Bellyei László prágai diáknaplója 1929-ből

A két háború közötti Csehszlovákiában sok száz magyar diák tanult a prágai és brünni egyetemeken, kiszakítva az addig megszokott kisvárosi vagy falusi környezetből. Többségük itt szembesült először a rohamosan fejlődő, ereje tudatában lévő cseh polgári társadalommal, amely szűkebb pátriájuk elmaradottságára, apáik korszerűtlen gondolkodására figyelmeztette őket. És persze még élesebben állította eléjük a felvidéki magyarság megoldatlanul halmozódó szociális gondjait és reménytelennek látszó kisebbségi helyzetét. Ezzel magyarázható, hogy a húszas évek második felében megjelent egy helyét kereső, új értelmiségi nemzedék, amely már az első köztársaság légkörében nőtt fel, megtapasztalta Prága világias, modern életvitelét, rálátást szerzett az új társadalmi eszmékre és művészi irányzatokra, de egyúttal felelősség is ébredt benne az útnak indító szűkebb magyar közösség további sorsa iránt.

Ezek a diákok Prágában egyszerre küzdöttek az idegenség érzésével és a rájuk zuhanó új benyomások kavargó sokféleségével, amely szellemi értelemben is messzire repítette őket otthonuktól. A magány, a nyelvi nehézségek, a megélhetés gyakori gondjai sokuknál összefonódtak a tenni akarás érzésével és a „hogyan tovább?” sürgető kérdésével. Összejöveteleiken persze a könnyű szórakozásnak is megvolt a maga helye, de éppen a legtehetségesebbek távolba mutató célokat kerestek. Az első diákszervezetekből fokozatosan kinőtt a Magyar Akadémikusok Köre (MAK), amely az érdekvédelem és a szociális segélyezés tennivalói mellett az önművelés helyszínéül szolgált. A prágai magyar diákság persze érdeklődését, beállítottságát és politikai tájékozódását tekintve rendkívül sokféle, sőt megosztott volt. Kicsiben leképezte a felvidéki magyar társadalom szociális összetételét. A léha dzsentrifiútól a szolid polgári nevelésben részesült zsidó lányokig megtalálható volt itt a szétesőben lévő felvidéki középosztály valamennyi szegmense. Eszmei értelemben is széles volt a skála: a nemzeti sérelmekből táplálkozó magyar öncélúságtól a radikális világmegváltó indulatokig terjedt. Tovább színezi a képet, hogy a szlovenszkói magyar politikai elit egy része is áttelepült a cseh fővárosba, itt készült az ellenzéki magyar pártokhoz közel álló legjobb országos napilap, a Prágai Magyar Hírlap, itt tartózkodtak a prágai parlament két házának magyar képviselői, akiknek meghatározó szerepük volt a magyar diákjóléti intézmények kiépítésében.

Ebben a környezetben ébredt öntudatra az „újarcú magyarok” nemzedéke, amely türelmetlenül fordult szembe a felvidéki magyar középosztály passzivitásra berendezkedett magatartásával. Az új, „sarlós” nemzedék szellemi eszmélkedését - vívódásait és gondolkodásuk belső ellentmondásait - jól tükrözi Bellyei László 1929-ben kelt diáknaplója, amely minden esendősége és előítéletes hibája ellenére kivételes bepillantást enged a prágai magyar ifjúság mindennapi életébe.

A Sarló mozgalom történetével és a magyar diákok cseh kapcsolataival ugyan tekintélyes irodalom foglalkozott az elmúlt évtizedekben, de ezek nagy részére rányomja bélyegét az 1945 utáni korszak politikai egyoldalúsága. A személyes beszámolók ráadásul nagy időbeli késéssel megírt visszaemlékezések, Bellyei naplója viszont kétségkívül eredeti feljegyzéseken alapul. Ennek ellenére az alábbiakban közölt naplórészletek nem érvénytelenítik a Sarlóval kapcsolatos legjobb emlékezéseket (ezek közé elsősorban Balogh Edgár, Dobossy László és Kovács Endre memoár jellegű, egyes részleteiben ugyancsak vitatható írásai tartoznak).

Az 1910-ben született Bellyei (eredeti nevén Zapf) László naplójának legfőbb erénye az egyidejűség. Nem kiforrott irodalmi alkotás, érződik rajta a fogalmazás nehézkessége. Nyomtatásban a Sziklay László által szerkesztett kassai Uj Magyar Museum 1943/44-es évfolyamában jelent meg öt folytatásban, de a közlés megszakadt, mivel a negyedéves folyóirat kiadása a háborús események közeledtével megszűnt. A szerző, a napló műfajában nem szokatlan módon, úgy vezeti fel közleményét, hogy az elsárgult jegyzeteket postán kapta egy régi barátjától, tehát a fikció szerint ő csak közzéteszi őket. A teljes szöveg és Bellyei életrajzi adatai ismeretében kevés kétségünk lehet afelől, hogy ez csupán írói fogás, amely a szerző önvédelmét szolgálta. Bellyei a kérdéses időpontban Prágában tanult, ugyancsak beregszászi születésű, mint az ismeretlen barát, és egy sor további utalás is egyértelművé teszi az azonosítást. A napló főhőse nacionalista indulatoktól hajtva nem ért igazán egyet a sarlósokkal, de az általuk képviselt társadalmi eszmék megragadják képzeletét. (Bellyei a Sarló kommunista fordulata idején szakít a mozgalommal.) A naplóbeli Árpádot a MAK vezetői felkérik az irodalmi szeminárium vezetésére, de ő elhárítja. (Bellyei irodalmi tanulmányt közöl a MAK évkönyvében, s két évre rá a prágai szervezet elnöke lesz.) Ezen túlmenőleg a szöveg több ponton ugyancsak megelőlegezi a szerző további pályáját. A harmincas években irodalomkritikusként szerez megbecsülést: a nevéhez fűződik a szlovákiai magyar irodalom első összefoglaló története, amelynek azonban csak egy részlete maradt fenn. Nem hagyhatjuk említés nélkül a naplóban kifejeződő zsidóellenes, antiszemita nézetek burjánzását, amely különösen az 1944 szeptemberében közölt ötödik részben hatalmasodik el. Ez a közlemény akkor került nyomdába, amikor a zsidóként definiált magyar polgárok deportálása gőzerővel zajlott, s ennyiben a szerzőt aligha tekinthetjük ártatlannak.

Berkes Tamás