„A közösség építése a szereteten múlik…“

(Écsi Gyöngyi prágai vendégszerepléséről)

Tavasszal nem egy alkalmuk volt a prágai magyaroknak arra, hogy magyar népzenét, népdalokat hallgassanak, közelebbről megismerjék a magyar folklórt, ismerkedjenek a népi kultúrával. Részt vehettünk a magyar népzene legjelentősebb népszerűsítője, a Muzsikás együttes koncertjén, továbbá a Khamaro fesztiválon fellépő, cigány népzenét játszó Parno Graszt koncertjén, ezenkívul a táncházak hangulatát idéző, Szomjas György által rendezett film, a Vagabond vetítését követően táncházban táncolhattunk, melyen néptánc-együttesünk, a Nyitnikék tagjai tanították a táncokat. Ezenkívül Szövetségünk meghívására április elején nálunk járt a felvidéki népzene egyik legismertebb előadója és szakavatott ismerője, Écsi Gyöngyi. Egyetlen napon két előadást is láthattunk tőle. Az egyik az általa vezetett Árgyélus Színház „Angyalbárányok” című népmese-feldolgozása volt, a másik egy koncert-előadás, melynek címe „A felvidéki népi líra gyöngyszemei”. Mindkét előadáson Kováts Marcell, a kassai Csámborgó zenekar alapítója kísérte népi hangszereken - sípon, dobon, dudán, furulyán, citerán, tekerőlanton - a mesemondó, éneklő-táncoló Gyöngyit.

A mátyusföldi származású Écsi Gyöngyit bizonyára sokan ismerik közülünk, hiszen nemegyszer járt már Prágában. De neve ismerősen csenghet azok számára is, akik nem vehettek részt koncertjein, meseszínházának előadásain, hiszen Gyöngyi hosszú évek óta gyűjti és énekli a népdalokat, mondja a mondókákat, meséli a népmeséket. Ág Tibor népzenekutató oldalán kezdte a népdalok, népi imádságok, mondák, mesék gyűjtését a Nyitra melletti Zoboralján. Gyűjtőútjain bejárta azóta a Felvidék minden tájegységét, most Felső-Gömörben jegyezi le és segít megőrizni a folklór máig fennmaradt emlékeit. A népi kultúra rajongói kezdetben „csak” népdalénekesként ismerték - a pozsonyi Ifjú Szívek énekes szólistájaként, a Ghymes vagy a Miquéu Montanaro által alapított Vents d’Est (Keleti szél) együttes énekeseként. Ezután kezdett el népi bábjátékkal, népműveléssel, népdalkörök szervezésével foglalkozni.

A Prágában előadott népmese, az Angyalbárányok is egy gömöri népmese színpadi feldolgozása, ahol az előadásban nemcsak fabábok alakjában elevenednek meg a mese szereplői, hanem némelyiküket a jelenlevő gyerekek játsszák el. A kellékek is a népi környezetet idézik - a mesemondó Gyöngyi a rokkánál ülve, fonás közben mondja a mesét, folyót egy fonal, a hidat egy orsó, az idő kerekét egy motolla jelképezi. Az előadást nemcsak a gyerekek, a jelenlevő felnőttek is élvezték, hiszen a mesemondó Gyöngyi minden mozdulatán, énekének minden rezdülésén érezni lehetett, mennyire a sajátjának vallja azt a környezetet, ahol ez a mese született, s mennyire felelősségteljesen viszonyul a népi kultúrához. Érződik ez abban, ahogy előadásában kiemeli a mese tanító-nevelő jellegét, finoman érzékelteti a bibliai párhuzamokat. Arra mutat rá, hogy a mesében ábrázolt környezet egy teljes világ, melyben romlatlan az erkölcs, fennáll a keresztény értékrend, a tettek irányítója és helyességük elbírálója a népi bölcsesség, s ez a világ magyar - tehát a mi világunk, a saját népünk kultúrája. Ugyanez az elv vezérelte a másik előadásban elhangzó énekek, mesék, népi imádságok összeállítását. Itt a nép legmélyebb, az erkölcsi megkötések miatt csak dalban kifejezhető érzéseit tolmácsoló énekek szólaltak meg, melyek tükrözték a beteljesületlen szerelem bánatát, melyhez a Szent Iván-napi tűzugrást kísérő párosító énekek vidámsága adott kontrasztot, továbbá szóltak a szülői háztól, leányságától búcsúzó menyasszony fájdalmáról, melyet a lakodalmas énekek vidámsága oldott fel, továbbá a természetfeletti hatalmakat befolyásolni igyekvő, a pogány múltat idéző szokásokról - bájolásról, rostaforgatásról. Szintén nagy hangsúlyt kaptak a népi imádságok, melyekben sok esetben keresztény és pogány motívumok ötvöződnek, s a halál tragikumát, a földi lét behatároltságát, a halálon túli élet reményét kifejező halottas énekek.

