a Prágai Tükör 2006/5. száma

Bemutatkozik…

írtuk eddig - hányszor is? -, ha jól számolom harmincszor, azaz 2001-től hat teljes évfolyamon át minden számunk elébe ebben a Prágai Tükörben, amely az 1997-2000-es intermezzo után az eredeti lap koncepcióját újította fel, szellemében s részben szerkesztőgárdájának összetételében is. A régi új Tükör, ahogyan egymás között hívtuk. Most búcsúzunk, s nekem, aki e „régi új Tükör” első főszerkesztője voltam, jutott osztályrészemül, hogy utolszor szóljak az olvasóhoz. A magam nevében teszem, de bízom benne, hogy szerkesztőbizottságunk további tagjai, s a hat esztendő másik két főszerkesztője, nevesül Csandal Zsolt és Blaskovics Éva is osztja, legalább részben, mondandómat.

Mindenekelőtt kötelességemnek tartom tájékoztatni a Kedves Olvasót, hogy sem annak idején, 1996 végén, sem most, 2006 decemberében nem önszántunkból távoztunk-távozunk: a lap kiadója, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége úgy döntött, akkor és most is, hogy a csehországi magyarság más profilú lapot igényel. Bizton mondhatom, nem vagyok egyedül a szerkesztők között, aki ezzel nem ért egyet, mint ahogy bizton mondhatom azt is, hogy kivétel nélkül valamennyien tiszteletben tartjuk a Szövetség döntését.

Tollhegyre, pontosabban képernyőre kívánkozik néhány formai tény megállapítása is: e hat évfolyam során lapunk néhány apró csúszást kivéve mindig tartani tudta a megjelenés tervezett időpontját. Az első Tükörhöz képest formailag is bővített terjedelemben, nem csupán egy rovat, de egy egész melléklet, a Tükörkép, foglalkozott a csehországi magyarok szervezeti életével. Sikerült munkánkba bekapcsolni a Csehországban élő fiatalabb magyarokat is, a főszerkesztők, szerkesztők és a szerzők egy része a prágai magyar szak hallgatói voltak, s rendszeresen írtak lapunkba az AED tagjai is. Olcsóbban és hatékonyabban jelentünk meg, s a terjesztést is részben sikeresebben tudtuk megoldani, mint korábban bármikor. Ez, remélhetőleg, javunkra írható.

Lapunk eddigi szellemiségét megítélnünk nem tisztünk. Azt is bizonnyal mondhatom, senki a szerkesztőknél alaposabban nem látta mindazon problémákat, amelyekkel az Olvasó is találkozhatott, a sajtóhibáktól kezdve az olykor „tudományosnak”, „értelmiséginek” mondott lap felvállalásának buktatóiig. Csak azt kívánhatom a helyünkbe lépőknek: szebben és érthetőbben mondják a jobbat.

S végül szólni kell ahhoz az Olvasóhoz is, aki mindezek ellenére talált az általunk követett koncepcióban valami számára érdekeset, elfogadhatót, horribile dictu elgondolkodtatót. Bíztatnám, ő se adja fel a reményt és hitet, melyre e koncepció épített:

• lehet és szabad és kell az etnicitás magyar és nem magyar megkövesedett sztereotípiáit fellazítani,
• lehet és szabad és kell a napi bulvárosodással (nem kizárólag a bulvársajtóra gondolunk) szembehelyezni a gondolkodást és igényességet,
• lehet és szabad és kell merni vállalni, hogy az értelmes párbeszéd alapja csak az lehet, ha partnerünkhöz szólunk, s nem róla.

Tanárom, sokunk Tanára, aki e lap koncepciójának szellemi atyja, szerkesztője, szerkesztőbizottsági elnöke és utánozhatatlan tollú szerzője is volt, egykor úgy tanította, a két bölcselet, azaz a kétszer nem léphetünk ugyanabba folyóba és a nincs új a nap alatt egyszerre érvényes világunkban. Ecce Prágai Tükör!

Gál Jenő