Elegáns, ősz úr közeledett, megállt a sarkon a kovácsoltvas hirdetőoszlop mellett. Megemelte kalapját:

– Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Narrátor vagyok. Beidegződött mozdulattal elővette órazsebéből szép, míves, duplafedelű ezüstóráját, felpattintotta fedelét: – Kedves barátom! Ha tud rám szánni néhány percet, elmesélek egy érdekes történetet.

A "Carburator" sztori
Csonka János 1852-1939

Egyesek szerint csupán legenda, viszont szívósan tartja magát, sőt, a hitetlenek is belátják, hogy akár így is történhetett volna:

Pest, Körút, valamikor 1892 késő őszén. A fák már javarészt levetették lombjukat, ahol még maradt valami, csodálatos színpompában várta az első viharos éjszakát; hajnalra már csak a csupasz ágak maradnak komor szépségükben. Az úton élénk forgalom - konflisok, fiákerek, társzekerek. A sarki virágáruslány épp vízpermettel frissítette portékáját egy nagyon egyszerű szerkezet segítségével: egy vékonyka cső függőlegesen jött fel egy pici üvegkancsónyi vízből, a végéhez pedig keresztben csatlakozott egy hasonló cső. Amikor ebbe a lány belefújt, finom, ködszerű permet borította el az őszirózsa szirmait. Két jólöltözött úr közeledett élénk beszélgetés közben. Az idősebbik szeme megakadt a kis virágáruson. Elbűvölve nézte a műveletet: a lány belefújt a csőbe, a cső torkolatából gyorsan kiáramló levegő pedig a másik rudacska segítségével felszippantotta a kancsóból a vizet, és finom permetet lehelt a virágra. Ahogy fogyott a kancsóból a víz, úgy lett egyre ritkább a felhő.

- Valahogy így kellene, itt a megoldás - dörmögte magában, s közben alig érzékelte a lány zavart, de kedves mosolyát, aki nem tudta mire vélni a két úriember figyelmét. Mert erre már társa is odafigyelt, és pillanatokon belül megértette, mit talált, találtak fel ebben a pillanatban Csonka Jánossal.

A fiatalabbik férfi Bánki Donát volt, a világhírű Ganz gyár nagy tekintélyű mérnöke, Magyarország s egyúttal a világ műszaki történetének egyik kiemelkedő alakja.

Azon az éjszakán hajnalig világítottak a magyar királyi József Műegyetem gépipari tanműhelyének ablakai. Az utcán már a gázlámpák kezelői oltogatták hosszú rúdjaikkal a lámpákat, amikor a két férfi fáradtan, de elégedetten indult haza. Ezen az éjszakán született meg az első, valóban használható, gazdaságosan működő karburátor, azaz a belső égésű motorok (ebben az esetben petróleum-benzinmotorok) üzemanyag-porlasztója. 1893. február 11-én jegyezték be a szabadalmi hivatalban a "CARBURATOR" elnevezésű találmányt. Ezen a néven kapta szeszélyes szárnyára a világhír, s a benzinmotorokban lényeges változtatás nélkül alkalmazták több mint száz esztendőn keresztül.

Ez a találmány bizonyult az eltelt évszázad kíméletlen tükrében a két kitűnő műszaki érzékkel megáldott zseni legjelentősebb találmányának a gazdag választékból. Azon ritka felfedezések közé tartozott, amely két - időben egymástól távoli - világkiállítást is megjárt: bemutatták az 1900-as párizsin, majd az elmúlt évszázad egyik nagy jelentőségű, az ipari fejlődést lényegesen befolyásoló alkotásaként az 1958-as brüsszeli expón.

Csonka János 1852. január 22-én látta meg a fagyos napvilágot Szegeden, Tsonka Vince gépekkel is foglalkozó kovácsmester jobb módú családjában. Az alapismereteket (gyaníthatóan egész kiskorától) édesapja műhelyében sajátította el. Az ifjú tehetség 19 éves korában szétfeszítette a műhely kereteit; itt már képtelen volt továbbfejlődni. A fiumei vasút szegedi főműhelyében vállalt munkát, majd három évvel később a MÁV budapesti fűtőházában dolgozott, ahonnan - hűen a vasúthoz - a bécsi osztrák államvasutakat választotta következő állomásául. Ehhez tudni kell, hogy Csonka korában a vasutak központi műhelyei az adott térségben a műszaki fejlettség magas szintjét képviselték és több fontos műszaki ágazatot fogtak össze. Itt találkoztak egymással a kitűnően képzett gépészek, lakatosok, asztalosok, bognárok és az akkortájt erőteljesen fejlődésnek induló és agresszíven életteret követelő elektrotechnika jeles ismerői.