Az előadás után a népi kultúra szépségével, teljességével való közvetlen találkozástól megrendülve egy rövid interjúra kértem fel Écsi Gyöngyit.

*

A mai előadások után, melyek sokoldalúságodat bizonyítják, önkéntelenül felmerül a kérdés: Minek tartod magad - népdalénekesnek, mesemondónak vagy egyszerűen előadóművésznek?

Valójában egyik sem szerettem volna lenni. Kezdetben azért énekeltem, mert néptáncokat táncoltam, és a tánc mellé énekelni is kellett. Végül - évekkel ezelőtt - a szakma keresett meg engem. Azt hiszem, hogy az, amit csinálok, annyiban egyedülálló, hogy egyszerre nagyon sokfélét takar. Tulajdonképpen nem vagyok csak bábelőadó, nem vagyok csak énekes, nem vagyok csak néptáncos. Legegyszerűbben előadóművésznek neveznek, így ebbe minden belefér, nincs szükség arra, hogy pontosítsuk, mi is vagyok tulajdonképpen. Az előadásaim ugyanis tulajdonképpen ötvözik a különböző előadásmódokat, ezért nem sorolhatók be egyik műfajba sem. Ebben a mai bábelőadásban például az a különös, hogy egy olyan mesejáték, ami kicsit bábos ugyan, de nem hagyományos, paraván előtti bábjáték, és kicsit énekelt, kicsit drámai. A tájnyelv használata is azt mutatja, hogy a mese egy bizonyos tájegységet idéz, ide akarjuk belecsöppenteni a nézőt.

Miért éppen egy gömöri mesét adtatok elő?

Elsősorban azért, mert én hét évig Gömörben éltem, és itt nagyon sok impulzust kaptam a munkámhoz. Ez a vidék ugyanis jóval erősebben őrzi a hagyományokat, mint a Felvidék többi része. Innen tudtam gond nélkül beszerezni a padlásokról a kellékeket - a motollát, rokkát, vetélőt stb., tehát ez a vidék nemcsak magát a mesét adta, hanem segített abban is, hogy az előadás díszletét is olyanná varázsoljuk, amilyen a mese, amilyen a nyelvezete, énekei, amilyen a világa.

És a többi mese, amit előadtok?

Két mesét adunk elő bábelőadás formájában. Ezenkívül sok mese fog most elhangzani oratorikus formában a koncerten, melynek témája a felvidéki népi lélek bemutatása, s ebben a dalhoz szöveg is jár, mégpedig különösen azért, hogy a közönség jobban átérezze. Mert én egy kerek egésznek tartom a népművészetet. Tehát az az ember, aki énekelt, az használta az itt is felidézett tárgyakat, annak volt meg az a bizonyos népi bölcsessége a gyógyításról, a kétkezi munkáról, a gondolkodásról, az imádságról, a kimondott szó erejéről. A népművészet tehát lélektani eredetű, ezért próbálok annyiféle oldalról közelíteni hozzá. A cél, hogy a magyar léleknek ezt a több évezredes, csodálatos kincsét felidézzük és megmutassuk, hogy mutassunk rá arra, hogy ez micsoda szép, micsoda gyögyörű, csodálatos a nyelvezete, a képzeletvilága, a tudása a csillagokról, állatokról, növényekről. Ez egy óriási tudás, amit ez a század egyszerűen kiseper az agyakból, engedi, hogy a helyébe toluljanak a mindenféle ócska, szedett-vedett kultúrák, amiket inkább nem is neveznék kultúráknak, hanem inkább csak élettechnikáknak.

Mennyire gondolod átadhatónak a népi kultúra értékeit? Mennyire érzékeltethető az, hogy itt mindennek megvan a helye, a módja? Te szólsz a gyerekkhez is és a felnőttekhez is. Eközben tudatosan keresed a továbbvivőket vagy csak bemutatod, hogy aztán az előadás élményéből mindenki maga építkezzen?

