Tisztújító évzáró gyűlés Pilsenben

Leírom a címet, ám amikor elkezdeném beszámolómat, fürge kis kópéként előugrándozik a kétely, s szamárfület mutatva rákezdi: „Erről már írtál, erről már írtál!“ Ránézek képzeletbeli kis kópémra, s magyarázni kezdem: igen írtam, de az két évvel ezelőtt volt, más is volt. Hirtelen elakadok. Nehéz elhinni, hogy így repül az idő, majd azon kezdek tűnődni, más volt-e ez a két év, s ha igen, miben különbözött a korábbiaktól. Mert a lényeg változatlan. Egy kis magyar közösség élte továbbra is megszokott, csendes életét. A vonatok, autóbuszok továbbra is hozták-vitték a Pilsenbe igyekvő tagokat, olykor a pilseniek is fölkerekedtek, s elindultak Prágába, Teplicébe vagy a távoli Krakkóba, hogy találkozzanak a többi csehországi magyarral, ismerkedni velük, szemlélőként vagy olykor aktívan is részt venni rendezvényeiken, illetve velük közösen meglátogatni a múlt emlékeit, mint a legutóbbi honismereti kiránduláson.

Taglétszámunk is nagyjából változatlan. Sokan jelentkeztek olyanok, akik nemrég kerültek ide Pilsen környékére, de olyanok is, akik itt éltek, de eddig valahogy nem hallottak rólunk, s most örömmel kapcsolódnak be közösségünk munkájába. Gyarapodunk tehát, de sajnos fogyatkozunk is. Névsorunkban egyre több a név utáni kis kereszt. Tudomásul kell vennünk, ez az élet rendje.

Akár a családban. Régiek emléke, új családtagok feletti öröm. S az élet megy tovább. Mindenki teszi, amit tennie kell. Így van ez rendjén. S ha látszólag minden ugyanúgy folytatódik is, mégis mindig és minden egyúttal új is. Írni is lehet tehát róla, sőt mi több, kell is! Mert ha a tudósítások olykor hasonlítanak is egymásra, mégis mindig a megújhódásról tanúskodnak, arról, hogy vagyunk, dolgozunk.

(Úgy látszik, kételyeim kis kópéját is sikerült meggyőznöm, mert valahova eltűnt, s egyelőre nem kajánkodik, hogy „erről már írtál“. Remélem a végén sem fog előbukkanni...)

Lássuk tehát, mi is történt az elmúlt esztendőben, s az ezt összefoglaló január 20-i évzáró gyűlésünkön.

Mint mindig, most is alapszervezetünk elnöke, Kuczman Miklós elevenítette föl beszámolójában, hogy mi mindent csináltunk az elmúlt évben. S bár nem büszkélkedhetünk nagy, jelentős rendezvényekkel, nem kell szégyenkeznünk sem. Csendben, kitartással dolgoztunk, tanultunk, emlékeztünk, no és szórakoztunk. Lett légyen az az ünnepi vagy a rendszeres találkozónkon Pilsenben vagy a teplicei látogatásunkon, a medlovi művelődési táborban vagy a prágai „Összhang“ rendezvényén, hogy az emlékezetes krakkói kirándulásról ne is beszéljek. S mindenütt népes küldöttség képviselte alapszervezetünket!

Sok örömteli esemény volt az elmúlt évben is. De beszélnem kell egy kevésbé örvendetesről is. A növekvő fenntartási költségek kényszerének engedve június utolsó napján el kellett búcsúznunk a találkozóinknak évek óta otthont adó klubhelyiségünktől. Bútoraink, kis könyvtárunk, képeink most egy raktárban várják, hogy újra minket szolgálhassanak. Addig is visszaköltöztünk oda, ahol megalakulásunk után találkozgattunk, a Pokolba. (Félreértések elkerülése végett a pilseniek nemes egyszerűséggel így nevezik a hadsereg volt kultúrházát, amely ma a város számos kulturális eseményének ad otthont, klubhelyiséggel és hangversenyteremmel is rendelkezik.)

Itt tartottuk meg tehát az évzáró gyűlésünket is. A jelenlévők számából ítélve a kényszer-költözés nem szegte kedvünket. Az új vezetőségnek a szép számban megjelent tagság egyhangúan szavazott bizalmat. Érthető, hiszen a munkájukat jól végző régi bizottsági tagokat választottuk újra Vyšehradský János kivételével, aki sajnálatunkra nem tudja tovább vállani a munkát - ahogy javasolta: „Most jöjjenek a fiatalok!“. Köszönjük meg eddigi odaadó tevékenységét!

A megválsztott új vezetőség tagjai tehát: Dudák Sándor, MUDr. Průchová Ildikó, Pechrová Mária, MUDr. Tománková Edit és a régi-új elnök, Kuczman Miklós.

Nos, ilyen évet hagytunk magunk után, és csendben elkezdtünk megint egy újat - ugyanúgy, mint tavaly meg tavalyelőtt, még azelőtt. Bizonyára lesznek ezután is jó és kevésbé jó napjaink, új találkozások és szomorú búcsúk várnak ránk, utazgatunk, találkozunk, dolgozunk tovább, mint ahogyan eddig is tettük.

Ez a lényeg, mondanám a kis kópémnak, de az csak nem jelentkezik… Tán végleg eltűnt volna? No, te kis kételkedő, csúfondáros figurám, most én mutatok neked boldogan szamárfület… És egy nagy újságot is elmondok: jövőre jubilálunk, születésnapot ünneplünk, ugyanis TÍZÉVESEK LESZÜNK!

Weszely Éva