Csonka, híven az ősrégi iparos-vándorlegény szokásokhoz, de elsősorban olthatatlan tudásvágytól űzve különböző, magas színvonalú üzemekben fordult meg Zürichben, Párizsban, sőt még Londonban is. Ez a ragyogó képességű fiatalember igazi "self made man"-nek bizonyult. Anyanyelvén kívül jól beszélt latinul, németül és franciául. Ez még önmagában nem volt világraszóló mutatvány, csupán nélkülözhetetlen alap a későbbi kiugró teljesítményekhez. A természet mindezen felül bűvös kézügyességgel és hatalmas adag kreativitással áldotta meg. Csonka Jánosban megvolt az az isteni szikra is, ami lehetővé tette a begyűjtött információk szintézisét. Nem rekedt meg azonban az adott szinten, hanem továbblépett, újat alkotott. Világraszólót.

Egész további életét meghatározta az a pályázat, melyet 25 éves korában (!) nyert meg: a műegyetem gépipari tanműhelyének vezető posztját - 32 kitűnő szakember közül -- Csonka János, a legfiatalabb nyerte el! Ekkor már javában kibontakozóban volt az a csodálatos kor, amely egy röpke fél évszázad alatt a félig-meddig feudális gazdasági állapotokból sok területen a világ élvonalába emelte az akkori Magyarországot. Túlzás nélkül nevezhetjük ezt az alig 50 évet (1867-1914) az új, a gazdasági reformkornak. Ha 1914-ben nem szakítja meg ezt a nagyívű szárnyalást az I. világháború...

Az ifjú műhelyfőnök huszonöt évének kifogyhatatlan energiakészletével azonnal nekilátott "műhelye" megszervezéséhez. Ahhoz, hogy az képes legyen komoly, rangjához méltó teljesítményekre, többre volt szükség, mint amit a műegyetem például anyagiakban nyújthatott (eszerint ez nem új dolog). A vállalkozó kedvű Csonka ezt a problémát nagyon eredeti módon oldotta meg: egyezséget kötött a műegyetem vezetőségével, melynek értelmében felvett néhány kiváló szakmunkást, akiket a saját zsebéből fizetett, s akik közreműködésével lehetővé vált a tanműhelyben a magas szintű szakoktatás. Ez a jövendő gépészmérnökök esetében gyakorlatilag nélkülözhetetlen volt. Az egyetem viszonzásul lehetővé tette Csonkának a jól felszerelt tanműhely használatát saját céljaira. Ez a konstrukció nagyszerűen bevált - a feltaláló innen ment nyugdíjba 1924-ben.

A műfajhoz illően valószínűleg Párizsban szeretett bele a robbanómotorba, és jegyezte el magát vele (vándorévei alatt). Itt tanulmányozta a Lenoir-gázmotort, melyet nyugodt lélekkel tekinthetünk a későbbi petróleum-benzinmotorok közvetlen, egyenes ági ősének.

1879-ben építette a műegyetem tanműhelyében az első magyar gázmotort. Három évi szívós, kitartó kísérletezés után megalkotta az első gáz-petróleum vegyes üzemű motort.

A feltaláló életútjának ismertetéséből nem maradhat ki a Ganz-gyár. Akkori vezérigazgatója, Mechwart András, aki maga is komoly találmányokkal írta be nevét a technika történetébe, felkérte Csonka Jánost, működjön együtt a gázüzemű gépek fejlesztésében a gyár tehetséges fiatal mérnökével, Bánki Donáttal. A több évtizedig tartó közös munka gyümölcsözőnek bizonyult. 1890-ben hozták létre első jelentős közös munkájukat, a Bánki-Csonka néven híressé vált Ganz-motort. Kis teljesítményű, a korhoz képest rendkívül megbízható és takarékos petróleummotort alkottak a kisipari műhelyek és a mezőgazdaság részére. Ehhez tudni kell, hogy abban az időben villamosítás gyakorlatilag nem létezett, sőt, még néhány évtizeddel később is saját erőforrás (rendszerint gőzgép) fedezte a legtöbb gyárban a termeléshez szükséges energiaigényt.

A páros leghíresebb közös találmányán, a porlasztón kívül a maga korában jelentős újítás volt az automatikus csőgyújtású motor. Következő alkotásuk a századforduló táján egy rendkívül nehéz fizikai munkát volt képes felváltani.

Önök közül talán sokan tudják, mit jelent a cölöpverés, ha másként nem is, kisöccsét, a kútverést esetleg látták is. A cölöpöket különböző építkezéseken az alapok előkészítésénél, megszilárdításánál használják az ókortól napjainkig (pl. egész Velence ezeken áll). Legalább egy évezreden keresztül ez valahogy így zajlott: a cölöpöt - mintegy fél méter átmérőjű, különféle hosszúságú, megmunkált keményfa törzset - hórukkoló emberek tömege kötelek segítségével függőleges helyzetbe hozta. Utána egy állványzat segítségével, csigakeréken átvetett hatalmas kötéllel megemeltek egy roppant súlyt, s miután ez elérte a kellő magasságot, visszaengedték. A súly nagy erővel csapot le a cölöpre, kihegyezett végét egy kissé beljebb tessékelve a talajba. Por, lárma, verejték, fáradt emberek.

