A Budapesti Fesztiválzenekar tündöklése a Prágai Tavasz (Pražské jaro) zenei fesztiválon

A Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztivál idei jubileumi, 60. évfolyamának rendezvénysorozatáról nem hiányoztak a rangos vendégek. Május 12. és június 6. között Prágában járt- hogy csak a legnagyobbakat említsük - Alfred Bendel, Mathias Goerne, Herbie Hancock, Ane Sofie von Otter, Gil Shaham, Anoushka Shankar, Peter Schreier. A zenekarok közül pedig a Londoni Szimfonikus Zenekar, a Drezdai Filharmonikusok, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara részvételét kell kiemelnünk. Ám a fesztivál - és ezt túlzás nélkül állíthatjuk - szenzációját a magyar vendégek, a Fischer Iván vezényletével fellépő Budapesti Fesztiválzenekar két koncertje jelentette.

A Prágai Tavasz rendezői a magyar művészekkel régóta folytatnak gyümölcsöző együttműködést, elsősorban a Budapesti Tavaszi Fesztivál kapcsán. A Budapesti Fesztiválzenekar sem az idén szerepelt először Csehországban - legutóbb tavaly a Prágai Ősz (Pražský podzim) zenei fesziválon hallhattuk őket. Az idei két koncertjükön az Obecní dům Smetana termében mind május 31-én, mind június 1-jén állva ünnepelte őket a közönség és ráadást kért. Ennek keretében előbb Brahms egyik magyar táncát, majd Rahmanyinov Vocalise-át játszották el. Ám az est csúcspontjának elsősorban a világ zeneművészetének két B-vel kezdődő nevű óriása, Beethoven és Bartók műveinek előadását kell tekintenünk. Joggal állíthatjuk, hogy Fischer mindkét zeneszerző művészetét tökéletesen ismeri. Kettőjük közül azonban - és ezen ne lepődjünk meg - Bartók viszi el a pálmát. Sőt nem túlzás az sem, hogy Bartók zenéjét mindezidáig senki sem adta elő így Prágában - hihetetlenül szuggesztívan, elsöprő, néhol szinte kíméletlen erővel. A kirobbanó dinamika elsősorban az első koncertet jellemezte, főleg amikor a Csodálatos mandarin egyfelvonásos táncjáték hangzott el. A közönség eksztatikus lelkesedése, az éljenző kiáltások - reméljük - megfelelő „eredményt” jelentettek a zenekar és Fischer számára. Az első este élményét Bartók Táncszvitjének, a másodikét a Magyar parasztdalok és a Concerto zenekarra előadása tette teljessé, melyek közül az utóbbit szintén ovációval ünnepelte a közönség. Beethoven VIII. (F-dúr) szimfóniáját és Coriolan nyitányát Fischer a „saját” Bartók-interpretációjához „igazította”. Szerfelett élénk, impresszív, kevésbé romantikus előadásmódra törekedett.

Az egészen rendkívüli élmény forrása (többek között) Fischer sajátos karmesteri munkája. Fischer ugyanis egészen a végletekig hajtja előre zenekarát, még arra sem hagyva időt, hogy az egyes zeneművek között zenészei helyet cseréljenek vagy hogy a pulpitusaikat megigazítsák. Ez az igyekezet az utolsó darab, a Concerto zenekarra előadásakor tetőzött váratlanul. A karmester ugyanis a Concertót megelőző Beethoven mű, a Coriolan nyitány előadása után nem hagyta el a pódiumot, hanem azonnal jelt adott a Bartók-mű megkezdésére, s figyelemre sem méltatta, hogy a rézfúvósok egy része még nem foglalta el helyét. A zenészek a mű előadása közben érkeztek meg, de ez a legkevésbé sem befolyásolta a zenekar játékát, hanem inkább valóban ritkán látott kuriózum-jelleget kölcsönzött a koncertnek. A koncert másik különlegessége az egyes szekcióknak a zenekaron belüli elhelyezkedéséből adódott. Fischer ugyanis nem a megszokott helyekre ülteti zenészeit - a nagybőgőket középre hátra helyezi, a vonósokat pedig lépcsőzetes pódiumra ülteti, s ezzel nemcsak azt éri el, hogy azok jobban látszanak, hanem azt is, hogy a hangzás a középső részre összpontosul.

A két koncert élményét Beethoven két zongoraversenyének előadása tette teljessé - az elsőn a II. (B-dúr) zongoraversenyt, a másodikon a III. (c-moll) zongoraversenyt hallhattuk. Mindkét előadáson az amerikai Richard Goode ült a zongoránál, akinek prágai bemutatkozása úgyszintén jól sikerült. Főleg briliáns hangszertechnikáját, leütéseinek különös finomságát kell kiemelnünk.

Fischer Iván huszonkét éve áll a Budapest Fesziválzenekar élén (a zenekart Kocsis Zoltánnal együtt alapították 1983-ban). E hosszú időszak eredménye, hogy a Budapest Fesziválzenekar zenészeinek a „vérükben van” Fischer vezénylési stílusa, hiszen jól ismerik minden mozdulatát, s így játékuk különösen könnyednek hat. Szereplésük a Prágai Tavasz egyik fénypontja volt, s ezzel az állítással a helyi sajtó is egyetértett.

Vladimír Říha
ford. Blaskovics Éva