mongóliából Csehországba származott kollégiumi portásnő - ha teheti - mindig benéz a próbáinkra. Említette a magyarok és népe közös ázsiai gyökereit. Az utcai járókelők is gyakran meg-megállnak a nyitott próbatermi ablak előtt, csodálkozva nézik tevékenységünket. Ahogy már említettem, a kezdeti bizonytalanság és a város különböző részein található próbatermek kipróbálása után megállapodtunk a Budeč kollégium tornatermében. Kedden este nyolctól, csütörtökön fél kilenctől próbálunk két-két órát. Ha bárki kíváncsi ránk vagy táncolni szeretne, itt és ekkor megtalál minket.

A próbákon igyekszünk betartani a Misi által javasolt rendet, miszerint: először folyik a bemelegítés (nyújtás, a néptánc alaplépéseinek gyakorlása), majd gyakorlatok (balett-lépések, forgások, helyes testtartást elősegítő elemek) következnek, ezt követi maga az oktatás (konkrét táncelemek, táncok gyakorlása és újak tanulása), majd a próba végén a meglévő koreográfiák elismétlése.

Mgszívlelendő tapasztalat, hogy komolyan kell venni a bemelegítést, „okosan” kell táncolni. A legutóbbi összpontosításon ugyanis egyik táncosunk egy meggondolatlan mozdulatának részleges izomszakadás lett a következménye, így őrá mint táncosra legalább egy hónapig nem számíthatunk. És ehhez elég volt egyetlen rossz mozdulat!

Nagy kár, hogy Richtarcsík Misi nem lehet mindig Prágában, nem vezetheti minden próbánkat, mégis az általa tanítottakat gyakoroljuk, az ő tanácsait követjük. Három táncot tanultunk tőle és három gyönyörű koreográfiát készített nekünk kimondottan a rendelkezésére álló táncosok képességeit figyelembe véve. A következő interjú, amiből közelebbről is megismerhetik őt, a legutóbbi összpontosításon készült.

Most vagytok itt feleségeddel, Zsókával hetedszer. Két gyermeked van, ők hogy viselik, hogy az utóbbi időben elég gyakran Prágában töltöd a hétvégeket?

Első, Furik Ritával kötött házasságomból született fiam, Áron 19 éves, ő Szegeden tanul. Fanni lányom viszont, akinek Zsóka az anyja, 6 éves, ő már nagyon vár haza.

Ha jól tudom Zsókát néptánc közben ismerted meg. Igaz ez?

Egy táncházban széki táncokat táncoltunk, és nagyon jó volt vele (táncolni)! Ezután már csak hosszú, kitartó udvarlás kérdése volt a dolog.

Múltkor megkérdeztem, milyen táncokat tudsz táncolni, aztán az időhiány miatt úgy döntöttünk, hogy nem sorolod fel az összes magyar (felvidéki, erdélyi és magyarországi) táncot... Hol, milyen együttesekben táncoltál, mikor kezdődött a táncoktatói pályafutásod?

Nos, akkor évszámokkal együtt: 1974-ben egy évig táncoltam a Regősben Kassán, 1975-től 1977-ig az Új Nemzedékben úgyszintén Kassán, 1977 és 1980 között a Szőttesben Pozsonyban (voltam táncos, műszakos, mindenes - a boldog diákévek közepette), 1982-től 1988-ig az Új Nemzedékkel foglalkoztam, én csináltam mindent, amire szükség volt az együttes működéshez, 1988 és 1991 között a Szőttes művészeti vezetője voltam, majd 1991-től egészen mostanáig mint „szabadúszó” néptáncoktató működök. Ja, és eközben egy ideig a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség elnöke is voltam.

Hol tanítottál már néptáncot? Kérlek, külön térj ki Venezuelára, illetve arra, hogy kiket tanítasz „úgy általában” és kiket tanítasz szívesen.

Természetesen számtalan helyen tanítottam már a Felvidéken, Magyarországon, de külföldön is, ahol magyar közösségek élnek - Hollandiában, Németországban, Ausztriában, az USA-ban. Egy egész éveig éltem emiatt Caracasban. A caracasi magyar néptánccsoport, a Gyöngyös Bokréta (spanyolul „gijongijosz bokhreta”) ugyanazzal a gonddal küszködött, mint ti. Volt bennük akarás, csak nem akadt olyan ember, aki foglalkozott volna velük, rugdosta volna őket. Ők kimondottan arra vágytak, hogy valaki egy egész éven át egyfolytában foglalkozzon velük. Caracasban ugyanis minden évben van egy folklórfesztivál, ahol az ott élő nemzetiségek adják elő a műsoraikat, és ez verseny is egyben. Mielőtt megkerestek, a magyarok minden évben az utolsó helyeken végeztek, ehhez képest szerettek volna valami szépet produkálni. A számukra legkedvezőbb eredményt érték el, másodikok lettek. Ez azért volt jó, mert ha ők nyernek, akkor a következő évi fesztivált nekik kell szervezniük, és erre nem lett volna pénzük. Szóval, végtelenül meg voltak elégedve.

Milyen nyelveken szoktál néptáncot tanítani?

Caracasban cserébe azért, hogy megtanítottam őket táncolni, megtanítottak spanyolul és futballozni. A többi helyen a testbeszéd segítségével és az adott ország nyelvének töredékeivel tanítottam. Seattle-ben például a „csendzs vót?” kérdésemre hamar elkezdtek párcserével és „ó jesz!”-szel felelni.

Mint barát és mint szakember mit szeretsz és mit szeretnél változtatni a Nyitnikékben?

Mikor először voltunk nálatok, volt egy csillogás a szemetekben és hihetetlen igyekezet, ami nagy mértékű tapasztalatlansággal és egyeseknél a néptáncra való alkalmatlansággal társult. Mostanra még mindig sok maradt a tenni akarásból, és ezenkívül nagyot lépett előre a csoport, illetve a táncosok egyénenként is. Most már sokkal gyorsabban tanuljátok a folyamatokat. Nektek egy olyan ember kellene, aki foglalkozik veletek és rugdos, az „emberanyag” megvan. Mindenképpen öröm látni, hogy fejlődtök. Az első összpontosítás alkalmával például Tomasz két nap után vette észre a zenét, most meg már táncol. Kell ennél több? Szívesebben tanítok amatőröket, a profik önteltebbek, nem csinálnak mindent az elmondottak alapján.

Mit tudnál mondani a jövőről, ismerve minket?

Világos, hogy sohasem lesz belőletek profi csoport, ehhez nincsenek meg a feltételek. De mint ahogyan azt Katival, a vezetőtökkel is megbeszéltük, megtanultok még néhány táncot. Ja, és többet lépjetek fel! Amíg élvezitek a táncot ti is és a közönség is, minden rendben van!

Köszönöm a beszélgetést, remélem, a kalotaszegi tánctanulás után folytatjuk. Az idei nyáron ugyanis a kalotaszentkirályi néptánctáborba készülünk…

Úgy legyen!

Császár Dávid