A gázkalapács egyik hasznosítási módja mindezt gyökeresen megváltoztatta. Az elsősorban műhelybeli felhasználásra (kovácsolásra) kifejlesztett eszköz - gázvezeték közelében - átvette az embertelen munkát és a bámészkodó tömeg ámulatára hatásosan verte a cölöpöt a talajba. A találmányt, mint általában, nem kísérte osztatlan lelkesedés: az érintett "hórukkolók" féltették munkájukat.

A műegyetem megbízásából Csonka a századforduló után mechanikai-technológiai laboratóriumot rendezett be. Hála kreativitásának, csak úgy "mellékesen" több anyagvizsgáló gépet tervezett és készített a laboratórium részére, mely akkoriban a világszínvonalat képviselte - nem utolsósorban a feltaláló jóvoltából. Anyagvizsgáló gépei közül a leghíresebb a papír- és szövetszakítógép lett (közös alkotás Rejtő Sándorral), amelyet a világ számos ipari nagyüzemi laboratóriumában felhasználtak.

Ettől az időtől kezdve Csonka visszatért nagy szerelméhez, a motorhoz, melyet aztán soha nem is hagyott el. Megépítette első motoros járművét, egy háromkerekűt. Ezt afféle bemelegítő alkotásnak szánta, melyen kipróbálhatta elképzeléseit. A tricikli olyan jóra sikeredett, hogy a Posta alkalmazta a járművet levélbegyűjtésre, s ez egyértelműen bizonyította a szokatlan, pöfögő, lovakat riogató gép megbízhatóságát. Csonka megszállottként dolgozott tovább egy, kizárólag a Posta részére készülő autón.

Elérkezett 1905. május 31. Fontos nap ez a magyar technika történetében: a magyar autó születésnapja. Ezen a napon gördült ki a műhelyből Csonka János első autója, amely egyúttal az első Magyarországon tervezett és teljes egészében ott előállított gépkocsi. Ha akkoriban kevesen is, de azért voltak néhányan, akik átérezték az esemény fontosságát. Az első magyar autó nekivágott az előre kijelölt próbaútnak. 2000 kilométer! Ez manapság egy autónak jelentéktelen távolság. De akkor, az akkori járműveknek, azokon az utakon... Csonka postaautója várakozáson felül teljesített: minden komolyabb probléma nélkül tette meg a távot, ami az akkori időkben csaknem példátlan teljesítménynek számított. A Posta azonnal hadrendbe állította és hosszú időn át használta az automobilt. Az elsőt több, a feltaláló-gyártó által folyamatosan továbbfejlesztett példány követte.

Kevéssé ismert tény, hogy a Magyar Királyi Posta - Csonka János autóinak köszönhetően - Európában elsőként gépesítette a levél- és csomagszállítást.

A sikeren felbuzdulva és fáradhatatlan elméjétől hajtva Csonka lázasan vetette bele magát mindennapi kötelességei mellett a tervezésbe, építésbe. 1909-ben készítette el kisautóját, utána sorozatban tervezett és készített tűzoltóautó-, csónak-, bányamozdony- és sínautómotort. Megtervezte és megépítette az első magyar kompresszoros motort (turbó!), tervezett újabb személykocsit, sőt autóbuszt is. Semmivel sem maradt el fejlesztési ötleteivel nyugati, jobb infrastruktúrával rendelkező kollégái mögött. Elsőként szerelt motorra vezérelt szívószelepet, nagyfeszültségű mágnesgyújtást, és elsőként alkalmazott alumíniumot a motorgyártásban.

A vezető gépgyárak támadták is rendesen a Csonka vezette tanműhely terjeszkedését. Törvényszerűen be kellett következnie a döntésnek: vagy a tanműhely, vagy a motorok. A kettő együtt nem működött tovább. Több gépgyár emelt kifogást a műegyetem tanműhelyének "illetéktelen" ipari tevékenysége ellen, így Csonka 1912-ben - fájó szívvel - eladta motorterveit. Úgy tervezte, nyugdíjba vonulása után komolyabb méretekben folytatja.