Úgy gondolom, hogy az a fajta gondolkodásmód, amit én bemutatok a közönségnek, határozottan a magyar néphez kötődik. Ezt fémjelzik azok a jelzők, amiket az előzőekben elmondtunk a magyar népművészetről és az ősi magyar kultúráról. Tehát szeretném, ha a közönség az előadás által észrevenné a különbséget, hogy kapjon lehetőséget, hogy legalább fel legyen világosítva arról, hogy miben élt. Tehát nem várhatom el senkitől, hogy ő most azt, amit lát, elkezdi gyakorolni, de legalább látja. Tehát ha lát egy népi hangszert, hall egy dallamot, fel fogja ismerni, hogy ez nekem ismerős, ez magyar. És ez egy nagyon nagy dolog, mert a mi magyarság-tudatunk egyedi az európai vagy inkább az egész világ népeinek forgatagában. Annyira különleges ez és olyan csodálatos, hogy rá kell döbbenteni a saját népünket, saját magunkat arra, hogy nekünk van már saját kultúránk. Tehát mi tudjuk, nem kell nekünk semmilyet behozni, átvenni, megtanítani, hiszen nekünk saját elméletünk van az egész világról - a világ forgásáról, működéséről, az Istenről, az egész teremtett világról, kozmoszról. És hogy nekünk magyarul kell megértenünk a világot. Ha ezt nem így tesszük, akkor a világról alkotott képünk soha nem lesz rendben, mindig hiányozni fog valami, soha nem lesz teljes az életünk és nem fogjuk tudni, hogy kik vagyunk egyáltalán. Amikor ezzel foglalkozni kezdtem, nem azért tettem, mert láttam, hogy erre igény van. A magam használatára énekeltem az énekeket, a magam használatára hoztam a kellékeket, tanultam meg a használatukat. És egyszerre csak azt láttam, hogy az emberek nagyon örülnek ennek, hogy amikor látják, amit csinálok, kinyílik előttük egy ajtó, amiről nem tudják, hová vezet. De be akarnak menni rajta, továbbra is hallani, látni akarják, és el vannak varázsolva. Láttad, az előadás után egy fél órával is a gyerekek fontak a rokkán, forgatták a motollát. Tudom, érzem, hogy ez jót tesz a világnak, és akkor ezt csinálni kell.

Ahhoz mit szólsz, hogy a népi kultúra - és itt nemcsak a magyar nép kultúrájára gondolok - napjainkban egyre népszerűbb, szinte divattá vált a népzene, sőt a különböző népek népzenéjéből építkező világzene?

Én nagyon örülök ennek, mert ezek a zenék egy ősi kultúrát takarnak. Úgy gondolom, hogy nem egy múló, divatból felkapott dologról van szó, amihez ráadásul nekünk nagyon sok közünk van. Ha a saját népzenénket halljuk, akkor érezzük benne a a többi nép ősi kultúráját, az időbeni hatásokat, a hasonlóságát a keleti gondolkodásmódhoz. Itt egyetlenegy, de annál fontosabb kérdés merül fel: a magyarság és a kereszténység kérdése. Tehát amíg a magyar nép az Istenen keresztül lát, amíg meg tudja különböztetni az Istentől és az ördögtől eredő dolgokat, addig fog világosan látni. Isten nemzetek felett áll, de én nem vallhatok a magaménak egy idegen kultúrát, ha nem úgy lélegzek, nem úgy mozgok. Tehát mindenem, ami igaz, az egy isteni igazság, mert nekem nem adatott meg másnak lenni, mint magyarnak. Én nem lehetek más valaki, tehát nekem csak ez lehet a dolgom.

Emlékszem, népdalénekesi pályád kezdetén is énekeltél vallásos énekeket…

Igen, most is éneklek. Épp egy nagyon érdekes lemezt készítek Szokolay Dongó Balázzsal. Az volna a célunk a lemezzel, hogy a vallásnak egy kicsit magyar változatát mutassuk be, főleg azokat a régi magyar énekeket, amelyek a meghalással és feltámadással kapcsolatosak, tehát elsősorban virrasztóénekeket.

A hagyomágyok fennmaradásával is sokat foglalkozol…

Úgy érzem, a hagyományőrzők, akik tudásukat elő tudják adni, önmagukat találják meg a közösségen belül. Sőt, a legutóbbi lemezem az Árgyélus kismadár is ennek kifejezésére született. Tudjuk, az erdélyivel összehasonlítva kevés felvidéki népzene jelent meg lemezen. Én is csak akkor csinálhatok lemezt, ha van időm rá, hiszen nekem is gyermekeim vannak, ezenkívül van két hagyományőrző népdalköröm, na meg egy huszonöt kicsi gyerekből álló tánccsoport, ráadásul mindez Hetényben van és Berzétén. Mindkét faluban a helyi viseleteket varrjuk meg, a helyi dalokat énekeljük - a hetényiek a hetényit, a berzétiek a berzétit, mindenki a sajátját, mert nincs más út.