Ismét borongós ősz volt, kellemetlen, nyirkos idő, csontig hatoló nedves hideg. Csonka gondolataiba mélyedve alig észlelte a körülötte zajló élénk körúti forgalmat. A járókelők fázósan siettek, kalapjukat mélyen a homlokukba húzva igyekeztek elbújni felhajtott gallérjuk mögé. Csonka ekkor már csaknem fél évszázada vezeti sikeresen a műegyetem tanműhelyét, mindenki kiöregedett, kihalt mellőle a hajdani szép időkből. Örökre elment legnagyobb feltalálótársa, Bánki Donát is. Az időjáráshoz illő borús gondolatait tovább pergetve lassan leszámolt - tulajdonképpen majdnem minden tekintetben sikeres - életpályájával. Honi feltalálók szemüvegén keresztül nézve egy irigylésre méltó pályát tekinthetett akár befejezettnek is. Túl a hetvenen, még mindig a tanműhely vezetői posztján, anyagi gondok nélkül, jó egészségben - a nagy lélek megfelelően szívós testbe szorult - lassan kénytelen volt a visszavonulásra gondolni.

Kisebb ünnepség 1924-ben: sok komoly, sötét öltönyös úriember, akik egész különleges oknál fogva gyűltek össze: a Mérnöki Kamara feljogosítja Csonka Jánost a gépészmérnöki cím használatára... Szónoklatok, ünnepi beszédek, gratulációk... Valahogy kívülről nézte az egész ceremóniát, mintha egy harmadik személyről lenne szó. Ha ez úgy ötven évvel korábban lenne, ahogy dukál...

Ugyanabban az évben nyugdíjba vonulás. Nehéz eset! Fél évszázad után váltani. De volt azért valami vigasztaló is a nyugdíjban: na nem az a kis pénz, ami havonta járt. Ettől sokkal ígéretesebb dolgok: leporolhatta több, régóta dédelgetett tervét. Budapesti házának alagsorában saját készítésű szerszámgépekkel nagyszerűen felszerelt műhelyt nyitott, kifejezetten gépműhelyt - és indult a motorgyártás, sikeresen. Üzeme fokozatosan fejlődött: a háború előtt már 300 alkalmazottja volt. Gyárat már csak halála után alapítottak utódai, az állomosítás után ez lett a Kismotor- és Gépgyár - még a nevét se hagyták meg.

Még idős korában, 1935-ben is vetett szikrát - az utolsót. Megtervezte, elkészítette a szétszedhető, hordozható motoros láncfűrészt, amelyre szabadalmat is kapott. Összeállította az első magyar automobil-szakszótárt.

Csonka János majdnem mindent elért, amit akart, sikeres volt; anyagilag megbecsült, jómódú emberként hunyt el 1939 októberének végén. Hogy a kép ne legyen túl szép - az erkölcsi megbecsülés körül akad némi probléma: a porlasztó feltalálójaként a legtöbb forrásban Wilhelm Maybach német mérnököt jelölik meg! Tény, hogy Maybach is azonos dolgot talált fel - de fél évvel Bánki és Csonka után. S hogy a szabadalmi hivatalok bejegyzései 1893-ból ezt teljesen egyértelműen bizonyítják? Úgy tűnik, ez még a magyarországi szakértőket sem izgatta. (A technika krónikája - német eredetiből magyar fordítás -, amelyben megnevezik a fordítókon kívül azokat a szakértőket is, akik hivatottak voltak az eredeti szöveget magyar vonatkozásokkal kiegészíteni, így ír: "Wilhelm Maybach német mérnök a magyar Bánki Donáttal és Csonka Jánossal egy időben kifejleszti…") Maybach zseniális feltaláló volt. Nem hiszem, hogy onnan, fentről nézve, helyeselné ezt az érdemhalmozást. A karburátort nem ő találta fel (elsőként). Nyugodjon békében. Viszont hogy ezt a tényt a magyar "szakértők" még a magyar olvasóval sem tartották fontosnak közölni...

A Narrátor elmozdult a míves hirdetőoszloptól. A Körút most világvárosi fényében csillogott. Itt még csak abból lehetett észrevenni a háború kitörését, hogy az emberek forgatagában megjelent néhány lengyel tiszt, akiket Magyarország befogadott. A Narrátor elővette zsebéből szép óráját.

– Köszönöm, kedves barátom, hogy rám szánta ezt a néhány percet, remélem, nem untattam – rápattintotta órájára a fedelet, zsebébe süllyesztette. – A viszontlátásra, még találkozunk! – Elegáns mozdulattal megemelte keménykalapját. Jó ezüstpénzt dobott a vak koldus hegedűtokjába, és elnyelte a Körút forgataga.

– Isten fizesse meg! – szólt a koldus, hallva az érme csörrenését.

Három napja szólt a puska, s nem jött be a muszka Toporucba!

– közölte a világgal az első világháborús bakanóta a rosszul hangolt hegedű húrjain. A Körúton hirtelen jeges szél söpört végig. Nemcsak a közelgő telet jósolta. Előszele volt a hosszú évtizedekig tartó zord időknek...

Mészáros Dénes