Mik a terveid? Tovább vezetni az említett csoportokat?

Ez mindig adódik. A megtérésem előtt én mindig akartam valamit, terveztem, de most már nem akarok. Nagyon örülök annak, hogy az Úr úgy igazítja a dolgomat, hogy arra menjek, amerre kell, és ezt megköszönöm. Most már nincsenek mindenféle külön akarásaim. Viszont ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy csak úgy nézelődöm, nézem a sok szépet, gyönyörűséget, ami van ezen a világon. Konkrét terveim… Például nagyon szeretnék egy olyan lemezt csinálni, ami a népi gyermekjátékokról szólna. Ezenkívül készítek egy lemezanyagot, amin 16-17.századi istenes énekek, régi magyar imádságok szerepelnének eredeti hangszerelésben. A válogatást egyik kollégámmal, Kiss Gergely Márton teológussal készítettük. És egy csomó ötletem van, hogy mit lehetne csinálni. Most csinálok egy zenekart Marcival (Kováts Marcellel - a szerk. megj.) és egy dobossal, tehát a magyar régi- és népzenéből egy ilyen harsány, fesztiválokon jól hangzó válogatást. Látod, nagyon sok mindent lehetne csinálni, nagyon sok munkám van. Egyrészt válogathatok köztük, viszont mindig nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mi a fontosabb, és azt kell tennem.

Mindenben úgy látom, minden szavadon érzem, hogy hatalmas felelősségtudattal nyúlsz hozzá a népi kultúrához, a hagyományokhoz. Hogy érzed - kívülről vagy a közösség részeként veszel részt a hagyományok továbbvitelében?

Mind a két módon, egyértelműen. Például a falubeliek mind a két csoportom esetében azt mondták, hogy: ha a tiszteletes asszony nem jön, akkor mi nem megyünk a színpadra. Ezért én Berzétén berzétei viseletben állok ki a színpadra vagy ülök fel a szekérre, Hetényen pedig hetényi viseletben. Szomorú, hogy szétesett már a közösség, faluhelyen is minden csak arról szól, hogy valamiről hogyan vélekedik a másik, az értéket már itt is pénzben mérik. Régen nem volt ilyen. Elromlott, megnyomorodott a magyar ember lelke. Hála Istennek, hogy nekem mint református lelkésznek sok lehetőségem van arra, hogy az embereket összehozzam. Ezért nagyon hálás vagyok az Úrnak.

Mit gonolsz, mi lesz a többi faluval? Bízol abban, hogy ott is lesznek hasonló emberek, a többi közösség is megtalálja a maga újjáépítőjét?

A közösség építése a szereteten múlik, és ahol „egy vagy kettő összegyűlik az én nevemben”, ott bármilyen cím alatt - lehet ez hímzőkör, legényegylet vagy zenekar - és bármilyen név alatt tudunk újra létrehozni magyar közösségeket. És erre szeretnék buzdítani mindenkit. Nem kell ehhez sok, csak egy kicsi abból a bizonyos szeretetből.

Csodálom, hogy ezt így tudod csinálni…

Az Úr erőt ad hozzá, hiszen mindannyian az Ő lelkéből táplálkozunk.

*

Végezetül álljon itt annak a népdalnak a szövege, melynek dallamára bizonyosan emlékeznek a prágai koncert résztvevői, hiszen az előadás végén Gyöngyivel együtt énekelték el.

A fényes nap immár lenyugoda,
A nap szintén sötéten marada,
Nappali fénye éjjelre változa,
Fáradtaknak nyugodalmat hoza.

Minden állat megy nyugodalomra,
Az Istentől kirendelt álomra,
De én, Uram, úgy megyek ágyamba,
Mintha mennék gyászos koporsómba.

Vessünk számot hát, édes Istenem,
A lelkemet ne kelljen féltenem,
Hadd lehessen bátrabban szólanom,
Mikor meg kell előtted állanom.

Napkelettől egész napnyugatig
Szent nevedben biztam én fáradtig,
De megbocsáss, mert szivemből szánom,
Könnyek miatt szememben nincs álom.

Ne szólits meg, Uram, készületlen,
Ne szólits meg, Uram, készületlen,
Vezess engem az enyhitő kútra,
Úgy bocsáss el engem a nagy útra.

Ne feledjük Szent Ágoston szavát, melyet Écsi Gyöngyi is műsora mottójául választott: „kétszeresen imádkozik, aki énekel“.

Blaskovics Éva